Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Csillag Zsolt

Egész Közép-Európában egyedülálló az a villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőmű, amit Öskü mellett építettek Egész Közép-Európában egyedülálló az a villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőmű, amit Öskü mellett építettek Magyarországon az elmúlt fél évtizedben a napenergiáé volt a főszerep, ami a megújuló energiák kiaknázását jelentette, a következő öt évben pedig az ebből nyert zöldenergia eltárolásának technikája lesz a középpontban, hangzott el kedden délelőtt a Pannon Egyetemen tartott sajtótájékoztatón, ahol pont egy olyan úttörőnek számító villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőművet mutattak be, ami Veszprém mellett, Öskün épült fel. Az Ideona Zrt. beruházása és az alkalmazott technológia egész Közép-Európában egyedülálló, hiszen jóval hosszabb ideig képes tárolni a napenergiát, mint technológiai elődei. 2024. június 4. 21:50 Rasovszky Kristóf olimpiai felkészülését támogatja a Pannon Egyetem és a VESC Rasovszky Kristóf Rasovszky Kristóf olimpiai felkészülését támogatja a Pannon Egyetem és a VESC A Veszprémi Egyetemi Sport Club csütörtök délelőtt tartotta meg sajtótájékoztatóját, melyen Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok, az egyetem villamosmérnök hallgatója is részt vett. 2024. május 31. 18:42 2027-ben Veszprém rendezi meg a tájfutó világbajnokságot tájfutás 2027-ben Veszprém rendezi meg a tájfutó világbajnokságot Veszprém töretlenül halad a cél felé, hogy ne csak a kulturális térképre kerüljön fel nemzetközi szinten is, hanem 2026-ban az európai sportfőváros címre is nagy eséllyel pályázhat. Áprilisban Veszprémben rajtolt a rali Európa-bajnokság, szerda délelőtt pedig négyoldalú együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat, a VHSE, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség és a Pannon Egyetem a 2027-es tájfutó vb szervezésére.   2024. május 15. 15:38 A legek időszakát éli a Pannon Egyetem – hamarosan új rektorral folytathatja továbbra is az élmezőnyben Pannon Egyetem A legek időszakát éli a Pannon Egyetem – hamarosan új rektorral folytathatja továbbra is az élmezőnyben 2023-ban mintha még a csillagok is szerencsésen együtt álltak volna a Pannon Egyetem fölött, a veszprémi felsőoktatási intézmény sorról sorra döntötte meg a saját rekordjait. 2024. február 2. 11:30 A Pannon Egyetem a világ egyetemeinek első öt százalékában Pannon Egyetem A Pannon Egyetem a világ egyetemeinek első öt százalékában Veszprémben mindenféle probléma nélkül ment végbe az egyetemi modellváltás, de hogy mit jelent ez pontosan, azt már kevesen ismerik mélységében. Erről is beszélgettünk Csillag Zsolttal, az idén 75 éves Pannon Egyetem kancellárjával. Hogyan változott a magyar felsőoktatás az elmúlt évtizedekben, mik voltak akkor és mik ma a kihívások? Hogyan reagált ezekre az intézmény és milyen stratégiája van a jövőre nézve? És egyáltalán, miért lett a Veszprémi Egyetemből Pannon Egyetem, ami ma a nemzetközi rangsorok alapján a világ élvonalába tartozik. 2024. január 23. 22:22 Könnyebb beilleszkedést tesz lehetővé a Szakképzési Centrum a felsőoktatásba Könnyebb beilleszkedést tesz lehetővé a Szakképzési Centrum a felsőoktatásba A Pannon Egyetem és a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikuma szorosabbra fűzte kapcsolatát azzal, hogy kiegészítették már meglévő megállapodásukat. amely eddig alapvetően a vegyipari, informatikai és távközlés területén megvalósult képzéseket foglalta magába.  A Pannon Egyetem a Humántudományi Karon meghirdetett óvodapedagógus,tanító és pedagógia alapszakokat hozzákapcsolja a technikumban folytatott kisgyermekgondozó- és nevelő képzéshez.   2023. december 5. 18:01 Új műfüves focipályát adtak át az egyetem felső kampuszán Új műfüves focipályát adtak át az egyetem felső kampuszán Kedd este az egyetemi házibajnokság soron következő fordulója előtt ünnepélyes keretek között adták át a Pannon Egyetem felső kampuszán lévő pályát, ami egyébként a város számára is nyitott. 2023. november 8. 13:47 Különleges és modern – a Pannon Egyetem új címere közélet Különleges és modern – a Pannon Egyetem új címere A Pannon Egyetem megújult alsó campusának utolsó eleme is a helyére került, a régi mozaik logó helyett egy sokkal modernebb külsejű címert avattak fel az ,,A” épület előtt kedd délelőtt.   2023. november 7. 17:44 ÚJ MÉLYGARÁZS A LIGETNÉL – Megnyitották a felújított egyetemi kampuszt Pannon Egyetem ÚJ MÉLYGARÁZS A LIGETNÉL – Megnyitották a felújított egyetemi kampuszt Többek között sportpályákat, parkot és 2x100 férőhelyes mélygarázst is találunk a Pannon Egyetem megújult kampuszán, amit a városi lakosság előtt megnyitva már az Erzsébet liget felől is megközelíthetünk.    2023. október 5. 11:35 Rekordszámok – a Pannon Egyetem túlszárnyalta önmagát az idei felvételin Rekordszámok – a Pannon Egyetem túlszárnyalta önmagát az idei felvételin Az országos átlagokat is meghaladva biztosította be magát a Pannon Egyetem az élvonalban a vidéki egyetemek között.  A 2023/24-es évi felvételi eljárás során összesen 2175 jelentkező kapott pozitív elbírálást, a rekordszámú hallgatónak a 88,4%-a kezdheti meg tanulmányait állami ösztöndíjas képzésen.   2023. július 27. 17:58 Az idény legjobbjait is díjazták a VEHIR-VESC évzáróján röplabda Az idény legjobbjait is díjazták a VEHIR-VESC évzáróján Idén is nagyszabású évzárót szervezett a Veszprémi Egyetemi Sport Club röplabda szakosztálya a Veszprémvölgyben, ahol több mint 200 fiatal képviselte az egyesületet. 2023. június 15. 20:17 Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, de egészségesnek igen! Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, de egészségesnek igen! Sporttudomány az egészség és teljesítmény szolgálatában címmel tartották meg a XX. Országos Sporttudományi Kongresszust a Pannon Egyetemen. Az országos rendezvény három napon keresztül látja vendégül a szakma jeles képviselőit. 2023. május 31. 17:01 Az EFOTT-ra készülve szerveztek játékos napot az egyetemen Az EFOTT-ra készülve szerveztek játékos napot az egyetemen Pecsétgyűjtő játékot szerveztek szerdán a Pannon Egyetemen az EFOTT-tal karöltve abból az alkalomból, hogy az országos fesztiválnak és találkozónak idén nyáron a veszprémi egyetem lesz a házigazdája. 2023. április 6. 13:52 Kvantumugrásra készül idén a Pannon Egyetem Pannon Egyetem Kvantumugrásra készül idén a Pannon Egyetem Lassan, de biztosan és ami pláne nem elhanyagolható, határidőn belül zajlik jelenleg is a Pannon Egyetem alsó kampuszának átalakulása, miközben készülnek a jubileumi 30. VEN-re, az EFOTT házigazdaszerepére, az egyetem mérnökeinek asztalán pedig épül az az elektromos hajó, ami a tervek szerint már idén az első magyar világkupa futamon is rajthoz áll Balatonalmádiban. A Pannon Egyetem rektora szerint tízezer évente van ilyen szerencsés együttállás, ami a felsőoktatási intézmény fejlődési lehetőségeit illeti. 2023. február 8. 0:37
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök. Miért szorong a modern ember, ha látszólag mindenünk megvan? Paradox helyzetben éljük a mindennapjainkat. A statisztikák szerint sosem kaptunk még ennyi időt és lehetőséget a sorstól, a modern ember mégis folyamatosan szorong és fáradt. De vajon mi áll a kollektív borúlátás mögött, és miként nyerhetünk vissza akár tizennégy évet is az életünkből? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képviseletének rendhagyó, Nemesvámoson tartott előadásán.
sport
Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: nagy lépést tett a Sümeg az ezüstérem felé A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót, ezzel nagy lépést tett az ezüstérem felé a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.