Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A Petőfi Színház Chaplinje – Bakody József 75 éves A Petőfi Színház Chaplinje – Bakody József 75 éves Saját bevallása szerint is ő a közönség színésze, nevére bizonyosan bejönnek a nézők. De maga sem rest ezt meghálálni – több mint ötven éve hűségesen szolgálja közösségét. Bakody Józsefet, a Veszprémi Petőfi Színház Örökös tagját 75. születésnapja alkalmából köszöntjük. 2013. május 1. 14:08 Látványetetés és kalandpark a veszprémi állatkertben Látványetetés és az újonnan megnyíló kalandpark várja a látogatókat szerdán a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban - tájékoztatta a vadaspark projektmenedzsere az MTI-t. 2013. május 1. 10:20 Költői est a Dózsában 2013. május 1. 10:15 Az ereklyék reneszánszukat élik Az ereklyék reneszánszukat élik Két fontos egyházhoz kötődő ünnepség is lesz idén májusban. A rendezvényekről dr. Márfi Gyula érsek, Nagy Károly kanonok, és Pálfalviné Ősze Judit tartott sajtótájékoztatót. 2013. április 30. 20:30 Mit ünneplünk május elsején? Mit ünneplünk május elsején? A munkát minden évben megünnepeljük azzal, hogy nem dolgozunk egy napig. Helyette élvezzük a szabadban a májusi időjárást az erkélyen iszogatva, a parkban üldögélve, vagy esetleg egy felvonulás közben. 2013. április 30. 15:21 Tábori piknik a Játékszínben Tábori piknik a Játékszínben Először mutatkozott be Veszprémben rendezőként is a Tábori piknik című darabbal Tóth Loon, a Veszprémi Petőfi Színház színésze április 28-án a Latinovits-Bujtor Játékszínben. 2013. április 29. 23:10 Filmversennyel jönnek a Gizella Napok! Filmversennyel jönnek a Gizella Napok! A múlt, a jelen és a jövő találkozik a május 6. és 12. között megrendezendő XXII. Gizella Napokon – mondta a polgármester hétfői sajtótájékoztatóján. 2013. április 29. 15:47 Elkészült a Szilágyi László emlékmű Elkészült a Szilágyi László emlékmű 2013. április 29. 10:45 Megújult a szavanna kifutó Megújult a szavanna kifutó A Veszprémi Állatkert egyik legnépszerűbb társas állatbemutatója, az Afrika szavanna kifutó, mely teljesen megújult az elmúlt hónapokban. 2013. április 29. 10:37 Nyolc nap Hollandiában Nyolc nap Hollandiában Március 14-én, a magyarországi nagy havazás kezdetén indultunk útnak Hollandiába, így még az utolsó pillanatban el tudtuk hagyni az országot, amíg még járhatóak voltak az utak. 2013. április 28. 11:06 Ettől lesz új a 2013-as EFOTT Balaton, fesztiválcsárda, hangos és akusztikus duplakoncertek, világsztár fellépők, még több sportprogram – néhány kulcsszó az idei EFOTT-hoz. Sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, ahol újabb részleteket árultak el a legnagyobb múltú magyar fesztivál idei programkínálatából. Alig két hónap múlva, június 25-én Zánkára költözik a hazai zenészvilág legjava. 2013. április 26. 17:55 Folyamatosan előre nézni Folyamatosan előre nézni Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója osztotta meg a gondolatait csütörtökön a Dubniczay- palotában a Verancsics Akadémia által szervezett előadáson. 2013. április 26. 17:08 Filmes május Veszprémben A kortárs magyar mozifilmek legjobbjai, és egy különleges filmes esemény - májusban nem csak mozizhatunk, de az alkotókkal is beszélgethetünk, és akár egy filmkészítő versenyen is részt vehetünk. 2013. április 26. 13:20 Ismét Fotós Viadal Veszprémben 2013. április 26. 13:16
... 308 309 310 311 312 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Folytatni a jó szereplést A listavezető Gyirmót után újabb élcsapattal találkozik a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A bakonyiak szombaton 16 órai kezdettel az Opus Tatabányát fogadják a Városi Stadionban. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.