Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
12°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
12°C

Kávéházi hangulat a várban

2010. december 22. 8:13
Tegnap zárta az évet az idén három számmal gyarapodó Vár Ucca folyóirat szerkesztősége a Dubniczay-palotában.

A kellemes hangulatú, szűk körű összejövetelen, batyus bulin meglepetésszerűen Némedi Lajos alpolgármester is megjelent. Kilián László, a Vár Ucca Műhely szerkesztője üdvözölte a vendégeket, az egyik köszöntőt pedig Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója mondta. Az igazgató arról beszélt, hogy rendkívül fontos a kultúra, az irodalom támogatása – utalt ezzel az önkormányzat szponzori szerepére –, hiszen a művészet életünk része. A Nyugatnak a XX. század elején néhány száz előfizetője volt, ám a folyóirat ma a magyar kultúra megkerülhetetlen része. „Lehet, hogy aránylag kevesen olvassák a Vár Ucca Műhelyt, de ha az elmúlt tíz és összes szerzőjét meghívtuk volna, az egész Dubniczay-palota kicsi lenne a fogadásukhoz” – fogalmazott Hegyeshalmi László.

A Vár Ucca Műhelyből nem tartalmi okok miatt jött ki idén csak három szám, természetesen a pénzhiány eredményezte, hogy csupán a 28., a 29. és a 30. jelenhetett meg 2010-ben.

Fenyvesi Ottó, a folyóirat főszerkesztője a lap belső struktúráját, felépítési elveit, szellemiségét elemezte rövid felszólalásában. „Ha évtizedek múlva előveszik az írásokat, akkor az olvasók képet kaphatnak majd arról, hogy miként éltek, hogyan látták a világot a második évezred elején veszprémi, megyei, magyar és külföldi művészek, gondolkodók, értelmiségiek” – emelte ki a folyóirat küldetésének lényegét Fenyvesi Ottó.

A főszerkesztő hibának tartja, hogy az idei három szám összetorlódott (ősszel és télen jelent meg) – ám ez természetesen financiális okokra vezethető vissza, viszont nagyon örült annak, hogy az októberi szám teljesen elfogyott az Írók Boltjában, valamint annak is, hogy Géczi János hosszú önkéntes száműzetését feladva megbékélt és visszatért, a 28. számban olvasható egy alkotása. Fenyvesi Ottó szerint fontos, hogy a Vár Ucca lehetőséget ad a fiataloknak az irodalmi bemutatkozásra, és célként fogalmazta meg, hogy a lapnak a határon túli magyar irodalom felé is kellene fordulnia, valamint figyelemmel kell kísérnie a Kárpát-medencében élő más nemzetek irodalmát is.

Az értékelő gondolatok után kávéházi hangulatban folytatódott az este, hosszas unszolásnak köszönhetően több alkotó is megnyilvánult: Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva, Cs. Pataki Ferenc A szent este, Búzás Huba Képeslap Isztriából, Domján Gábor Tükör a körtefán című művét olvasta fel.

A batyus bulin megjelent vendégek ezután jóféle rizlinggel és nagy beszélgetésekkel búcsúztatták el a 2010-es esztendőt.

Szaksz Balázs
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. tegnap 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.