A történet egy különös epizóddal kezdődik. Egy isten, aki épp hattyú formájában szeretné megvalósítani - ha költőiek szeretnénk maradni- "spirituális céljait", meglátogat egy halandó nőt, akit Léda néven említ a mitológia. Az együttlétből — vagy inkább az isteni erőszakból — egy tojás születik. A tojásból egy lány. A lányt Helénának hívják.
A gyerekkoráról nem mesél senki, legfeljebb annyit tudunk, hogy még akkor is túl fiatal volt, amikor már valaki magáénak akarta tudni. A férfi Thészeusz volt, akit Athén nagy hősének tartottak, de akinek hőstetteit valójában nem mindig könnyű megkülönböztetni a gyávaságtól, a kisajátítástól vagy szimplán a bűntől. Már régen megjárta Kréta labirintusait, már rég elfelejtette Ariadnét egy szigeten, már régen elvette, majd elveszítette feleségét, amikor egyszer csak úgy döntött, eljött az ideje, hogy újra nőt válasszon. Ezúttal egy gyereket nézett ki.
Heléna hétéves lehetett. Talán kilenc. A legtöbb forrás más-más számot mond, de egyik sem túl komfortos egy normális ember számára. Thészeusz úgy gondolta, hogy jobb helye lesz Attikában, egy rejtett házban, ahol megvárhatja, hogy Heléna „alkalmassá váljon”. A férfi később még mélyebbre ásott az alvilágban: szó szerint, amikor elindult, hogy elrabolja Perszephonét, Hádész feleségét, az alvilág úrnőjét. Az isten azonban már nem volt olyan elnéző. Egy kígyókból font székhez láncolta, ahol Thészeusz oly hosszú ideig vesztegelt, hogy a legenda szerint a teste szó szerint összenőtt a bútordarabbal. Herkules kiszabadította ugyan, de a segge egy része ott maradt. Ez így szerepel. Nincs mit szépíteni rajta.
Heléna később visszakerült Spártába. Ott nőtt fel, ott vált nagykorúvá, és ott lett egy városállam uralkodónője. Spárta nem Athén volt. A nőknek vagyonuk is lehetett. Az állam működésében részt vettek, örököltek, birtokoltak, sportoltak, tanultak. A spártai asszonyok befolyása nem kirakat volt, a rendszer számolt velük. Heléna ebben a városban lett királyné, hatalommal, tekintéllyel, saját néven.
Pár évtizeddel később viszont már mindenki úgy emlékezett rá, mint a nőre, aki egy vendégségből elindul egy másik városba, egy másik férfi oldalán, és ezzel hadat üzen a világnak. Az esemény, amit később a trójai háború nyitányaként említenek, számos réteggel rendelkezik, egyik sem különösebben romantikus. Párisz, Trója hercege, egy isteni szépségverseny résztvevője, jutalomként kapja Helénát. Aphrodité, hálás istennő módjára, neki ígéri a világ legszebb asszonyát, ha őt választja a legszebbnek. A nőt tehát nem kérdezi senki. Mint minden megfelelően görög történetben, a döntés már megtörtént, mielőtt ő megjelenik.
Hogy elrabolják-e, vagy valóban vele tart, végső soron lényegtelen. Egyes változatok szerint Párisz erőszakkal viszi magával, más hagyományok szerint Heléna istennői bűvölet alatt cselekszik. Egyik sem számít beleegyezésnek. A háború mindenesetre elkezdődik.
Tíz évig tart. Kétségbeesett hősök halnak meg. Istenek választanak oldalt. Az eposzok lapjai megtelnek csatákkal, vérrel, hőstettekkel. Közben Heléna a várban ül. Néha megjelenik a falon. Nézi az eseményeket. Valaki megjegyzi, milyen szép.
A történet végén Meneláosz visszaszerzi őt. A győztes fél visszakapja, ami az övé volt. Egyes változatok szerint kardot emel rá, hogy megbüntesse. De ahogy meglátja, visszateszi a fegyvert. Szépsége lefegyverzi. Ez a mítosz utolsó képe. Egy férfi, aki képtelen ölni, mert a nő, akit ölni akar, még mindig túl szép.
A történet egésze nem különösebben bonyolult. Egy lány születik. Szép. Elegendően ahhoz, hogy már gyerekként kiszemeljék. Később már felnőtt, királyné, gazdag, művelt, de ezek a tulajdonságok nem sokat nyomnak a latban. A testéről beszélnek. A hajáról. A bőréről. Amikor másodszor is elviszik, nem kérdezik meg, akarja-e. Amikor visszaviszik, azt sem.
Az istenek, a hősök, a királyok, a hadvezérek mind végzik a dolgukat. Heléna ezekhez képest mozdulatlan marad. Nem azért, mert olyan passzív lenne. Egyszerűen nincs mozgástere. Nem ő tartotta kézben a történelem szálait. Csak ő volt az, akire rákötötték.
