Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
16°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
16°C

Nasa

Kellemetlen problémával kellett szembesülnie az űrhajósoknak a történelmi küldetésükön közélet Kellemetlen problémával kellett szembesülnie az űrhajósoknak a történelmi küldetésükön Mindössze néhány órával a NASA történelmi, Hold felé tartó Artemis-2 küldetésének kezdete után kellemetlen problémával találták szembe magukat az asztronauták. Az Orion űrhajó fedélzetén ugyanis felmondta a szolgálatot a mellékhelyiség. 2026. április 3. 13:20 A NASA talán az emberiség legnagyobb felfedezését jelentette be, csak volt fontosabb ennél Hétvezér A NASA talán az emberiség legnagyobb felfedezését jelentette be, csak volt fontosabb ennél Talán a dramaturgia nem volt elég valóságshowszerű, de sokkal valószínűbb, hogy kozmikus szinten kicsinyes vitáink, mint hogy melyik nemzet rohanja le a másikat, éppen ki a miniszterelnök az országban, elvitték a figyelmet négy NASA-tudósról. Pedig ők annak rendje és módja szerint kiálltak a kamerák elé, elegáns öltönyben és kosztümben, hogy bejelentsék az emberiség talán eddigi legnagyobb felfedezését, egyben segítséget kérjenek a tudóstársadalomtól, hogy kérdőjelezzék meg őket. 2025. szeptember 22. 16:49 Megmagyarázhatatlan dolgot találtak a Marson tudomány Megmagyarázhatatlan dolgot találtak a Marson Különleges sziklára bukkant a Mars felszínén járó Perseverance marsjáró. A sziklát kis gömb alakú részek borítják, ami felkeltette a NASA kutatóinak érdeklődését. 2025. április 10. 13:27 Elon Musk fogja elpusztítani a Nemzetközi Űrállomást Elon Musk fogja elpusztítani a Nemzetközi Űrállomást A NASA 843 millió dollárt, átszámítva több mint 312 milliárd forintot fizet a SpaceX vállalatnak, hogy biztonságos körülmények között megsemmisítse a Nemzetközi Űrállomást. 2024. június 27. 22:20 Csütörtökön szórványosan műholdhullás várható Csütörtökön szórványosan műholdhullás várható Egy 270 kg-os műhold fog várhatóan csütörtökön belépni a Föld légkörébe, de a tudósok mindenkit nyugalomra intenek, az alkatrészek java el fog égni a légkörben. 2023. április 19. 10:37 Elindult a NASA űrhajója a Holdhoz csillagászat Elindult a NASA űrhajója a Holdhoz Többszöri halasztás után szerda reggel a NASA fellőtte a Space Launch System rakétáját, és ezzel útnak indította az Orion űrhajót a Hold felé. 2022. november 16. 11:30 Veszprémből a NASA kutatólaborjába Veszprémből a NASA kutatólaborjába Bár a NASA pólóit mostanában bárki hordhatja, azt kevesen mondhatják el magukról, hogy az űrügynökség munkatársai. Rácz Gábor kozmológus 2022 januárjától posztdoktori ösztöndíj program keretében két évig kutathat a kaliforniai Jet Propulsion Laboratory-ban. Az egykori iparis diákot ötvenszeres túljelentkezés mellett választották ki. 2021. december 27. 10:55 Megérkezett a Marsra a Perseverance tudomány Megérkezett a Marsra a Perseverance A NASA marsjárójához és drónjához a Veszprémben is jelenlévő Maxon Motor is biztosított alkatrészeket. 2021. február 18. 22:19 A bolygó-fotók szuperkupáját a Bahamák nyerte A bolygó-fotók szuperkupáját a Bahamák nyerte Óceán, homok és Bahamák. A Nasa Earth Observatory kieséses rendszerben szavaztatta meg a főként Földről készült felvételeket. 2020. június 15. 4:05
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök.
sport
Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.