Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
16°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
16°C

„Mindannyian Forma-1-es versenyautók vagytok”

2026. február 17. 12:49
A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat egészségügyi szűrővizsgálatokkal egybekötött roadshow-ja Szentgálra is ellátogatott, ahol a helyi fiatalok újabb inspiráló motivációs előadáson vehettek részt. Az esemény vendége Török Krisztián, a VEDAC sportigazgatója, egykori gerelyhajító, valamint Csekő Miklós, a klub junior Európa-bajnoki bronzérmes kalapácsvetője volt. A közvetlen hangvételű beszélgetés során a sportágválasztásról, az elköteleződésről, a tanulás és a sport összeegyeztethetőségéről, valamint a tudatos életmódról esett szó.

Csekő Miklós saját példáján keresztül mutatta be, hogyan válhat valaki túlsúlyos gyermekből élsportolóvá. Mint elmondta, 2018-ban egy diákolimpián figyelt fel rá egy edző, és a jó fizikumának, valamint a gyorsan jövő korai sikereknek köszönhetően hamar elköteleződött a dobóatlétika mellett. A kalapácsvetés azonban komoly fegyelmet és lemondást követel. A fiatal tehetség jelenleg munka mellett sportol. Délután négykor végez, majd ezt követi a két-három órás, kőkemény edzés. „Szerintem nagyon fontos, hogy az elvégzett munka az edzőteremben, vagy akár kint a dobópályán minőségi legyen. Ne azzal teljen el az idő, hogy bohóckodnak [...] terelgetni kell a fiatalokat abba az irányba, hogy edzésen mondjuk ne a telefont nyomkodják, hanem végezzék el a munkát” – hangsúlyozta Miklós, hozzátéve, hogy a kitűzött célok mindig átsegítik a mélypontokon. Bár a téli alapozás szerinte senkinek sem a kedvence, amikor jön a versenyszezon és jönnek az eredmények, a befektetett munka mindig kifizetődik és megszépül.

Török Krisztián pedagógiai és vezetői szemmel közelítette meg a sportolás jelentőségét. Rávilágított arra, hogy a sportolók a dobópályán – ahol kalapácsok, gerelyek és diszkoszok repkednek – megtanulják a maximális fegyelmet, amely a civil életben és az iskolapadban is azonnal kamatoztatható. „A sikeres ember akkor is megteszi, ami szükséges, amikor nincsen kedve hozzá. És ez választja el a sikeres embert a kevésbé sikerestől” – fogalmazott a sportigazgató. Külön kitért a mai fiatalok egyik legnagyobb problémájára, a túlzott okoseszköz-használatra. Egy egyszerű kísérletre buzdította a diákokat: mérjék fel a heti képernyőidejüket, és abból csupán napi fél-egy órát csoportosítsanak át a tanulásra, a sportra vagy az igazi, személyes baráti beszélgetésekre. Ahogy fogalmazott, a digitális eszközöket szeretni kell, de nem szabad tőlük függővé válni, mert az igazi minőségi időt a valós közösségi élmények jelentik.

A beszélgetés során a testi tudatosság is kiemelt szerepet kapott. Török Krisztián egy nagyon szemléletes hasonlattal élt az egészségnevelés kapcsán: „Gondoljatok úgy magatokra, hogy ti mindannyian fiatal Forma-1-es versenyautók vagytok. A Forma-1-es versenyautóba nem töltünk keveréket. [...] Ne egyetek szemetet, csökkentsétek le a képernyőidőt, és feküdjetek le időben aludni.” Csekő Miklós is megerősítette ezt, kiemelve a megfelelő folyadékbevitel, a minőségi étkezés és a regeneráció fontosságát. A sport nemcsak fizikai, hanem mentális stabilitást is ad. Aki a sportpályán megszokja a tétet és a küzdelmet, az egy iskolai felelésnél vagy vizsgánál is sokkal kevésbé fog izgulni. Török Krisztián saját életútjával cáfolta meg azt a tévhitet, hogy a sport a tanulás rovására menne: sportiskolai háttere ellenére is több diplomát szerzett a megfelelő időgazdálkodásnak köszönhetően.

Az esemény végén a hallgatóság kérdéseire is válaszoltak a vendégek. Szóba kerültek a példaképek, a legemlékezetesebb és legnagyobbat repülő dobások, sőt, még egy drón is, ami Miklós egyik elcsúszása során kis híján áldozatául esett a kalapácsnak. Török Krisztián – akinek példaképe a cseh gerelyhajító legenda, Jan Zelezny, valamint a saját szülei – a dobóatlétikát egy szimfonikus zenekarhoz hasonlította, ahol a gerelyhajítás a legfinomabb hangszer, a hegedű. A jó hangulatú, interaktív találkozó legfontosabb üzenete mégis az maradt, amit a VEDAC sportigazgatója zárszóként megfogalmazott: a sport a legjobb befektetés az ember saját életébe, mert olyan baráti és bajtársi közösséget ad, ahol a fiatalok megtanulnak küzdeni az élet minden területén.

vehir.hu
további cikkek
Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben sport Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. 2026. május 16. 19:07 Sportünnep Veszprémben közélet Sportünnep Veszprémben Magyarországon 2000 óta minden évben május 6-án ünnepeljük a magyar sport napját. A dátumválasztás nem véletlen, hiszen 1875-ben ezen a napon rendezte meg a Magyar Athletikai Club hazánk első hivatalos szabadtéri sportversenyét. Ez az emléknap kiváló apropót szolgáltat arra, hogy országszerte a testmozgást és az egészséges életmódot népszerűsítsék, Veszprémben pedig egy sokszínű eseménnyel tisztelegtek az ünnep előtt. 2026. május 9. 13:26 Sportünnepre készül a VESC Európa Sportrégiója Sportünnepre készül a VESC Május 8-án a mozgásé lesz a főszerep a Pannon Egyetem szabadtéri sportpályáján! A VESC és a VEDAC idén a Veszprém-Balaton 2026 Európa Sportrégiója programsorozat részeként szervezi meg nagyszabású rendezvényét, amely minden korosztálynak kiváló lehetőséget kínál arra, hogy kipróbáljon új sportágakat, közösségben mozogjon, és egy élményekkel teli délelőtt részese legyen. 2026. május 6. 12:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.