Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Gulyás Gergely Sólyban: az épített örökség értékeinek megőrzése a magyar állam fontos feladata Sóly Gulyás Gergely Sólyban: az épített örökség értékeinek megőrzése a magyar állam fontos feladata A miniszterelnökséget vezető miniszter kedd délután látogatott el a megújult, és a hétvégén átadott ezeréves református templomba. 2022. március 22. 17:30 Egy hét a német nyelv jegyében Egy hét a német nyelv jegyében Egyhetes programsorozatot rendeznek a német nyelv és kultúra népszerűsítésére március 28. és április 2. között Veszprémben, a Német Nemzetiségi Önkormányzat együttműködésével. 2022. március 22. 4:00 A zene értéke a bakelitekben tudatosul igazán A zene értéke a bakelitekben tudatosul igazán Van az a semmihez sem hasonlítható pillanat, miután a lemezt óvatosan felhelyezzük a lejátszóra, a tű pedig hozzáér a koronghoz és halk sercegés mellett megszólalnak az első dallamok, majd rovátkáról rovátkára haladva kiteljesedik a zene. Mindezt azok már jól ismerik, akiket magával rántott a bakelitek iránti szenvedély, számukra igazi Kánaán lesz most vasárnap az első veszprémi lemezbörze, de a rendezvényen azokat is várják, akik most ismerkednek meg (újra) a zene effajta analóg élvezetével. Zsandár Tamással, az esemény főszervezőjével beszélgettünk a reneszánszát élő bakelitekről és a közelgő lemezbörzéről. 2022. március 22. 10:58 Ünnepélyes keretek között adták át a megújult Sólyi református templomot közélet Ünnepélyes keretek között adták át a megújult Sólyi református templomot Vasárnap délelőtt az istentisztelettel egybekötve ünnepélyes keretek között adták át a megújult református templomot. 2022. március 20. 16:53 Bábos találkozót tartottak az Agórában színház Bábos találkozót tartottak az Agórában Több évtizedes szünet után ismét újraindul megyénkben az amatőr bábjátszás. 2022. március 20. 7:49 Történelmi jelentőségű leletek a Szent György-kápolna alatt Történelmi jelentőségű leletek a Szent György-kápolna alatt Sziklába vájt őskori sírt is találtak a vár felújítása során elvégzett régészeti feltáráson. 2022. március 19. 18:51 Sinkó Veronikának nyílt kiállítása az Érseki Főiskolán kultúra Sinkó Veronikának nyílt kiállítása az Érseki Főiskolán Csütörtök délután Sinkó Veronika illusztrátor-grafikus tartott tárlatvezetést. 2022. március 19. 9:20 Csaknem egymillió forintot gyűjtöttek össze a színház jótékonysági estjén Csaknem egymillió forintot gyűjtöttek össze a színház jótékonysági estjén Jótékonysági estet rendezett hétfőn a Petőfi színház. Az összegyűlt 952 500 forint adománnyal a Veszprémbe érkező menekülteket segítik. 2022. március 16. 9:20 Gálakoncert a háború elől menekülők megsegítéséért Gálakoncert a háború elől menekülők megsegítéséért A Veszprémi Petőfi Színház 2022. március 14-én, hétfőn 19 órai kezdettel Jótékonysági Gálaestet szervez a háború elől menekültek megsegítésére. Lélektől-lélekig Segítő Gálakoncert célját adományjegy megvásárlásával lehet támogatni, melynek minimális értéke 3000 Ft. 2022. március 14. 9:25 Nagy sikerrel indult a Pannon KultúrKlub második évada kultúra Nagy sikerrel indult a Pannon KultúrKlub második évada A tavaly debütáló Pannon KultúrKlub elnevezésű programsorozat idén ismét megrendezi eseményeit a Papírkutyában, az új évadban a korábbihoz képest kétszer annyi, vagyis nyolc beszélgetős estre számíthatunk. 2022. március 14. 12:24 Veszprémieket tüntettek ki állami elismerésekkel Veszprémieket tüntettek ki állami elismerésekkel Oktatói és közéleti tevékenységért és a kultúráért tett erőfeszítésekért ítélték oda a magas rangú díjakat, valamint papi szolgálatot is elismertek. 2022. március 14. 15:36 Találkozások Zenevárosban Találkozások Zenevárosban Beléphetsz egy ajtón, ami ezer más ajtóhoz vezet. A Hangvető korokon, kultúrákon és műfajokon átívelő koncertsorozata Veszprémben, a Zene Városában. Március 30-án, május 13-án és 30-án a Napfonat, Sena, Meybahar, Ana Alcaide, Jyotsna Srikanth és a Mendelssohn Kamarazenekar egyedi produkcióit hallhatjátok a Hangvillában. 2022. március 16. 12:00 Különleges koprodukcióban kerül színpadra a Bánk kultúra Különleges koprodukcióban kerül színpadra a Bánk Katona József nemzeti drámája március harmincadikától a Latinovits-Bujtor Játékszínben lesz látható, Markó Róbert rendezésében. 2022. március 11. 11:08 Mesefesztivált szervez a Kabóca Bábszínház színház Mesefesztivált szervez a Kabóca Bábszínház Március végén rendezik meg a Kabóca Bábszínház hagyományos gyerekprogramját, a Mesefesztivált. 2022. március 9. 13:19
... 126 127 128 129 130 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.