Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Hangvilla

Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától kultúra Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától Vasárnap este a Hangvillában adta hagyományos ünnepi koncertjét Veszprém Város Vegyeskara a kóruscsaládjával együtt, amelyen nemzetközi zenei kitekintés mellett gondosan összeállított hagyományos magyar dallamok is felcsendültek. 2025. december 22. 13:00 Házasságjavító komédiával érkezik Németh Kristóf társulata színház Házasságjavító komédiával érkezik Németh Kristóf társulata December 4-én a Hangvillába érkezik a Németh Kristóf-vezette Fórum Színház, méghozzá A feleség negyvennél kezdődik című előadással. A darabot Németh Kristóf és Beleznay Endre rendezte, most pedig a veszprémi közönség elé viszik. Németh Kristófot kérdeztük arról, milyen élményt nyújt a háromórás házasságjavító előadás… 2025. november 30. 10:22 Merítés a veszprémi művészek legfrissebb munkáiból kiállítás Merítés a veszprémi művészek legfrissebb munkáiból A Hangvillában nyílt meg a Veszprémi Művész Céh friss, több mint ötven munkát felvonultató kiállítása.  2025. november 9. 12:11 Színekbe rejtett lélek – új kiállítás nyílt a Hangvillában kultúra Színekbe rejtett lélek – új kiállítás nyílt a Hangvillában A Hangvilla Kulturális Központ ezúttal egy különleges, szívből jövő kiállítással várja a látogatókat: a veszprémi közönség Vajda Alexandrát ismerheti meg festőként, aki a divat világából érkezett a vászon elé. A stylistként és divattervezőként is ismert alkotó autodidakta módon, a pandémia idején kezdett el festeni, azóta pedig sorra születnek az erőteljes színekből, intuitív vonalakból építkező absztrakt művei. 2025. október 31. 15:35 Veszprémbe érkezik Beleznay Endre rendezése, a Spanyolhátha kultúra Veszprémbe érkezik Beleznay Endre rendezése, a Spanyolhátha Óriási sikerrel megy a Hangjegy Színház produkciója, Eric Chappell darabja, amit Beleznay Endre rendezett. Október 24-én a veszprémi közönség is átélheti az élményt, amit a Spanyolhátha kínál, ugyanis a Hangvillába érkezik a produkció. Beleznay azt ígéri, mindenki megtalálhatja az alapjáraton nagyon humoros előadásból azt a mozzanatot, amit hazavihet magával az önfeledt nevetésen kívül.   2025. október 19. 15:39 Izgalom és humor egy előadásban – nyerje meg páros belépőjét a Spanyolhátha veszprémi előadására programajánló Izgalom és humor egy előadásban – nyerje meg páros belépőjét a Spanyolhátha veszprémi előadására Két angol úriember érkezik egy spanyol villába. Egyikük a nejével, Fay-jel, a másik, az idősödő sorozatszínész Howard pedig a nála húsz évvel fiatalabb Dodie-val. A párok mindössze egy kellemes hosszú hétvégét szeretnének eltölteni főnökük üresnek hitt, dél-spanyol tengerparton fekvő fényűző nyaralójában, ahol ráadásként még Raynor nyomozó és Kutya, a gengszter is felbukkan. Október 24-én a Hangvillában a Spanyolhátha című darab izgalmas és humoros kikapcsolódást ígér, amire most páros jegyet nyerhetnek a Vehíren. 2025. október 17. 12:45 Először fuzionál a Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája Veszprémben Először fuzionál a Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája Veszprémben Idén első alkalommal kapcsolódik össze a VI. Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája. Az események összehangolását a Veszprém Város Vegyeskara Egyesülete és a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság közösen valósítja meg, tovább erősítve a város pezsgő zenei életét. A sajtótájékoztatót május 14-én tartották a Hangvillában, ahol a rendezvények részleteit is bemutatták. 2025. május 15. 11:39 Veszprémben debütál az ország egyik legnépszerűbb női podcastje élőben kultúra Veszprémben debütál az ország egyik legnépszerűbb női podcastje élőben Az Egy ritmusban podcast viharos sikere után, most végre megelevenedik a nézők előtt, május 23-án Veszprémben, a HANGVILLA Multifunkcionális Közösségi Tér-ben. Az Egy ritmusban Ábel Anitával – Élőben vendégei Zoltán Erika, Dobos Evelin, Árvai Anita és Gönczi Dorka lesznek.   2025. május 17. 10:35 Közel húsz szabadtéri koncerttel érkezik a Gizella-napok Gizella-napok Közel húsz szabadtéri koncerttel érkezik a Gizella-napok Május 5. és 11. között 25 helyszínen közel 20 szabadtéri koncert és több mint 50 kulturális program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella-napokon. A részletes programot hétfő délelőtt jelentették be a Hangvillában. 2025. április 28. 22:09 Nem volt közömbös a csend kultúra Nem volt közömbös a csend Február harmadikán a veszprémi Hangvillában Cseh Tamás emlékesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. A Csönded vagyok című teltházas este végén álló tapssal fejezte ki háláját a közönség. Véleménycikk és köszönetnyilvánítás a tizenkettedik sorból. 2025. február 7. 11:04 Oravetz Dániel kiállítása: A jövő most történik kultúra Oravetz Dániel kiállítása: A jövő most történik November 24-én, vasárnap ünnepélyes keretek között nyílt meg Oravetz Dániel festőművész legújabb kiállítása, FUTURE IS NOW – Egy végtelen történet… címmel a veszprémi Hangvillában.A tárlat központi üzenete, hogy az emberiségnek most kell cselekednie a fenntartható jövő érdekében, és mindannyiunknak felelőssége van abban, hogy milyen irányba formáljuk a jövőt. 2024. november 25. 16:07 Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért színház Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért Amikor egy kapcsolatban a fülledt romantikát felváltja egy egyszerű jóéjt puszi, vagy még később az ágy túlsó végéből elmormolt szép álmokat suttogás, akkor a párok többségénél felvillan az a bizonyos piros lámpa és figyelmeztet, ideje lenne visszamászni a hancúrlécre a kapcsolatuk érdekében. Aztán valaki vagy tesz ezért. vagy tabusítja a témát. Alice és Henry felismerte a házasságuk intim életében beállt patthelyzetet, a Szexpedíció című színdarabban pedig bemutatják az ő szexterápiájukat Hegyi Barbara és Seress Zoltán főszereplésével, amit most a veszprémi közönség is láthat a Hangvillában november 28-án. 2024. október 30. 15:04 Tóth Vera: Az egészséges életmód nem úri huncutság! Tóth Vera Tóth Vera: Az egészséges életmód nem úri huncutság! Tóth Vera énekesnő december 13-án Veszprémbe érkezik. 2024. november 4. 15:21
1 2 3 4
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök.
sport
Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.