– Ön egészen a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a Veszprémi Ünnepi Játékokat, így teljes rálátása van arra, hogy honnan hova jutott. Most mit gondol róla?
– Nagyszerű kezdeményezésnek tartom, emlékszem arra, amikor hat éve – a kezdetekkor – Mészáros Zoltán azt mondta, szeretné, ha Veszprém lenne Magyarország Salzburgja néhány napra. Az évek bebizonyították, elérte, hogy évente néhány napra valóban az lett. Az ötleteiért, s azért, ahogyan azokat meg is valósítja, csak tisztelni tudom őt. Szerintem óriási teljesítmény, hogy a rendezvény ennyi év alatt fennmaradt, sőt fejlődik évről-évre. Örömmel láttam, hogy csütörtökön is szinte teljesen tele volt az Aréna.
Némethné Károlyi Jolán
– Az elmúlt évekre visszatekintve mely produkciók, fellépők hagytak igazán mély nyomot Önben?
– Van jó pár, nehéz is kiemelni, José Cura előző fellépése is remek volt, Al Di Meola koncertjét roppant mód élveztem, de annak is nagyon örültem, mikor Presser Gábort és Zoránt hallhattam, a Rigoletto előadás és a Snétberger Trió is maradandó élmény.
– Az idei fellépők közül melyiket várja igazán?
– Bár nem vagyok igazából dzsesszrajongó, és inkább a férjem várta Chick Corea műsorát, fantasztikus volt, amit és ahogy egy csapatként együtt játszottak. A személyiségük, természetességük a színpadról is átjött, magával ragadott. Azt hiszem, a dzsesszt nem is lehet máshogyan játszani. José Curát idén is nagyon várom, és az Earth Wind & Fire koncertet is.
– Elkerülhetetlen, hogy egy ilyen rendezvény körül ne csak elismerő, hanem elégedetlenkedő hangokat is halljunk, Önben megfogalmazódik bárminemű hiányérzet?
– Én is látom, hogy drágák a jegyek, főleg ha egy család együtt szeretne kikapcsolódni. Egy-egy rendezvényre sok érdeklődő eljuthat, ha kicsit előre készül az ember, akkor talán félre lehet tenni a színes kínálatból már előre kiválasztott produkcióra. A nagynevű fellépők érthető módon magas gázsiért jönnek, de a szervezők próbálkoznak, s ezt nem csak a városi támogatásra, szponzoroktól szerzett összegekre értem, hanem például látom, hogy harmadik nap csak állóhelyes jegyek lesznek, nem csak hangulat, hanem talán a jegyek megfizethetősége miatt is.
Nincs bennem hiányérzet, persze el lehet gondolkozni olyasmiken, hogyan lehetne bővíteni a programokat koraesti előadásokkal, amelyeken kevésbé ismert művészek is felléphetnének, ezekre a jegyárak is mérsékeltebbek lennének.
– Mit szólna ahhoz, ha a társművészetek is nagyobb teret kapnának?
– A képzőművészet jelen van most is, volt már a Játékokkal egy időben Picasso, idén itt a Munkácsy kiállítás – igazán rangos kísérők. A Tánc Fesztiválja tavaszi, külön program. Régebben működött a filmfesztivál, az eltűnt, de egyből felvetné a kérdést, hogy hol lehetne ezt Veszprémben méltó körülmények között megszervezni. Két hete ért véget az Utcazene fesztivál, amikor szinte egész nap pezsgett a város. Ez a pár nap más hangulatú, egy ünnep, s végül is, amikor színházba megyünk sem szól előtte az egész napunk arról.
– A zenei élményeken kívül miben látja még e pár nap jelentőségét?
– A veszprémi Magyarország egyik legszebb vára. Ki kell használni minden alkalmat, amikor élővé lehet varázsolni, ezért is örültem, amikor már az Utcazene fesztivál egyik színpada is oda került. Bár az Arénában kifogástalanul szóltak a koncertek, a Szentháromság tér az érseki palotával valami különleges, egyedi atmoszférát teremt, s ezt is érdemes megmutatni minél több embernek. Az országban járva szembetalálkozni az Ünnepi Játékokra invitáló óriásplakátokkal szívmelengető érzés, és egyfajta büszkeséggel tölt el. Úgy gondolom, a várban nem csak a kirándulóknak kéne megnézni a teret, a templomot és a barokk palotaegyüttest, hanem a veszprémieket is minél gyakrabban fel kell csalogatni hasonló rendezvényekkel, hogy valóban városunk élő részévé válhasson a vár.
