Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
16°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
16°C

Kontrát Károly

Kontrát Károly nem folytatja képviselőként – biztos, hogy új jelöltje lesz a Fidesznek a Balaton-parton választás 2026 Kontrát Károly nem folytatja képviselőként – biztos, hogy új jelöltje lesz a Fidesznek a Balaton-parton Kontrát Károly közleménye szerint maga kérte Orbán Viktort, hogy hadd adja át a stafétát más fideszes politikusnak. 2026. január 9. 0:26 A balatoni emberek életszínvonalának emelésére nyíltak meg pályázatok Balaton A balatoni emberek életszínvonalának emelésére nyíltak meg pályázatok A Balaton térségére szinte az egész ország úgy tekint, mint Magyarország egyik fő turisztikai régiójára, kivéve annak a 164 településnek a lakosait, akiknek ez az otthonuk. A Balaton Fejlesztési Tanács legújabb pályázati konstrukcióiban most újabb kétszáz millió forint vált elérhetővé, amire kifejezetten ezek a települések pályázhatnak azért, hogy saját lakosaik számára élhetőbbé tegyék a környezetüket. Mindezt hétfőn délelőtt jelentette be Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette be a Balaton Fejlesztési Tanács társelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón Balatonfüreden. 2025. július 28. 23:08 Fideszes képviselők: Ukrajna nem áll készen a csatlakozásra Fidesz Fideszes képviselők: Ukrajna nem áll készen a csatlakozásra Közös sajtótájékoztatón biztatták a választópolgárokat az Ukrajna uniós tagságáról szóló konzultáció kitöltésére a Fidesz Veszprém vármegyei parlamenti képviselői pénteken a megyeszékhelyen. 2025. május 17. 11:41 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24 Megkezdődött a Balatoni Filmzene Fesztivál Megkezdődött a Balatoni Filmzene Fesztivál A nagyszínpadon mintegy háromszáz néző előtt Nino Rota és Ennio Morricone filmzenéivel, a Balaton-parton Müller Péter Sziámi és a Felevad Duó, a Fugato Orchestra, az MH Veszprém Légierő Zenekar kora esti fellépéseivel, a Káptalanfüredi Strandon pedig magyar és beat filmzenékkel kezdődött meg a Balatoni Filmzene Fesztivál Balatonalmádiban. A Magtár Kulturális Központban a Danubia Zenekar Cinema Paradiso című estjét Marcello Rota vezényelte, szólót énekelt Cristina Mosca. Olyan jól ismert filmek zenéi szólaltak meg élőben, mint a Keresztapa, A profi, vagy a Volt egyszer egy vadnyugat. 2023. augusztus 26. 16:58 Bormustra: múltidéző és hagyományteremtő gasztroprogram Balatonalmádiban Bormustra: múltidéző és hagyományteremtő gasztroprogram Balatonalmádiban A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat újabb jelentős gasztronómiai eseménnyel készült a borkedvelők számára, ezúttal Balatonalmádiban. Az Almádi Bormustra névre hallgató programon, a Szent Erzsébet ligetében – a Kézfogás Európa Szoborpark műalkotásai között – augusztus 16–20. között mutatkozik be Magyarország 8 történelmi borvidéke. 2023. július 20. 23:55 Átadták a megújult kolostorkertet Balatonalmádiban Balatonalmádi Átadták a megújult kolostorkertet Balatonalmádiban Megújult és közösségi térré avanzsált a balatonalmádi jezsuita kolostor kertje, a beruházást az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program 120 millió forinttal támogatta. 2023. március 17. 16:04 ÁTADTÁK A KÜLSŐ KÖRGYŰRŰT ÉS A 8-82. UTAKAT ÖSSZEKÖTŐ ÚJ SZAKASZT körgyűrű ÁTADTÁK A KÜLSŐ KÖRGYŰRŰT ÉS A 8-82. UTAKAT ÖSSZEKÖTŐ ÚJ SZAKASZT Hivatalosan is átadták a külső körgyűrű litéri és füredi csomópontok között megújult szakaszát valamint a 8. és 82. utakat összekötő új útszakaszt kedden. 2022. december 20. 11:31 Megújult utakon lehet ki- és behajtani Nemesvámosra és Veszprémfajszra útfejlesztés Megújult utakon lehet ki- és behajtani Nemesvámosra és Veszprémfajszra Gyorsan reagált két Veszprém melletti teleülés, Nemesvámos és Veszprémfajsz arra, hogy az őket összekötő útszakaszon gyakorlatilag megduplázódott a forgalom, ez pedig az aszfaltréteg állapotán is meglátszott már. A Magyar Falu Program segítségével és a Magyar Közúttal való együttműködésnek köszönhetően a két belterületi szakasz teljesen megújult, egyszerűbb és biztonságosabb közlekedést téve lehetővé. 2022. október 28. 15:29 Megújult a szentkirályszabadjai iskola tornaterme Megújult a szentkirályszabadjai iskola tornaterme 15 millió forintos, a Magyar Falu Pályázatán elnyert támogatás révén újult meg a szentkirályszabadjai általános iskola tornaterme. 2022. április 26. 15:59 Megújult az ősi iskola politechnika-melléképülete Megújult az ősi iskola politechnika-melléképülete Több mint 19 millió forintos támogatást nyertek az épület felújítására a Magyar Falu Programban. 2022. április 26. 15:38 Új bölcsődével gazdagodott Balatonalmádi Új bölcsődével gazdagodott Balatonalmádi Összesen 66 kisgyermek számára kínál minden igényt kielégítő bölcsődei szolgáltatást az új Magocskák Bölcsőde Balatonalmádiban. Az uniós forrásból megvalósuló beruházás sok szülőnek is segítséget nyújt, hogy visszatérjenek a munka világába, miközben gyermekeik ideális környezetben vannak. 2022. március 24. 8:32 Nem csak Veszprém épül-szépül 2023-ra Európa Kulturális Fővárosa Nem csak Veszprém épül-szépül 2023-ra Összesen közel kétmilliárd forint értékben nyertek el infrastrukturális beruházásokra támogatást az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programban Veszprém megyei városok. 2021. november 11. 14:54 Biztonságosabban kerékpározhatnak a királyszentistvániak kerékpárút Biztonságosabban kerékpározhatnak a királyszentistvániak Felavatták a Királyszentistvánt Litérrel összekötő kerékpárutat péntek délelőtt. 2021. október 15. 15:59
1 2
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök.
sport
Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.