Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Hegedűs Barbara

Fiatalok tanácskoztak arról, mi számít részvételnek és mikor beszélhetünk döntésről Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 Fiatalok tanácskoztak arról, mi számít részvételnek és mikor beszélhetünk döntésről Folytatódott az előkészítése annak a veszprémi projektnek, amely az Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 címet célozta meg. Szerda délután a fiatalokból összeállt kerekasztal a döntéshozatali részvétel kérdéskörét vitatta meg. 2021. augusztus 12. 13:00 Egy autóbusz utastere tárja fel a Pálos rend történetét Veszprémi Érsekség Egy autóbusz utastere tárja fel a Pálos rend történetét Rendhagyó formátumú kiállítás gördült be Veszprémbe péntek délután. A Pálos rend történetét bemutató vándortárlat egy autóbusz utasterében kapott helyet, amit az érdeklődők a következő egy hétben ingyenesen tekinthetnek meg. A kiállításmegnyitón kiderült, a Pálos rend egykor aktívan jelen volt a környéken, ma egy középkori kolostor és templom nyomai őrzi emléküket egy közeli erdőben. 2021. július 31. 11:40 Egészségcentrum és cukrászda közösen alkottak meg új süteményeket Egészségcentrum és cukrászda közösen alkottak meg új süteményeket A veszprémi Vanderlich Egészségcentrum és a Schőnig Cukrászda és Kávéház együttműködéséből született meg négy új cukor- és gluténmentes édesség. A sütemények és fagylalt receptjeinek kidolgozásában és tesztelésében diabetikus szakemberek is részt vettek. 2021. június 20. 4:00 A negyedik műfüves focipályát is átadták Veszprémben városfejlesztés A negyedik műfüves focipályát is átadták Veszprémben A Deák Ferenc Általános Iskolában hétfőn adták át a műfüves focipályát, amely a Magyar Labdarúgó-szövetség és az önkormányzat összefogásával jöhetett létre. A Jendrassik, a Báthory és a Kossuth iskola után ez volt a negyedik intézmény, ahol infrastrukturális fejlesztés történt. 2021. június 14. 12:18 Egyetlen illegális szemetelő sincs már biztonságban Egyetlen illegális szemetelő sincs már biztonságban Kikerült a helyére az a 12 térfigyelő kamera, amellyel a VKSZ Zrt. a rendőrséggel együttműködve kívánja megelőzni, hogy az illegális hulladéklerakók elhelyezzék szemetüket a városban. 2021. május 27. 16:04 30 éves tapasztalattal rendelkező biztosításközvetítő nyit irodát Veszprémben 30 éves tapasztalattal rendelkező biztosításközvetítő nyit irodát Veszprémben Tizenhatodik irodáját nyitotta meg az országban a Nit-Risk, biztosításközvetítéssel foglalkozó cég Veszprémben. A több, mint 30 éves társaság több ezer biztosítást kezel csak a megyében. 2021. május 6. 15:01 A Nagy Testvér már a szemetelőket is megfigyeli A Nagy Testvér már a szemetelőket is megfigyeli Új módszerrel lép fel a VKSZ Zrt. az illegális szemetelők ellen: a hulladéklerakás szempontjából gócpontnak számító helyszíneken térfigyelő kamerákat helyez el az elkövetők elrettentésére. 2021. április 29. 16:48 Ebéddel támogatta a Veszprémi Szakképzési Centrum az oltóközpont munkatársait Ebéddel támogatta a Veszprémi Szakképzési Centrum az oltóközpont munkatársait 2021. április 27. 14:52 Szélmalomharc a lomlovagokkal Szélmalomharc a lomlovagokkal Kormányzati támogatással számolnak fel illegális hulladékhalmokat Veszprémben. 2021. február 22. 11:05 Változik a zöldhulladék-gyűjtés, egyszerűsödik a lomtalanítás VHK Nonprofit Kft Változik a zöldhulladék-gyűjtés, egyszerűsödik a lomtalanítás Áprilistól havonta szállítják el a zöldhulladékot, a társasházak esetében a szolgáltató ajánl majd dátumot a lomtalanításhoz, és a hulladékudvar működésében is történnek változások. 2021. január 27. 15:17 Érzékenyítő mesekönyvek karácsonyra Érzékenyítő mesekönyvek karácsonyra A gyermekeket a fogyatékossággal élő társaik elfogadásában segítő mesekönyveket adományozott a FICSAK Veszprém Alapítvány több városi óvodának is. 2020. december 12. 4:00 Új ablakot nyit a világra az Ipari Új ablakot nyit a világra az Ipari Európai uniós támogatással cseréltek ablakokat és szigeteltek padlásfödémet az Ipari Technikumban. 2020. november 18. 4:00 Őszinte kommunikációval, figyelemmel kikerülhetők az online világ csapdái Őszinte kommunikációval, figyelemmel kikerülhetők az online világ csapdái A cyber tér veszélyeiről és egyben lehetőségeiről tartottak kétnapos konferenciát a Veszprém Agórában a hétvégén. 2020. október 20. 4:00 Hadat üzennek az illegális hulladéklerakóknak a Dózsavárosban is Dózsavárosi Tanács Hadat üzennek az illegális hulladéklerakóknak a Dózsavárosban is A Szent István utca felújításának lehetősége, valamint az illegális hulladék elleni küzdelem is felmerült a Dózsavárosi Tanács ülésén. 2020. október 19. 4:10
... 10 11 12 13 14 ...
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök. Miért szorong a modern ember, ha látszólag mindenünk megvan? Paradox helyzetben éljük a mindennapjainkat. A statisztikák szerint sosem kaptunk még ennyi időt és lehetőséget a sorstól, a modern ember mégis folyamatosan szorong és fáradt. De vajon mi áll a kollektív borúlátás mögött, és miként nyerhetünk vissza akár tizennégy évet is az életünkből? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képviseletének rendhagyó, Nemesvámoson tartott előadásán.
sport
Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.