Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Ovádi Péter tételesen, tényekkel alátámasztva cáfolta meg Magyar Péter állításait állatvédelem Ovádi Péter tételesen, tényekkel alátámasztva cáfolta meg Magyar Péter állításait Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos a közösségi médiában reagált Magyar Péter állatvédelemmel kapcsolatos kijelentéseire. Mint írja Ovádi, határozottan kiáll az állatvédelem területén elért eredmények és az ezeket alátámasztó tények mellett, ezért is tartotta fontosnak reagálni a félrevezető állításokra. 2024. november 22. 13:05 Az ukrajnai háború ezer napja - most ugyanolyan közel állunk a tűzszünethez, mint a világháborúhoz ukrajnai háború Az ukrajnai háború ezer napja - most ugyanolyan közel állunk a tűzszünethez, mint a világháborúhoz Ezredik napja tart az orosz-ukrán háború, ezalatt több ezer civil és körülbelül egymillió katona sebesült, vagy halt meg. Az utóbbi pár hétben mégis egyszerre került a világ karnyújtásnyi közelségbe a tűzszünethez, de ugyanannyira a III. világháborúhoz is. A helyzet iróniája, hogy jelenleg egyik sem csak Putyinon, vagy Zelenszkijen múlik. Cikkünkben Dr. Ruszin-Szendi Romulusz, altábornagy, a Magyar Honvédség volt parancsnokának interjúján keresztül elemezzük a történéseket. 2024. november 22. 13:32 A Zöld Diákparlamentben fiatalok tanácskoztak a fenntarthatóságról közélet A Zöld Diákparlamentben fiatalok tanácskoztak a fenntarthatóságról A környezeti és társadalmi fenntarthatóság szempontjából az lenne az ideális, ha a fiatal generáció tagjai nem csak reagálnának, hanem formálnák is a közéletet, amiben a Zöld Diákparlament immáron másfél évtizedes veszprémi tevékenysége fontos eredmény, hangzott el csütörtökön a városházán tartott összejövetelükön, ahol számos innovatív környezettudatos megoldást is körbejártak a szakemberek a fiatalokkal. 2024. november 23. 21:07 Jövőre kilenc százalékkal nő a minimálbér közélet Jövőre kilenc százalékkal nő a minimálbér Jövőre kilenc, két év múlva tizenhárom, három év múlva pedig tizennégy százalékkal nő a minimálbér – jelentette be mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon. 2024. november 21. 17:11 A Kutyapárt is elindul az időközi választáson a Dózsavárosért időközi önkormányzati választás A Kutyapárt is elindul az időközi választáson a Dózsavárosért Havay Fannit indítja a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a január 19-ei időközi önkormányzati választáson Veszprémben. A jelölt megígérte, ha nyer, akkor nem fog német és francia migránsokat telepíteni a Szent István utcába. 2024. november 21. 15:54 A Pannon Egyetem újabb sikerei a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban Pannon Egyetem A Pannon Egyetem újabb sikerei a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban A Pannon Egyetem ismét kiemelkedő eredményeket ért el a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban. Az Interdisciplinary Science Rankings első megmérettetésén a világ 501–600. sávjában végzett, míg a Round University Rankingben tovább javította pozícióját a világranglistán és a szakterületi kategóriákban egyaránt. 2024. november 21. 14:48 A Momentum is megnevezte jelöltjét a veszprémi időközi önkormányzati választásra időközi önkormányzati választás A Momentum is megnevezte jelöltjét a veszprémi időközi önkormányzati választásra Csóri Pétert indítja a Momentum a veszprémi időközi önkormányzati választáson. 2024. november 21. 14:04 Kavalecz Gábort indítja a Fidesz-KDNP a Dózsavárosban időközi önkormányzati választás Kavalecz Gábort indítja a Fidesz-KDNP a Dózsavárosban Bejelentette a kormánypárt veszprémi szervezete, hogy kit indítanak a 12. számú választókerületben - Dózsaváros, Csererdő, Jutaspuszta - az időközi önkormányzati választáson Hegedűs Barbara megüresedő helyére. Kavalecz Gábor számára a közéleti szerepvállalás nem ismeretlen terület, ráadásul tősgyökeres dózsavárosiként a városrésszel sem most kell megismerkednie. 2024. november 21. 14:04 A Híd a Városért képviselői megfogalmazták elvárásaikat a következő önkormányzati ciklusra Híd a Városért A Híd a Városért képviselői megfogalmazták elvárásaikat a következő önkormányzati ciklusra A Híd a városért képviselőcsoport – Hartmann Ferenc, Katanics Sándor és Somfai Attila képviselő-  a veszprémi önkormányzati ciklusra vonatkozó terveit és elvárásait ismertette egy sajtótájékoztatón.  2024. november 21. 14:09 A Magyar Közút felkészült az első hóra, és arra kérik az autósokat, ők is készüljenek közélet A Magyar Közút felkészült az első hóra, és arra kérik az autósokat, ők is készüljenek Az előrejelzések alapján november 22-én, pénteken érkezik a 2024-2025-ös téli szezon első havazása. 2024. november 21. 11:39 Az új önkormányzati ciklusban tovább működik a választókerületi tanács a veszprémi 2. választókerületben közélet Az új önkormányzati ciklusban tovább működik a választókerületi tanács a veszprémi 2. választókerületben 2024. november 22. 16:00 Tuzson Bence: gazdaságpolitikai célok és a baloldali identitásválság kérdései közélet Tuzson Bence: gazdaságpolitikai célok és a baloldali identitásválság kérdései Veszprém kiemelt helyszínként adott otthont annak az országjáró programnak, amelynek célja Magyarország új gazdaságpolitikájának megismertetése és a lakossági vélemények összegyűjtése. Az esemény keretében Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Ovádi Péter országgyűlési képviselő közösen tartottak sajtótájékoztatót, majd fórumon vitatták meg a témát. 2024. november 20. 19:08 Horváthné Kecskés Diána és dr. Payrich Mária vehették át a Hornig-díjat közélet Horváthné Kecskés Diána és dr. Payrich Mária vehették át a Hornig-díjat Szerda délután adták át a Hornig-díjat a Városházán, amellyel az önkormányzat a szociális területen dolgozók munkásságát ismeri el. 2024. november 20. 19:52 Jövőre is több milliárd forintból támogatják a civilek pályázatait civil Jövőre is több milliárd forintból támogatják a civilek pályázatait Jövőre is több milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek Magyarországon, akik „az önkormányzatok leghűségesebb szövetségeseiként” nemcsak az értékek ápolásában, de az újító gondolatokban is az élen járnak. Szerdán délután a veszprémi városházán a helyi és környékbeli civilek tájékozódhattak ezekről az új pályázati lehetőségekről személyesen a szakterületért felelős helyettes államtitkártól, Szalay-Bobrovniczky Vincétől. 2024. november 21. 21:56
... 138 139 140 141 142 ...
sport
Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében.
kézilabda
Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.