Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Művészetek Völgye: több mint 1800 program, idén először opera is várja a látogatókat Művészetek Völgye: több mint 1800 program, idén először opera is várja a látogatókat A 30 éves Művészetek Völgye 1869 programmal várja az érdeklődőket július 23-tól augusztus 1-jéig. Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója bejelentette: a fesztiválon először opera is lesz, a nyitónapon Donizetti Szerelmi bájitalát adja elő az intézmény társulata. 2021. június 3. 13:21 A menetrend mellett verseket is mondanak a balatoni vasútállomások hangosbemondói A menetrend mellett verseket is mondanak a balatoni vasútállomások hangosbemondói A nyári hónapokban 30 Balaton-parti állomáson, szeptember 6-ától pedig egy hónapig további 20 vasút-, valamint 24 távolsági buszállomáson találkozhatnak az utasok a költeményekkel országszerte - közölte a MÁV Zrt. 2021. június 3. 12:41 Koszorúzás Ányos Pál emléktáblájánál Koszorúzás Ányos Pál emléktáblájánál Az 1756-ban (Nagy)Esztergáron született, s 1784-ben Veszprémben elhunyt költő, pálos-rendi paptanár, fajszi Ányos Pál István várbeli (ferences templom falán) emléktáblája előtt hétfőn a Pro Meritis-díjas költő, Csaba Ferenc, Nagyesztergár korábbi polgármestere, a József Attila-díjas költő, író, Fenyvesi Ottó, és Kilián László író, a Művészetek Háza igazgatóhelyettese koszorúzott. 2021. június 2. 10:32 A pandémia utáni első koncerten a közönség kapta a legnagyobb tapsot Hangvilla A pandémia utáni első koncerten a közönség kapta a legnagyobb tapsot Hosszú idő után ismét közönség előtt adtak koncertet a Hangvillában. A RespektEstre keresztelt exkluzív eseményen Csemer Boggie és Gájer Bálint léptek fel szombat este. Amellett, hogy a koncertek megszervezése egy hosszú és nehéz időszak végét jelentették, a közönség összetétele fogalmazta meg a RespektEst valódi üzenetet. 2021. május 30. 11:39 Kicsi és nagy, fény és árnyék Kicsi és nagy, fény és árnyék Klimó Károly képeiből nyílt kiállítás szombaton a Vass László Gyűjteményben. 2021. május 29. 14:21 Elhunyt Jankovics Marcell Elhunyt Jankovics Marcell Életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész. 2021. május 29. 11:57 Vigyáztak a kicsikre gyereknapon Vigyáztak a kicsikre gyereknapon A hatályos járványügyi szabályok betartásával rendeztek gyereknapi programokat Veszprémben vasárnap. 2021. május 30. 14:07 Remélem, átmegy majd az a szeretet, amit érdemelnek a hősök kultúra Remélem, átmegy majd az a szeretet, amit érdemelnek a hősök Ahogyan azt már korábban megírtuk, a hősöknek szól majd az első koncert a Hangvillában: a frontvonalban dolgozókat valódi zenei csemegével ajándékozza a kulturális központ. Az egyik előadó a Hangvilla-díjas Boggie, azaz Csemer Boglárka lesz, akivel legutóbb egy olyan időszakban beszélgettünk, amikor még egészen más volt a világ állása. Most szerencsére nem csupán a járványra gondolok, hiszen tavaly februárban Boggie még a második gyermekét várta, ma pedig már egy kétgyermekes anyukával beszélgetek a visszatérésről, a tervekről, újításokról, és azért az elmúlt időszakról is… 2021. május 28. 11:26 Júniusban Veszprémre figyel a teljes magyar filmes világ: érkezik a Magyar Mozgókép Fesztivál Európa Kulturális Fővárosa Júniusban Veszprémre figyel a teljes magyar filmes világ: érkezik a Magyar Mozgókép Fesztivál Még pár hét és ismét a filmeké lesz a főszerep a Veszprémben és a Balaton közeli városaiban, ahol június 23-26 között rendezik meg az első Magyar Mozgókép Fesztivált. A vetítések mellett közönségtalálkozóval, kiállításokkal és gasztronómiai kísérőprogramokkal is készülnek a szervezők. A közel 100 film mellett megelevenednek olyan magyar klasszikusok is, amelyeket anno Veszprémben forgattak. 2021. május 27. 13:49 Elhunyt Szücsné Pintér Rozália drámapedagógus Elhunyt Szücsné Pintér Rozália drámapedagógus A Kabóca Bábszínház közleményben búcsúztatja az intézmény egykori munkatársát. 2021. május 27. 12:14 Neked mit jelent az otthonod? Neked mit jelent az otthonod? Erre a kérdésre keresi a választ ezer gyerektől a Kabóca Bábszínház A város, mint otthon és óriási játszótér nevű programjában, a válaszokból pedig jövőre interaktív kiállítást szerveznek. 2021. május 27. 22:59 Lélekerősítő évaddal készül a Petőfi Színház Petőfi Színház Lélekerősítő évaddal készül a Petőfi Színház A Petőfi Színház bejelentette, hogy milyen darabokkal készülnek az előttünk álló 2021/22-es évadra. A színház vezetése igyekezett a lelkiséget, a mélyebb emberi érzelmeket közvetítő előadásokból összeállítani a repertoárt, emellett pedig a színház szlogenje is új kulcsszóval bővült. 2021. május 26. 14:43 A felfedezés legalább akkora öröm, mint a kész fotó A felfedezés legalább akkora öröm, mint a kész fotó Mindig is tudtuk, hogy a Balaton szép, de talán más szemével kellett néznünk, hogy rájöjjünk, mennyire. Mert a fiatal fotós, Orbán Péter kétségtelenül látja a tájat: elszántan kutatja a különleges pillanatokat, a nem mindennapi szögeket, és ez a képeken átütő szenvedély bennünket is arra késztet, hogy újra felfedezzük a vidéket. 2021. május 25. 21:40 Szociális és kulturális támogatásokról dönt a polgármester Szociális és kulturális támogatásokról dönt a polgármester A szeptemberig meghosszabbított rendkívüli jogrend idején a közgyűlés hatáskörében a polgármester hoz döntéseket – melyekhez azonban a képviselők véleményét is meghallgatja, és az előterjesztéseket formális szavazásra is bocsátja. A csütörtökön esedékes közgyűlés napján támogatásokról születhet döntés. 2021. május 25. 14:54
... 147 148 149 150 151 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Folytatni a jó szereplést A listavezető Gyirmót után újabb élcsapattal találkozik a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A bakonyiak szombaton 16 órai kezdettel az Opus Tatabányát fogadják a Városi Stadionban. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.