Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Tavaszi natura nap Tavaszi natura nap 2014. március 21. 8:24 Három év, háromféle rendezvény Auer tiszteletére Három év, háromféle rendezvény Auer tiszteletére Harminchét millió forinttal támogatja az Auer-kultusz erősítését a kormány. 2014. március 20. 15:35 Ingyenesen megtekinthetők az Alaptörvény illusztrációi Ingyenesen megtekinthetők az Alaptörvény illusztrációi 2014. március 6-án nyílt meg a Laczkó Dezső Múzeumban az AZ ALAPTÖRVÉNY ILLUSZTRÁCIÓI című kiállítás, amely 2014. március 30-ig INGYENESEN MEGTEKINTHETŐ! 2014. március 19. 12:18 "Egy ország a Duna mentén" - fotókiállítás Veszprémben Az „Egy ország a Duna mentén” című fotókiállítás Veszprémben, a Városi Művelődési Otthonban (Táborállás park 1.) tekinthető meg 2014. március 27-ig. 2014. március 19. 12:16 Erdély bemutatkozik Erdély bemutatkozik Tudományos értekezések mellett színházi előadások, kiállítások és Dracula története is várja az érdeklődőket március 31. és április 5. között az Erdélyi Napokon – derült ki az esemény keddi sajtótájékoztatóján. 2014. március 18. 17:32 Munkácsy Krisztus-trilógiája Munkácsy Krisztus-trilógiája Vetítéssel egybekötött előadás a VMK-ban 2014. március 18. 16:33 Lengyel fiatalok érkeznek Lengyel fiatalok érkeznek Száz lengyel fiatal tölti a hétvégét Veszprémben a két nemzet barátságának napja alkalmából. 2014. március 17. 12:40 Programok az autizmus világnapján 2014. március 17. 10:27 "Ezt a sajtót a nép nevében ezennel lefoglaljuk" "Ezt a sajtót a nép nevében ezennel lefoglaljuk" Nem kell nyomdát foglalni, hogy a forradalmi nap eseményeiről értesüljenek, mi percről percre foglaljuk össze a történéseket. Cikkünk folyamatosan frissül. 2014. március 14. 23:16 Megnyílt előttünk egy kincsestár Megnyílt előttünk egy kincsestár 25 év nem múlt, hanem velünk élő jelen – jelentette ki dr. Navracsics Tibor a Veszprémi Művész Céh jubileumi kiállításának megnyitója alkalmából pénteken este a Hangvillában. 2014. március 14. 20:47 Kossuth díjat kapott Snétberger Ferenc Kossuth díjat kapott Snétberger Ferenc A felsőörsi zenei tehetségközpont szakmai vezetője abban bízik, hogy a rangos állami elismerésből a központ is profitálhat. 2014. március 14. 20:10 M&S Mester irodalmi est M&S Mester irodalmi est Március 27-én, 18 órától a VMK színháztermében. A belépés díjtalan. 2014. március 14. 8:34 A Holnap Városáért Díjat kapott Veszprém A Holnap Városáért Díjat kapott Veszprém Csütörtökön délelőtt Budapesten adták át a négy kategóriában meghirdetett Holnap Városáért Díjat, amelyen Veszprém város is elismerést kapott. 2014. március 13. 14:16 Újabb fotók a múzeumban Benkő Imre, Somogyi Márk és Szelényi Károly műveivel gyarapodott a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum fotóművészeti gyűjteménye. 2014. március 12. 23:04
... 279 280 281 282 283 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Folytatni a jó szereplést A listavezető Gyirmót után újabb élcsapattal találkozik a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A bakonyiak szombaton 16 órai kezdettel az Opus Tatabányát fogadják a Városi Stadionban. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.