Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja: 19 vármegye, több mint 1700 szakember, országos összefogás

2025. november 25. 10:52 // Forrás: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
Lezárult a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozata, amelynek keretében az Alapítvány 19 vármegyében, több mint 1700 szakemberrel együttműködve erősítette az állatvédelem egységes, következetes és eredményes gyakorlatát Magyarországon. A szakmai nap-sorozat mottója – „A hatékony és eredményes állatvédelmi eljárásokért, mert közös ügyünk az állatvédelem!” – végigkísérte a teljes országjárást, amely széles körű szakmai együttműködésre épült. Az országjárás Szegeden, Csongrád-Csanád vármegyében kezdődött 2024. október 16-án, és Budapesten ért véget, az Állatorvostudományi Egyetemen. A záróeseményt Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora nyitotta meg házigazdaként, majd Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese mondott köszöntőt. 

Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos ismertette az állami törekvéseket és az országjárás kormányzati hátterét. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke azt mutatta be, hogyan segítik az Alapítvány tananyagai, képzései és szakmai anyagai az állatvédelmi jogalkalmazók munkáját.

A budapesti záróeseményen sor került az „Év Állatvédő Állatorvosa 2025” díj pótlólagos átadására is, mivel Németh Ágnes Izabella, állatorvos és jogász, Zala vármegyei hatósági főállatorvos az október eleji ünnepségen nem tudott részt venni, az elismerést a zárórendezvény keretében vehette át ünnepélyesen.

A budapesti záróállomás előadói között olyan elismert szakemberek szerepeltek, mint Fodor Kinga, az Állatorvostudományi Egyetem Laborállattudományi és Állatvédelmi Tanszékének vezetője; Lorászkó Gábor, igazságügyi állatorvos szakértő és az Állatorvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docense; Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal képviseletében; Osztoicsné Czéder Andrea r. alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője; Latorovszky Gábor r. ezredes, a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese; Daróczi István, állatvédelmi szakjogász, az Országos Polgárőr Szövetség Állatvédelmi Szakértői Testületének elnöke; Morva László r. alezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztályának vezetője; Frigyer László r. alezredes, az Országos Polgárőr Szövetség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi Tagozatának általános elnökhelyettese; Ádám Mónika, állatvédelmi szakjogász és a Jászapáti Járási Hivatal vezetője; Deim Zoltán, igazságügyi állatorvos szakértő; Tóth Szabina, vadállatmentő, egzotikus és állatvédelmi szakállatorvos; Kotora Noémi járási főállatorvos; valamint Nagy Csilla állatvédelmi szakjogász és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője.

A sorozat célja az volt, hogy az állatvédelmi eljárásokban részt vevő szakemberek – a hatósági állatorvosoktól és jegyzőktől kezdve a rendőrökön és polgárőrökön át a civil szervezetekig – ugyanazt a tudásanyagot használják, és azonos alapokon dolgozzanak. A rendezvényeken jelen voltak a NÉBIH, az ORFK, a polgárőrség, a járási és kormányhivatalok, valamint a civil állatvédő szervezetek képviselői. 

A szakmai nap-sorozat három fő területet fogott össze: a büntetőjogi, a közigazgatási és az állatorvosi–igazságügyi gyakorlatot. A 20 állomás mindegyikének programja egységes, gyakorlat-orientált struktúrára épült, amely részletesen bemutatta a büntetőjogi eljárások menetét és dokumentálási követelményeit, a közigazgatási hatáskörökhöz kapcsolódó beavatkozási protokollokat, valamint az állatorvosi és igazságügyi feladatokat, ideértve a sérült állatok ellátásának szakmai szabályait és az eljárások előkészítésének folyamatát. A hallgatóságnak lehetősége volt kérdések feltételére is.

A szakmai napokhoz kapcsolódóan, az Állatvédelmi Kompetencia Program keretében az Alapítvány létrehozta az ország legátfogóbb és leghitelesebb állatvédelmi tananyaggyűjteményét, amely minden fontos szereplő számára térítésmentesen szabadon elérhető. A tananyagok iratmintákat, valós jogeseteket, szakmai útmutatókat, valamint az állatvédelmi eljárások teljes folyamatait bemutató részletes információkat tartalmaznak.

A tananyagok a következő oldalon érhetők el:  https://kozosugyunkazallatvedelem.hu/tananyagok/osszes

Az országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozat a hazai állatvédelem teljes intézményi és hatósági szereplői körének bevonásával valósult meg, és a munkát több kiemelt partnerszervezet is támogatta. A kezdeményezés szakmai hátterét biztosította az Állatvédelmi Cselekvési Tervért felelős Kormánybiztosi Titkárság az Igazságügyi Minisztérium keretein belül, valamint az Agrárminisztérium és a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkársága. A hatósági és felügyeleti munkát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és az Országos Rendőr-főkapitányság erősítette, míg a beavatkozásokhoz és a helyszíni feladatokhoz az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Polgárőr Szövetség nyújtott szakmai támogatást. A közigazgatási szereplők egységes tudását a Jegyzők Országos Szövetsége és a Magyar Kormánytisztviselői Kar segítette, a birtokvédelmi szempontokat pedig a Magyar Birtokvédelmi Szövetség (MABIV)képviselte. A természetvédelem területéről a Magyar Nemzeti Parkok kapcsolódtak be a szakmai munkába.

vehir.hu
további cikkek
Együttműködés az állatvédelem és a közlekedésbiztonság határterületén közélet Együttműködés az állatvédelem és a közlekedésbiztonság határterületén 2026. május 4-én együttműködési megállapodást kötött a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Kulturált Közlekedésért Alapítvány. A partnerség célja, hogy a két terület – az állatvédelem és a közlekedésbiztonság – metszéspontjában olyan közös szakmai programok és edukációs kezdeményezések valósuljanak meg, amelyek hosszú távon hozzájárulnak a felelős társadalmi szemlélet erősítéséhez. 2026. május 7. 11:29 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. 2026. április 10. 12:54 Kamerarendszert adtak át a kádártai horgásztónál közélet Kamerarendszert adtak át a kádártai horgásztónál Szombaton ünnepélyes keretek között adták át az új kamerarendszert a Kádártai Sporthorgász Egyesület Dolomit Bányatavánál, Veszprém-Kádárta külterületén. Az esemény mérföldkőnek számít az egyesület életében, hiszen korábban nem valósult meg ilyen nagyságrendű fejlesztés a területen. 2026. március 30. 17:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.