Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
12°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
12°C

MINILOVAKKAL BŐVÜL A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY ÁLLATASSZISZTÁLT FOGLALKOZÁSSOROZATA

2025. március 25. 9:31 // Forrás: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke bejelentette, hogy 2025 tavaszától minilovak is csatlakoznak állatasszisztált foglalkozásaikhoz. Elmondta, hogy az Alapítvány 2023 őszén elindított programja kiemelkedő eredményeket ért el: összesen több mint 9800 gyermek vett részt kiscsoportos állatasszisztált aktivitásokon 2025 márciusáig. A pozitív visszajelzések nyomán az Alapítvány úgy döntött, hogy tovább bővíti a segítő állatok körét, hogy még több gyermek számára nyújthasson élményt, segítséget.

Március 24-én Pomázon, az Almafa Óvoda és Bölcsődében mutatkozott be Vertigo, a segítő miniló. Ács Franciska, a Vertigo Segítő Program vezetője, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány új foglalkozásvezetője elmondta, hogy a minilovak bizonyítottan jótékony hatással vannak a gyermekek érzelmi és szociális fejlődésére, segítik a kommunikációt, csökkentik a szorongást és önbizalmat építenek. A program során a gyerekek interaktív feladatokon keresztül ismerkednek meg a lovakkal, akik nyugodt természetükkel és empátiájukkal ösztönzik őket mozgásra, kapcsolatteremtésre és érzelmi megnyílásra.

Az Alapítvány kiemelt célja, hogy minél több gyermek számára elérhetővé tegye az állatasszisztált foglalkozásokat, különös figyelemmel azokra, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű térségekben működő oktatási intézményekben tanulnak. A programsorozat 2023-ban indult, és 2024-re az Alapítvány egyik legsikeresebb kezdeményezésévé vált. Míg tavaly 6588, idén már több, mint 3200 gyermek vehetett részt a kutyás, macskás, hüllős, rovaros és csigás foglalkozásokon. A pozitív visszajelzések és a hatalmas érdeklődés nyomán döntött úgy az Alapítvány, hogy tovább bővíti a programot, és a minilovak bevonásával még több gyermek számára teszi elérhetővé az állatasszisztált aktivitásokat.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elkötelezett amellett, hogy tovább fejlessze állatasszisztált programját és minél több gyermek számára tegye elérhetővé a foglalkozásokat. Az Alapítvány tervei között szerepel a minilovas aktivitások kiterjesztése további óvodákra és iskolákra, valamint a különleges igényű gyermekeket segítő intézményekkel való együttműködés.

vehir.hu
további cikkek
Együttműködés az állatvédelem és a közlekedésbiztonság határterületén közélet Együttműködés az állatvédelem és a közlekedésbiztonság határterületén 2026. május 4-én együttműködési megállapodást kötött a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Kulturált Közlekedésért Alapítvány. A partnerség célja, hogy a két terület – az állatvédelem és a közlekedésbiztonság – metszéspontjában olyan közös szakmai programok és edukációs kezdeményezések valósuljanak meg, amelyek hosszú távon hozzájárulnak a felelős társadalmi szemlélet erősítéséhez. 2026. május 7. 11:29 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. 2026. április 10. 12:54 Kamerarendszert adtak át a kádártai horgásztónál közélet Kamerarendszert adtak át a kádártai horgásztónál Szombaton ünnepélyes keretek között adták át az új kamerarendszert a Kádártai Sporthorgász Egyesület Dolomit Bányatavánál, Veszprém-Kádárta külterületén. Az esemény mérföldkőnek számít az egyesület életében, hiszen korábban nem valósult meg ilyen nagyságrendű fejlesztés a területen. 2026. március 30. 17:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.