Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Évadnyitó a Pannon Várszínházban! Évadnyitó a Pannon Várszínházban! Hétfőn reggel hivatalosan is megnyitották a 2019/2020-as évadot a Pannon Várszínházban. Az eseményen beszámoltak a színház jelentős történéseiről, az elkövetkezendő évadról, illetve új együttműködési tervet is felvázoltak. 2019. szeptember 17. 4:02 Folyamatábrákban írtam le az emberi viszonyokat Folyamatábrákban írtam le az emberi viszonyokat Gaál Attila Csaba a Veszprémi Petőfi Színház színész-rendezője, immáron két éve társulati tag. A közönség elsőként a Kincskereső kisködmönben láthatta, s még ugyanabban az évben a nagy sikerű Holt költők társaságában is „felbukkant”, Charlie Dalton szerepében. A tavaly bemutatott Nyitott ablak című előadásban nyújtott alakításáért, a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést érdemelte ki a Magyar Teátrumi Nyári Fesztiválon. Idén nemcsak színészként, de rendezőként is megmutatkozik a teátrumban. Nézzük, hogyan került a matematika világából „hirtelen” a világot jelentő deszkákra… 2019. szeptember 16. 19:53 Meghalt Marton László Kossuth-díjas rendező Meghalt Marton László Kossuth-díjas rendező Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező - közölte az MTI-vel a család pénteken. 2019. szeptember 13. 10:15 A nyarat idézi a Séd A nyarat idézi a Séd Bemutatták a Séd kritikai lap legújabb számát csütörtök délután a megyei könyvtárban. 2019. szeptember 13. 4:06 Művészetet ajándékba Művészetet ajándékba Különleges délutánnal készült a Veszprémi Petőfi Színház kedden a Veszprém Megyei Fenyveserdő Ápoló-Gondozó Otthon lakóinak. 2019. szeptember 11. 11:00 Mindenki megírhatja a saját kis életmeséjét Mindenki megírhatja a saját kis életmeséjét Milyen jó lenne többet kirándulni, együtt lenni, minőségi időt tölteni a családdal! Sok szülő álmodozik erről, de kevesek jutnak el a megoldásig. A csopaki Dr. Jámbor Eszter túllépve az álmodozáson, egy egészen furfangos módon oldotta meg a helyzetet: Az 5 tornacsuka útinaplója címen mesés útikönyvet írt, amely nemcsak a gyerekeket hozza közelebb hazánk látnivalóihoz, de a családokat is segíti, hogy több minőségi időt tölthessenek el. 2019. szeptember 10. 3:56 A mozi, ahol a panelházak ablakában volt a VIP páholy A mozi, ahol a panelházak ablakában volt a VIP páholy Megtartották az első felvonását a „Filmek a falon” című rendezvénysorozatnak csütörtök este a Haszkovó lakótelepen. A különleges kertmozi élmény egyenesen Franciaországig repítette az érdeklődőket. 2019. szeptember 6. 11:30 A kesztyűbábokon túl A kesztyűbábokon túl A kesztyűbábokon, az elváltoztatott hangokon és az óvodásoknak készülő darabok vízióin túl szemlélődve sok lehetőséget rejt magában a bábszínház. Idén érdemes lesz nyitottnak lenni és akár felnőtt fejjel, évtizedek után ismét betérni egy-egy előadásra, hiszen a Kabóca Bábszínház új évada rengeteg meglepetést kínál minden korosztálynak. 2019. szeptember 2. 13:10 Le a tizedikről, irány a park! Le a tizedikről, irány a park! Nyár vége felé immáron hagyományosan felpezsdül a Haszkovó lakótelep élete is. A Gyere a parkba című rendezvénysorozat a panelházak legfelső emeletéről is igyekszik lecsalogatni az embereket az Agóra előtti parkba. 2019. augusztus 29. 3:51 Lépcsőfokonként tárul fel a bohém borbély naplója Lépcsőfokonként tárul fel a bohém borbély naplója A belváros szívében, mégis egy eldugott helyen halad az a lépcső, ami a XIX. században élt veszprémi borbély nevét viseli. A Francsics lépcső most közösségi projekt keretében megszépült és a névadó élettörténetét is megismerhetik lépcsőfokról lépcsőfokra azok, akik arra járnak. 2019. augusztus 26. 11:00 Évadnyitó a Veszprémi Petőfi Színházban Évadnyitó a Veszprémi Petőfi Színházban Hétfőn tartották a Veszprémi Petőfi Színház évadnyitó ülését, ahol a jövőbetekintés és a célok megfogalmazása mellett az elmúlt időszakot is értékelték. 2019. augusztus 26. 11:00 Rímeket és kilométereket adni: a balatonfüredi polihisztor Rímeket és kilométereket adni: a balatonfüredi polihisztor A reneszánsz idején polihisztornak nevezték Leonardo da Vincit, aki az élet különböző területein tevékenykedett. A 21. században általában egy hivatást választunk, építjük a privát jövőt, ami Leonardo számára valószínűleg szokatlan lenne. Gyakori tévhit, hogy több szenvedély nem fér meg egymás mellett. Baranyai Máté úgy döntött, egyiket sem engedi el: fut, sport és kulturális programokat szervez, ír, és fellép az alkotásaival. 2019. augusztus 24. 3:00 10+1 kedvenc fotónk a "születésnapos" Viaduktról 10+1 kedvenc fotónk a "születésnapos" Viaduktról Idén ünnepli megépítésének 80. évfordulóját a veszprémi Viadukt: augusztus 19-én emléksétán, táblaavatáson, faültetésen és pikniken vehetünk részt, illetve fényfestéssel borul ünnepi színekbe a "Nagy híd". Az alkalomhoz kapcsolódóan összegyűjtöttük a kedvenc Völgyhíd fotóinkat. 2019. augusztus 19. 12:30 Így lesz a néptánc kortárs műfaj Így lesz a néptánc kortárs műfaj Ma este ismét a néptáncé lesz a főszerep az Óváros téren: az Urban Verbunk különleges műsorával megmutatja, hogy a néptánc és a modern műfajok tudnak egységként működni. 2019. augusztus 19. 4:00
... 187 188 189 190 191 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.