Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

ország-világ

Ortega: Megfosztottak az esélytől, hogy BL-t nyerjek a Veszprémmel Ortega: Megfosztottak az esélytől, hogy BL-t nyerjek a Veszprémmel Japánt kivezette a világbajnokságra, Hannoverben sikercsapatot épít, s továbbra is figyelemmel kíséri korábbi csapata, a Telekom Veszprém szereplését – Carlos Antonio Ortegával beszélgettünk. 2018. március 13. 11:20 Vereséggel zárta a középdöntőt a Ferencváros Vereséggel zárta a középdöntőt a Ferencváros A Ferencváros négy góllal kikapott a német Bietigheim vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában vasárnap Ludwigsburgban, így a 2. csoport harmadik helyén végzett. 2018. március 11. 18:46 A szertárak már tele vannak, itt az ideje a szakma felé fordulni A szertárak már tele vannak, itt az ideje a szakma felé fordulni Csütörtök délután a Jendrassik-Venesz középiskolában tartott Utánpótlásról az utánpótlásért címmel szakmai fórumot a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ), amelyen többek között felszólalt a szövetség szakmai igazgatója, Zsiga Gyula is. 2018. március 11. 16:10 Újabb győzelmével csoportgyőztes a Győr Újabb győzelmével csoportgyőztes a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként kilenc góllal legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljana csapatát szombaton a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában, ezzel csoportja élén végzett. 2018. március 10. 21:57 Új szövetségi edző a hazai vb-re készülő női junior kézilabda-válogatottnál Új szövetségi edző a hazai vb-re készülő női junior kézilabda-válogatottnál Egészségi okok miatt távozik posztjáról Hajdu János, a magyar női junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője. 2018. március 9. 21:54 Győzelemmel biztosan csoportelső a Győr Győzelemmel biztosan csoportelső a Győr Amennyiben a címvédő Győr szombaton hazai pályán nyer a szlovén Krim Mercator Ljubljana ellen, az élen végez csoportjában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. 2018. március 9. 11:37 Veszprém-Szeged rangadó szombaton Veszprém-Szeged rangadó szombaton Örökrangadót rendeznek a hétvégén a férfi kézilabda NB I-ben: az éllovas és címvédő Veszprém szombaton 17.15-től csap össze otthon a második helyezett Szegeddel. 2018. március 9. 9:38 Bajnoki címmel búcsúzna klubjától a magyar futsalválogatott új kapitánya Bajnoki címmel búcsúzna klubjától a magyar futsalválogatott új kapitánya Turzó József, a magyar futsalválogatott új szövetségi kapitánya bajnoki címmel búcsúzna klubjától, a Swietelsky-Haladástól. 2018. március 9. 7:30 Hazai pályán játssza a nyolcaddöntő visszavágóját a Szeged Hazai pályán játssza a nyolcaddöntő visszavágóját a Szeged Felcserélte a pályaválasztói jogot a német THW Kiel és a MOL-Pick Szeged, így a magyar csapat hazai környezetben játssza a visszavágót a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. 2018. március 8. 16:09 Otigba is szerepel Leekens 37 fős, első keretében Otigba is szerepel Leekens 37 fős, első keretében Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette első, 37 fős keretét, amelyben Otigba Kenneth és további visszatérők is szerepelnek. 2018. március 8. 14:36 Szekeres Klára válogatott kézilabdázó felfüggeszti pályafutását Szekeres Klára válogatott kézilabdázó felfüggeszti pályafutását Családalapítás miatt felfüggeszti pályafutását Szekeres Klára, a Ferencváros válogatott kézilabdázója. 2018. március 8. 11:13 Keretet hirdetett Rasmussen Keretet hirdetett Rasmussen Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerdán kihirdette 21 fős keretét a Hollandia elleni márciusi Európa-bajnoki selejtezőkre. 2018. március 7. 12:50 Mocsai Lajos: az IHF képzési központja lehet Balatonboglár és a NEKA Mocsai Lajos: az IHF képzési központja lehet Balatonboglár és a NEKA Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora szerint Balatonboglár és az egyetem tervezett együttműködéséből a város csak profitálhat, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) pedig hamarosan nemzetközi központtá válhat. 2018. március 7. 10:42 Csányi Sándor: át kell alakítani az utánpótlásképzés támogatását Csányi Sándor: át kell alakítani az utánpótlásképzés támogatását Csányi Sándor szerint át kell alakítani a magyar futball utánpótlásképzésének támogatását. 2018. március 6. 17:15
... 425 426 427 428 429 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Folytatni a jó szereplést A listavezető Gyirmót után újabb élcsapattal találkozik a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A bakonyiak szombaton 16 órai kezdettel az Opus Tatabányát fogadják a Városi Stadionban. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.