Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
10°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
10°C

jótékonyság

Egy palack is számít – példaértékű összefogás a 31. Veszprémi Egyetemi Napokon Pannon Egyetem Egy palack is számít – példaértékű összefogás a 31. Veszprémi Egyetemi Napokon Több mint 7900 palack és üveg gyűlt össze a 31. Veszprémi Egyetemi Napok ideje alatt kihelyezett MOHU-s gyűjtőkbe. A visszaváltásból származó 397.950 forintot a Pannon Egyetem az Emberkék Alapítványnak ajánlotta fel, akik egy életmentő EKG-készüléket vásárolnak belőle. 2025. június 27. 22:24 Csodák léteznek, megvalósíthatatlan álom pedig nincs közélet Csodák léteznek, megvalósíthatatlan álom pedig nincs Ha egy kisgyereknek azt mondják, most teljesítjük egy kívánságodat, vajon tízből hányan kérnének Xboxot, tabletet vagy Disneyland-es nyaralást? És százból? Egy tizenegyéves kisfiú ezerből volt az az egy, aki valami teljesen másra vágyott. Bemutatjuk Benedek történetét, aki valóban megkapta ezt a kérdést, így jutott el egy Vas megyei ház udvarában felállított kápolnától, ahol kerekesszékében órákat imádkozott, egészen a Vatikán monumentális épületei közé. Idén húsvétkor szerkesztőségünk néhány tagja is részese volt a kisfiú életre szóló utazásának, most pedig pünkösd alkalmával, mintegy lelki ajándék, olvasóink elé tárjuk Benedek nem mindennapi történetét. 2025. június 9. 14:58 Elindult a 1353-as adományvonal is a székelyföldi bajbajutottak támogatására közélet Elindult a 1353-as adományvonal is a székelyföldi bajbajutottak támogatására Az Ökumenikus Segélyszervezet a katasztrófát követően országos összefogást hirdetett, hogy a határokon átívelő szolidaritás jegyében minél jelentősebb segítséget tudjon nyújtani a háromszéki árvíz károsultjainak, illetve a bizonytalan sorsúvá vált parajdi sóbánya dolgozóinak és családjainak – közölte a szervezet kedden. 2025. június 3. 11:18 Egy PICi futás a PICikért – sikeres volt a Valeo jótékonysági futása közélet Egy PICi futás a PICikért – sikeres volt a Valeo jótékonysági futása Először rendezték meg Veszprémben a Valeo Jótékonysági Futást, amely nemcsak a mozgás öröméről, hanem a segítségnyújtásról is szólt. Az „Egy PICi futás a PICikért” esemény bevétele a veszprémi koraszülött osztály munkáját támogatja. 2025. május 11. 15:50 Futni jó, segíteni még jobb szabadidősport Futni jó, segíteni még jobb Május 11-én először rendezik meg Veszprémben a Valeo jótékonysági futást, amely nemcsak a mozgás öröméről, hanem a segítségnyújtásról is szól. Az „Egy PICi futás a PICikért” esemény bevétele a veszprémi koraszülött osztály munkáját támogatja 2025. május 8. 9:43 Több mint 400 ezer forint gyűlt össze Simi műtétjére a jótékonysági hidegfürdőzésen közélet Több mint 400 ezer forint gyűlt össze Simi műtétjére a jótékonysági hidegfürdőzésen Példaértékű összefogással segített a közösség Siminek, a ritka genetikai betegségben szenvedő kisfiúnak, aki számára a mindennapi mozgás is fájdalommal jár. 2025. április 19. 22:13 Vásároljon zenei élményt, és támogassa ezzel a zenei nevelést! jótékonyság Vásároljon zenei élményt, és támogassa ezzel a zenei nevelést! Április 11-én a Pannon Egyetem aulájában 17 órakor a Csermák Napok záró hangversenyére kerül sor, melyen az iskola együttesei lépnek fel. A rendezvényen átadják a 2025-ös év Csermák-díjait. 2025. április 5. 15:20 Kétpercenként diagnosztizálnak valakit leprával: most Veszprém is segíthet! közélet Kétpercenként diagnosztizálnak valakit leprával: most Veszprém is segíthet! Április 12-én, szombaton 10 órakor a veszprémi Kolostorok és Kertekben jótékonysági futást illetve sétát rendeznek a leprabeteg gyermekekért. A nevezési díjjal támogathatjuk őket. Neked a cél – neki a kezdet, így hangzik a rendezvény mottója, melynek részleteiről a szervezet igazgatója, Riskóné Fazekas Márta mesélt. Szóba jött a lepra kezelésének lehetősége, előfordulása, és az is, hogy még mindig rengeteg tévhit kering a szóban forgó betegséggel kapcsolatban. 2025. április 5. 15:01 Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján közélet Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján Szezonzárójához közeledik a Jégcsarnok Veszprém, ennek alkalmából pedig március 29-én egésznapos programsorozattal készülnek, ahol közönségkorcsolyázás és jégdisco mellett bemutatkoznak a magyar curlingesek is. Sőt, a szervezők a jótékonyság jegyében adománygyűjtő akciót is szerveznek, amivel a "PUMI" Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ védenceit lehet különböző módokon is támogatni. 2025. március 20. 12:47 Kokárdás futás Simiért jótékonyság Kokárdás futás Simiért Az eseményen összegyűjtött minden forintot Simi műtétére fordítják. 2025. március 13. 10:05 A női értékeket képviselik és segítik három évtizede Veszprémben jótékonyság A női értékeket képviselik és segítik három évtizede Veszprémben Harmincegy évvel ezelőtt jött létre a veszprémi Zonta klub, azóta pedig töretlenül képviselik és erősítik a női értékeket a helyi közösségben. Ennek keretében időről időre segítik egymást és a rászorulókat, nem volt ez másképpen a hétfő délutáni nőnapi rendezvényükön sem a Gizella Hotelben. 2025. március 11. 13:23 Krízishelyzetben lévő gyermekeket támogattak a Karitász bálján jótékonyság Krízishelyzetben lévő gyermekeket támogattak a Karitász bálján Krízishelyzetben lévő gyermekek támogatását tűzte ki célul a jótékonysági bál bevételeiből a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász, a harmadik alkalommal megtartott estén, a Hotel Kapitány Wellness Sümeg báltermében március 1-én szombaton este. 2025. március 6. 11:29 A fiataloknak ajánlja fel szponzori jutalmát Betlehem Dávid úszás A fiataloknak ajánlja fel szponzori jutalmát Betlehem Dávid A magyar nyíltvízi utánpótlás javára ajánlja fel a 2024-re kapott szponzori jutalmát Betlehem Dávid, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok úszó. 2025. február 12. 13:42 Több mint tízmillió forintot adtak Lando Norris herendi sisakjáért Herendi Porcelánmanufaktúra Több mint tízmillió forintot adtak Lando Norris herendi sisakjáért A McLaren Forma-1-es versenyzőjének tavalyi Magyar Nagydíjon viselt bukósisakjáért valaki tízmillió forintnál is többet kínált. Az összeget jótékony célra fordítják. 2025. január 24. 11:34
1 2 3 4 5 ...
közélet
Rekortán pályával gazdagodott a Bara-ház A korai fejlesztéssel foglalkozó intézmény udvarán új, 20x3 méteres alapterületű rekortán felületet alakítottak ki négy és félmillió forint értékben. Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
sport
Könnyedén nyert Debrecenben a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.