A székház lépcsőfeljáróján, emeleti területein a Trianoni Szemle korábbi számainak egy-egy cím- és hátlapja várta a beérkezőket. Ezek jelentős része a Balatonalmádiban élő Veszeli Lajos grafikus- és festőművész alkotása. A beltartalomra mindig szervesen utaló munkákat Sipos Endre művészetfilozófus, a lap szerkesztője méltatta, s adott néhányhoz magyarázatot. Az almádi Dionüszosz – mondotta –, azaz Veszeli Lajos életművének nagyon fontos területe a Trianoni Szemle borítóinak tervezése, hiszen mind a festészet, mind a grafika szerepet kap benne, mesélnek a történelem nagy eseményeiről.
Veszeli Lajos fölidézte a kezdeteket: egy amerikai kiadó kereste meg azzal, hogy egy Trianon témájú verseskötethez (ez szamizdatként később Magyarországon is elérhető volt) készítsen illusztrációkat. Első reakciója a férfias sírás volt, majd a döbbenet, hogy nemzeti tragédiánkat mennyire nem ismerjük. Innentől küldetésének érezte a nemzettudat ápolását.
A rendezvény második részét dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem rektora, az Emlékezetpolitikai és Történetírás-kutató Intézet (Székesfehérvár) intézetvezetője, a Közösségi Emlékezet és Történelem Tantárgypedagógiai Kutató Tanszék (Székesfehérvár) tanszékvezetője indította személyes élményeivel. Visszaemlékezett nagyapjára, akinek édesapja nem volt hajlandó letenni a hűségesküt 1918-ban a Szerb-Horvát-Szlovén államra, s így lett „trianoni árva” a család Szombathely vasútállomására kitelepítve. A folytatásban Trianon „tabuságát” elemezte: szőnyeg alá söpört téma volt, s nem nézett vele szembe senki. Az Összeomlás, terror, Trianon című könyvében azonban (Miklós Péter szerkesztőtárssal) alaposan mélyére ásott az eseményeknek.
Ezt követően dr. Szabó Péter, az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság alelnöke köszöntötte az érdeklődőket. Kifejtette: a kiállított borítók annál sokkal többek, önálló művészi alkotások, hordozzák a tartalmat. A Trianonnal foglalkozó tankönyveink – folytatta – katasztrofálisak, nem járulnak hozzá, hogy egy egészséges nemzettudata legyen a magyar társadalomnak. Van mit tennünk annak érdekében, hogy a fiatalok hitelesen ismerhessék meg múltunkat.
Oberfrank Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, az MMA rendes tagja, az MMA Veszprémi Regionális Munkacsoportjának elnöke, a Petőfi Színház igazgatója így fogalmazott: az a feladatunk, hogy szellemi, mentális, lelki szinten felülemelkedjünk, s ne a fizikai határok fájdalmával és egyéb veszteséggel foglalkozzunk, hanem azzal, hogy miképp tudunk minél nagyobb erővel összekapcsolódni. Mutassuk fel, miképp tud a tudomány és a művészet találkozni, ami a jövő feladata.
Szidirodulosz Archimédesz főszerkesztő elmondta: 2009-ben indulhatott nem kevés nehézség után és árán (negyedévente) a Trianoni Szemle (amikor létrejött a XX. Század Intézet), melyet eleinte sok (és méltatlan) támadás ért. Ezeket a véleményeket a Szemle változtatás nélkül le is közölte (!), ennélfogva olvasottsága folyamatosan nőtt. Napjainkig 38 kiadás jelent meg 180-200 oldalon. A legfrissebb kiadás (2024/3.) egyben különszám is, mely többek közt tartalmazza Reményik Sándor, Döbrentei Kornél verseit, a békediktátum revíziójáról szóló dolgozatot, de Máraitól és Tormay Cécile-ről, valamint a Habsburgok hálátlanságáról is olvashatunk. Tekintélyes felületet kapott a képzőművészet is (Dobai Székely Andor festőművész, Damkó József szobrászművész).
Kolczonay Katalin olvasószerkesztő a gyökértelenség, a száműzöttség máig tartó hatását említette. Felidézte a négy, dicstelenül letűnt évtized művészetekre vonatkozó szlogenjét: támogatott, tűrt, tiltott. Mindezek mellé tette a törölt fogalmat, melynek eredménye, hogy sem az alsó, sem a felsőfokú oktatásban, de még a sajtóban sem szólhattunk Trianonról. Ez volt az „eltörlés kultúrája”, ám ami elrettentő: napjainkban is sok helyütt mellőzik a nemzettragédiával foglalkozó szakirodalmat.
A Trianoni Szemle repertóriuma név- és tárgymutatóval foglalja össze a 2009-tól máig terjedő korszakot, de ugyanebben olvashatunk egy nagyinterjút Veszeli Lajossal.
A bemutatót Kőrösi Csaba Jászai Mari-díjas színművész (veszprémi Petőfi Színház) Reményik Sándor írásainak mélyen átélt felolvasásai tették emlékezetesebbé.
