Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 2. Zsigmond
Veszprém
12°C
2026. május 2. Zsigmond
Veszprém
12°C

közélet

Másodlagos kárigény Másodlagos kárigény Mikor és milyen módon kerül sor a vörösiszap katasztrófa károsultjainak az elszenvedett másodlagos káraik megtérítésére – tette fel a kérdést Pál Béla sajtótájékoztató keretében, pénteken. 2012. március 30. 12:34 A kamrába menekült a bántalmazó szülő elől A kamrába menekült a bántalmazó szülő elől Egy 89 éves zirci nyugdíjas hölgy 1.750.000 forintja bánta, hogy idegent engedett be lakásába; lopás Veszprémben; gyermekek előtt bántalmazta feleségét. 2012. március 30. 9:24 Az államfő kisdoktori címének visszavonását indítványozták A Semmelweis Egyetem (SE) doktori tanácsa Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását indítványozza, sokan a köztársasági elnök lemondását követelik. 2012. március 30. 9:20 A műgyűjtő cipész A műgyűjtő cipész Városunk életéhez szervesen kötődik a Verancsics Akadémia csütörtöki előadója, aki szerint a siker titka a szorgalom és a munka, a munka, a munka. Vass László a semmiből jutott el a csúcsra. 2012. március 29. 21:57 Az első lépés Az első lépés Aláírták a HEMO önkormányzati tulajdonba vételét megalapozó együttműködési megállapodást csütörtökön a városházán. 2012. március 29. 17:59 Megint meghalt egy gyalogos Megint meghalt egy gyalogos Ebben a hónapban a Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területén ismét egy gyalogos veszítette életét közúti közlekedési balesetben. 2012. március 29. 17:41 Üzemel a viharjelzés Beüzemelték a magyarországi nagy tavak vihar-előrejelző rendszerét. október 31-ig tart a szezon. 2012. március 29. 17:26 Balatonvilágos megyét váltana Balatonvilágos megyét váltana A Veszprém Megyei Közgyűlés elfogadja, hogy Balatonvilágos megyét váltson és Somogyhoz kerüljön - tájékoztatta a csütörtökön hozott döntésről Magasi Anikó sajtószóvivő az MTI-t. 2012. március 29. 17:25 Április végén lesz ítélet Hatályon kívül helyezést, enyhítést, átminősítést, felmentést kértek az ötöd-, hatod-és hetedrendű vádlottak védői a Cozma-gyilkosság kapcsán. 2012. március 29. 17:23 Nagyban függünk szüleinktől A fiatal felnőtteknek szüksége van a szülők anyagi támogatására. Főleg a fiatal diplomásoknak van arra szükségük, hogy kiadásaikat részben a család fedezze. 2012. március 29. 17:10 Tiltás helyett tisztelet Tiltás helyett tisztelet Nyílt levélben fordult az Európai Kézilabda Szövetséghez a Fidelitas és a Magyarországi Kézilabda Szurkolók Országos Szövetsége. 2012. március 29. 17:05 Alaptörvény-módosítást kezdeményeznek Alaptörvény-módosítást kezdeményeznek Az egészségügyi dolgozókat érintő béremelésről, a földbérleti pályázatok lebonyolítása körüli problémákról, valamint a köztársasági elnök diplomamunkájáról is beszélt sajtótájékoztatóján Gőgös Zoltán. 2012. március 29. 16:58 Mindenki felelős Mindenki felelős A kormányzat, a kormányzati szervek, a banki pénzügyi szektor és a lakosság felelőssége is megállapítható a devizaeladósodás kapcsán – áll a vizsgálati jelentésben. 2012. március 29. 16:04 Erőteljes állami és lakossági eladósodás Erőteljes állami és lakossági eladósodás A kevés innováció és a sok improvizáció együttes hatásának köszönhetően hazánk messze a legeladósodottabb ország a térségben - derült ki Bod Péter Ákos előadásából. 2012. március 28. 21:24
... 993 994 995 996 997 ...
sport
Férfi kézilabda EK: első magyar csapatként döntős a Tatabánya A Tatabánya döntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában azzal, hogy pénteken saját közönsége előtt 37-34-re legyőzte a bosnyák RK Izvidac együttesét. Nyíltvízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen A férfiaknál Rasovszky Kristóf, a nőknél Fábián Bettina végzett a nyolcadik helyen 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának szardíniai harmadik fordulójában, pénteken. Női kézilabda MK: a Győr véget vetne a Ferencváros remek sorozatának A női kézilabda Magyar Kupa hétvégi, tatabányai négyes döntőjében a bajnok Győri Audi ETO KC véget vetne a Ferencváros remek sorozatának, a legutóbbi négy idényben ugyanis a fővárosiak nyerték a trófeát. Futsal MK: Veszprémben emelik a magasba a kupákat a hétvégén Szombaton és vasárnap a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnokban rendezik a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét, melyben a nőknél a DEAC sorozatban a hatodik trófeájára hajt, a férfiaknál pedig a bajnok a címvédővel csap össze az elődöntőben. Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatósága Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) utánpótlás-fejlesztési igazgatósága, amely pénteken megkezdte munkáját Pitz András vezetésével. Kós Hubert egy első- és egy harmadik hellyel kezdett idei első nagymedencés versenyén Kós Hubert egy első- és egy harmadik hellyel kezdett idei első nagymedencés úszóversenyén, a Fort Lauderdale Open elnevezésű viadalon. Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon volt a Cesson-Rennes nyerőembere Hanusz Egon hét góllal járult hozzá a Cesson-Rennes 31-30-as hazai győzelméhez az Istres Provence HB ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart Pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, melyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg.
kézilabda
Férfi kézilabda EK: első magyar csapatként döntős a Tatabánya A Tatabánya döntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában azzal, hogy pénteken saját közönsége előtt 37-34-re legyőzte a bosnyák RK Izvidac együttesét. Női kézilabda MK: a Győr véget vetne a Ferencváros remek sorozatának A női kézilabda Magyar Kupa hétvégi, tatabányai négyes döntőjében a bajnok Győri Audi ETO KC véget vetne a Ferencváros remek sorozatának, a legutóbbi négy idényben ugyanis a fővárosiak nyerték a trófeát. Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatósága Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) utánpótlás-fejlesztési igazgatósága, amely pénteken megkezdte munkáját Pitz András vezetésével. Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon volt a Cesson-Rennes nyerőembere Hanusz Egon hét góllal járult hozzá a Cesson-Rennes 31-30-as hazai győzelméhez az Istres Provence HB ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.