Az irodalom nem feltétlenül avítt, poros és érthetetlenül elvont. Akkor jó, ha azt érezzük, hogy ugyan nem feltétlenül rólunk szól, de rólunk is. Egy jó szerző el tudja érni, hogy olvasás közben kikapcsoljunk, szórakozzunk, de kicsit más szemszögből is megvizsgáljunk kérdéseket, mint korábban tettük. Tóth Krisztina ilyen szerző. Egy nő, aki költő és író, fordít és tankönyvet szerkeszt, s mindezek mellett varázslatos ólomüvegeket is készít.
Lírája a franciásan finom hangzás mellett keserű történeteket (szakítás, csalódás, szétverődő életek, idegenség) is összesűrít; a nagy elődök összes tudását magában hordozva, és megszórva egy kis összetéveszthetetlen női fűszerességgel – diszkréten, mint a jó helyre, kellő mennyiségben odalehelt parfüm a kívánatos asszonyon.
Az asszony ez esetben nem csak kívánatos, hanem anya is, aki fiával gyakran forgatta furcsábbnál furcsább állatok után kutatva Brehm állatlexikonát. Így születtek meg a Londoni mackók történetei, és a Marci-ciklus után az Állatságok versei a nagy maráról, a vombatról, a guanakóról és a takinról. Az ön szeme is guvad, mert nem tudja, milyen állat a guvat? Nos, már csak ezért is érdemes kézbe venni a költőnő e kötetét.
Pár éve a Vonalkód című novelláskötetével mutatkozott be prózaíróként, s bizonyára sokan találkoztak tárcáival heti rendszerességgel a Nők Lapjában és más női magazinokban. Az elmúlt időszak publicisztikáit gyűjti össze a tavaly megjelent Hazaviszlek, jó? A ciklusokba rendezett novellák és tárcák jól megférnek az Örkény-átiratokkal. Kiváló aránnyal szerkesztett könyvről van szó, amely ötvözi a humort és az éles reflektálást a világ nagyobb horderejű történéseire, de a mindennapokra is – kezdve a gyermeknevelés örömeivel és buktatóival, a (hol sikeres, hol kevésbé) fogyókúrán át a rasszizmusig és a hajléktalanok visszatérő figurájáig.
„Vagy tegye a szívére a kezét, kedves szülő: ön még sohasem találta meg a mobiltelefonját az ágyneműtartóban? Fridzsiderben? Autó hátsó ülése alatt, összehajtogatott gumicsónakban, gardróbszekrényben? Na és a zoknik? Azokkal mi a helyzet? Mindnek megvan a párja? És tényleg egyforma színűek? Na ugye! Hát akkor meg?” (Háztartási parajelnségek)
Szintén 2009-ben jelent meg Magas labda című verseskötete is, amiért idén Artisjus Irodalmi Díjat kapott. Tavaly pedig A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjával tüntették ki.
„Ha negyvenéves elmúltál, a tested
egyszercsak elkezd magáról beszélni,
és minden rejtett minta, mit az évek
az emlékezetedre tetováltak,
átüt a bőrön. Mint mikor a függöny
rajzát a fény a padlóra vetíti.
Figyeled lassan az erek vonulását,
hogy bontakozik ki testedből egy másik,
leendő felszín. Fekszel nyitott szemekkel,
és eszedbe jut egy semmiség. Hogy álltál
a gyerekkel egy múzeumi tárló
előtt, és néztétek, az ellapított homokra
hogyan csöpög a lassú víz egy csőből.
Látod-, mondtad, szétbomlik sok kis ágra.
És azt kérdezte: jó, de hol a tenger? (Delta)
Október 26-án este 18 órakor a Városi Művelődési Központban ennél sokkal többet megtudhat a – nem csak hazánkban, hanem Franciaországban, Indiában, de Kínában is ismert és elismert – költőről, aki ellátogat hozzánk.
