Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
16°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
16°C

A műgyűjtő cipész

2012. március 29. 21:57
Városunk életéhez szervesen kötődik a Verancsics Akadémia csütörtöki előadója, aki szerint a siker titka a szorgalom és a munka, a munka, a munka. Vass László a semmiből jutott el a csúcsra.

Vass László cipészmester és nemzetközileg is elismert műgyűjtő januárban elmaradt előadását március 29-én hallgathatták meg a szerencsés érdeklődők. „Innováció egy manufaktúrában, a mindennapok művészete” címmel Vass László elmesélte életének főbb állomását, melyeknek köszönhetően mára miniszterelnökök és miniszterek is fellelhetők vásárlói között.

– Kétszobás családi házban születtem, ahol három generáció élt együtt. Egyszerű körülmények között indult az életem – kezdte előadását a Vass László Gyűjtemény műtárgyainak adományozója. – 1960-ban a szüleim indítottak a cipészet felé, a technikumban mindig a műhelymunkáknál nyíltam ki igazán, ez volt a hét legjobb pillanata – idézte fel mosolyogva életpályájának indulását.

A következő fontos állomás életében Budapest volt, ahol egy barátjával közösen „tőke és eszköz nélkül” próbáltak bekerülni a „maszek világba”, ezért elkezdtek szandálokat tervezni. Ezekhez felhasználták a nagy cipőgyárak által termelt bőrhulladékot is, valamint kreativitásukat megcsillogtatva olyan technológiát találtak ki, mellyel sikerült kitörni a szegénységből.

A rendszerváltás fordulópont volt, a rengeteg import áru miatt lépni kellett, az új irány a külföld volt, amely felfigyelt a kézzel varrott cipőkre, melyek többet értek hagyományos társaiknál. Vass László büszkén mesélte, amikor felkérték egy cipőkönyv megírására, ami csak a kézzel készített cipőkről szólna. – Éreztem a kihívást, az összeállítás során szinte újratanultam a szakmát. A klasszikus férficipő című könyvet kilenc nyelvre fordították le, és mintegy 500 ezer példányban adták ki – mesélte.

– Harminc évesen úgy gondoltam, elmegy mellettem a világ, a cipőkön kívül más nem is nagyon foglalkoztatott – tért rá a műgyűjtés folyamatának kezdeti szakaszára Vass László. – A magam esze után menve vettem képeket, a művészek közül Tóth Menyhért egyedisége ragadott meg. Kíváncsiságomnak köszönhetően olyan képekkel gazdagodtam, melyekkel közel kerültem az igazi művészethez.

Magángyűjteménye 2003-ban vált láthatóvá a közönség számára Veszprémben, ahol a múzeum fele-fele arányban állít ki magyar és külföldi alkotók művei közül is. Vass László kifejtette, ez az együttes bemutatás segíthet a magyar művészekre felhívni a figyelmet. Az óriási sikert arató előadó elmondta: „a gyűjtésben nincs megállás, nincs innováció nélküli élet.” – Aki szereti a mesterségét, bármikor visszatérhet hozzá, úgyhogy amíg élek és mozgok, addig cipész leszek – zárta gondolatait Vass László.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. ma 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. ma 15:23 Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban közélet Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. ma 15:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.