Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
11°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
11°C

kultúra

Magyarországon a német nem is annyira idegen nyelv német nemzetiség Magyarországon a német nem is annyira idegen nyelv Veszprémben rendezték meg a német nyelv ünnepe, a Wunderbar fesztivál országos záró gáláját pénteken. 2023. április 22. 11:52 V-Busz mellett z-buszok is közlekedhetnek majd nyártól V-Busz V-Busz mellett z-buszok is közlekedhetnek majd nyártól A „Z” persze itt nem egy másik városra utal, sokkal inkább a zenére, ami fontos szerepet kaphat a veszprémi busztársaság néhány éjszakai járatán nyártól. Ez nem azt jelenti, hogy a buszvezetők hangosabban hallgatják majd a rádiót, sokkal inkább helyi zenészek élő koncertjeinek adhatnak helyszínt a V-Busz menetrendszerinti körjáratai. 2023. április 23. 10:33 Hatodik alkalommal szól a lelkekhez a Veszprémi Petőfi Színház Veszprémi Petőfi Színház Hatodik alkalommal szól a lelkekhez a Veszprémi Petőfi Színház Csütörtök délután elkezdődött a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválja, ami idén már hatodik alkalommal szerepel a veszprémi kiemelt rendezvények sorában. A koncepció idén sem változott, miszerint a színház gyógyító erejével szeretnének reflektálni a világban zajló kihívásokra, viszont 2023-ban az eddigiekhez képest is jóval több kulturális eszközzel, már nemzetközi összművészeti fesztivállal jelentkezik a veszprémi kőszínház. A megnyitón egy videóklip is debütált, ami minden veszprémi szívét megdobogtathatja. 2023. április 21. 11:30 Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en VEN Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en Az ország legrégebbi egyetemi fesztiválja kezdődik el hétfőn Veszprémben, fennállása óta immáron harmincadik alkalommal. A VEN-en nincsenek titulusok, azaz a hallgatók és oktatók is egyszerűen csak egyetemi polgárok lesznek, akik között kötelező a tegeződés. Ez csak az egyik olyan hagyományos elem a VEN-en, ami túlélte már az egyetem névváltását, karok és képzések átalakulását, 1969 óta pedig változatlanul erősíti a városi rendezvények sorát. A jubileumi esemény beharangozó sajtótájékoztatóját csütörtök reggel tartották az egyetemen, ahol egy pilóta, egy pokoli teremtmény, egy hollywoodi színésznő és Super Mario is megjelent. 2023. április 20. 15:41 Exkluzív vetítés repített vissza a VeszprémFest legjobb pillanataiba Exkluzív vetítés repített vissza a VeszprémFest legjobb pillanataiba Szerda este a Hangvillában bemutatták a VeszprémFest 2022-es programjából készült több mint ötven perces kisfilmet, amely felidézte a premium zenei fesztivál tavalyi fellépőinek műsorait. 2023. április 20. 10:35 Kezdő zenekarokkal a fedélzetén indul turnéra a MusicMobil kisbusza! Kezdő zenekarokkal a fedélzetén indul turnéra a MusicMobil kisbusza! Egy vakációd során olasz városokban sétálgatsz, majd teljesen „véletlenül” belefutsz egy utazó járműbe, amelyen élőben zenélnek tehetségek. Az alapötlet annyira megtetszik, hogy elhatározod, itthon is meghonosítod. 2023. április 20. 10:03 Olasz ízek a királynék városában Interurbán Olasz ízek a királynék városában Valószínűleg sokan kíváncsiak vagyunk, milyen is egy igazi bolognai? Moreno Continnal három fogásos menü elkészítésére vállalkoztak. 2023. április 23. 13:36 Otthonra találni a művészetben - hajléktalan emberek alkotásaiból nyílnak kiállítások Otthonra találni a művészetben - hajléktalan emberek alkotásaiból nyílnak kiállítások Van egy perifériára került társadalmi csoport, akiknek sokszor még hajlék sincs a fejük felett, életük pedig látszólag vakvágányra került. A hajléktalanokon sokan csak átnéznek, mások mérgelődnek a jelenlétükön, viszont az EKF-en belül jelenleg is zajlik egy program, ami a művészetet hívta segítségül, hogy ismét értelmet adjon ezen emberek életének. Az „Otthonra találni a művészetben” keretében hajléktalan emberek ragadnak ecsetet és ceruzát, hogy ebből mi sült ki, azt hamarosan bárki megnézheti különböző városi kiállításokon. 2023. április 19. 0:46 Udvaros Dorottya: Sose akartam szerepek mögé bújni színház Udvaros Dorottya: Sose akartam szerepek mögé bújni Udvaros Dorottya nevéhez legtöbbünk számos nagy alakítást tudna mondani, a Kossuth-díjas színművésznek már Robert De Niro is adott át díjat, mégis úgy fogalmazott, a legnagyobb dicséretek számára az aprónak tűnő megnyilvánulások, a neki meghatározó emberektől. Például Cserhalmi Györgytől egy jól irányzott mondat, vagy Blaskó Péterrel egy összenézés. Udvaros hamarosan a királynék városába érkezik, ugyanis a Pannon Várszínházban több napon keresztül is látható lesz A túlélő dala című koncertszínházi est. A részleteiről Udvaros Dorottyát kérdeztük, aki készségesen állt rendelkezésünkre. 2023. április 19. 15:06 A női test a társadalmi elvárások fogságában A női test a társadalmi elvárások fogságában Hogyan viszonyulunk a női testhez, milyen a nők viszonya a saját testükkel? A meztelenségtől az eltesttelenedésig vezet végig a Fototaxis kiállítás a Csikász Galériában. 2023. április 16. 21:15 Istenhez szállt a dal Európa Kulturális Fővárosa Istenhez szállt a dal Ez az a nap! mottóval rendeztek keresztény könnyűzenei napot a Veszprém Arénában szombaton. 2023. április 16. 14:50 Vajon elérkezett a művészek trónfosztásának ideje? Vajon elérkezett a művészek trónfosztásának ideje? András Ferenc veszprémi filozófus az egyre inkább előtérbe kerülő mesterséges intelligenciáról fejtette ki kérésünkre gondolatait. Egy rendkívül különleges összefüggésben vizsgálja az MI-t, mégpedig a művészetek tükrében. A cikkből kiderül, vajon veszélyben vannak-e az alkotó emberek, és mi lesz, ha majd a mesterséges intelligencia jobb regényt ír, mint az írók, vagy éppen szebb verseket, mint amit a költők valaha tudtak… 2023. április 18. 12:09 Egyszerre karcolta meg és simította ki az embert a Veszprémi Blues Fesztivál zene Egyszerre karcolta meg és simította ki az embert a Veszprémi Blues Fesztivál Rétegzenének hittük, aztán kiderült, hogy ennél a zenei műfajnál kevés másik képviseli jobban az átlagemberek mindennapjait. Az első Veszprémi Blues Fesztivál egy merész próbálkozás volt az EKF részéről, a siker viszont kódolva volt mindvégig, amire csak utólag döbbenünk rá. 2023. április 16. 11:09 Mit adnak nekünk a rómaiak?! Mit adnak nekünk a rómaiak?! Egy csepp Itália a Balaton mellett – ezzel a mottóval készült az idei turisztikai szezonra a Baláca Élménypark Nemesvámoson. A római kori villagazdaságban szombaton tartottak évadnyitó napot, ahol az ókori élet számos pillanata szó szerint megelevenedett a látogatók előtt. 2023. április 15. 21:14
... 88 89 90 91 92 ...
közélet
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. Szemerei János: a húsvéti örömhír összeköt Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban. Udvardy: az erőszak sosem vezet megbékélésre Krisztus feltámadása új perspektívát ad nekünk, megváltoztat minket: apostolai lehetünk az életnek. Udvardy György veszprémi érsek a Szent Mihály-főszékesegyházban tartott ünnepi szentmisén mondott szentbeszédet. Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében - tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap Orbán Viktor miniszterelnököt. Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.  A panelházak között is megjött a húsvéti nyúl Mindegy, hogy éppen melyik évszak és melyik ünnep van, a Haszkovó-lakótelep közössége időről időre vidám összejövetellel ünnepli azt. Nem volt ez másképpen a mostani húsvéti ünnepnél sem, amikor szombaton a Kálvon János Parkba egy jó hangulatú közösségi programra várták elsősorban a környéken élőket. A színpadi zenés programok mellett a gyermekeknek számos foglalkoztatóval készültek, valamint csatlakozva a Sportrégió programsorozatához, egy közös futás is volt a házak között Ovádi Péter országgyűlési képviselő vezetésével. Képriportunk az eseményről. Több százan kutattak a színes tojások után a Veszprémvölgyben Interaktív húsvéti játékra hívta a veszprémieket a VKSZ Zrt. a Kolostorok és Kertekbe, ahol a kisgyermekes családok a Veszprémvölgy kövei és bokrai közé elrejtett színes tojásokat kellett megtalálniuk.
sport
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Többpróbázok sikerei Három korosztály versengett a közelmúltban a fedett pályás többpróba országos bajnokságon, ahol Varga Szonja, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója vármegyecsúcsot ért el. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kosárlabda NB I/B: szoros meccsen zárta az alapszakaszt az Insedo Veszprém KK Az alapszakasz utolsó fordulójában az éllovas Phoenix-MT Fót látogatott a Vetési Albert Gimnáziumba, ahol az Insedo Veszprém KK végig szoros mérkőzésen, nagy küzdelemben végül 91-84-es vereséget szenvedett.  Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. VSC Veszprém: bravúros döntetlen az éllovas ellen A listavezető Gyirmót FC először veszített pontokat hazai pályán a bajnokságban: a VSC Veszprém remek játékkal 2-2-es döntetlent ért el a labarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Vármegyei foci: vendégsikerek jellemezték az ünnepi fordulót Lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának valamennyi mérkőzését nagypénteken. A játéknap egyértelműen a vendégcsapatokról szólt: öt pályán is idegenbeli siker született, míg hazai oldalon csak a listavezető Balatonalmádi tudott győzni. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében. Rosta Miklós visszatér a Szeged kézilabdacsapatához Rosta Miklós nyártól visszatér az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatához - jelentette be a Magyar Kupában címvédő klub vasárnap. Férfi kézilabda NB I/B: alulmaradtak a veszprémi csapatok A Veszprémi Kézilabda KFT idegenben szenvedett vereséget az OTP Bank–Pick Szeged U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán maradt alul a Mezőkövesdi KC ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.