Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Elkezdődött a tanév a 75 éves Pannon Egyetemen

2024. szeptember 4. 13:52
A Gazdaságtudományi Kar és Mérnöki Kar közös ünnepségével indította a tanévet az idén 75 éves Pannon Egyetem szerda délelőtt.

A tanévnyitó ünnepségen felszólalt Abonyi János rektor, aki azzal fordult az elsőévesekhez, hogy jókor vannak jó helyen, hiszen egy olyan összetartó közösség tagjaivá válnak, amire a szakmai pályafutásuk későbbi szakaszában is bátran támaszkodhatnak. Azt javasolta a fiataloknak, hogy használják ki a város és az egyetem nyújtotta lehetőségeket, kollégái segítőkészségét. Az intézmény 75 éves jubileuma kapcsán megjegyezte: az egyetem mai polgárainak meg kell őriznie azt a tettrekészséget, bátorságot, szakmai és tudományos elkötelezettséget, amit az elődök is tanúsítottak.

dr. Abonyi Jánosdr. Abonyi János

Az elsőéveseket Porga Gyula polgármester is köszöntötte. Mint mondta, a Pannon Egyetemet választó hallgatók ajándékba kaptak egy ezeréves várost, amely életében az oktatás mindig is kiemelt szerepet játszott. Felidézte: a legnehezebb helyzetekben az iskolaalapítás adott reményt a veszprémieknek; így történt a török vész után, amikor a piaristák megalapították az ország mai napig egyik legsikeresebb gimnáziumát, vagy ahogy az első világháború vérzivataros éveiben a polgárok közadakozásból hoztak létre zeneiskolát, és az egyetem alapítása is ebbe a sorba illeszkedik nem sokkal a második világháború lezárását követően. A városnak nemcsak a múltja gazdag, hanem a jelenben is erős és pezsgő közösségek alkotják – húzta alá a polgármester, aki azt kérte a fiataloktól, hogy építsék tovább ezt a várost és közösséget azzal a tudással, amit az egyetemen kapnak. 

Porga GyulaPorga Gyula

Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja azt ajánlotta hallgatóságának, hogy válasszanak maguknak példaképet, akik inspiráló hatással vannak a gondolataikra és átsegítik őket a nehézségeken; válasszanak olyan példaképet, amilyenné ők maguk is válni szeretnének! Azt kívánta, hogy a jelenlévők váltsák valóra álmaikat akkor is, ha közben rossz döntések, útkeresések és vakvágányok tarkítják útjukat. Hagyjunk fel a kifogások gyártásával, és tegyünk azért, hogy a mi életünk a mi elképzelésünk szerint haladjon!

Németh Sándor, a Mérnöki Kar dékánja kijelentette: az elsőévesek most teszik meg az első lépéseket azon az úton, hogy szakemberré és tudósokká váljanak. Azt tanácsolta, hogy aktívan dolgozzanak a céljaik eléréséért, és tanulmányaik mellett kapcsolódjanak be olyan feladatokba is, amelyek tovább mélyíthetik ismereteiket. Példaként említette a solar boat versenyt, ahol a Pannon Egyetem idén megőrizte országos bajnoki címét, és amely projektben négy kar hallgatói működtek együtt, egy csapatban. 

Simon AttilaSimon Attila

Simon Attila, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt a kérdést járta körül, hogyan lehet korunk kihívásai ellenére értékteremtő, értékmegőrző és azt átörökítő közösséget alkotni. Számos tünetet felsorolt, amelyek a kohézió ellen hatnak, néhány ezek közül a növekedési kényszer, a kiégés, az ellenségkép kialakulása, a költségek elszabadulása, az egyén közösség elé helyezése, az idősek arroganciája és a fiatalok önértékelési zavara. Ezek kezelése minden közösség számára kihívást jelent. Mint mondta, a világban ma szakadék van a valóság és a vágyak között, egymást követik azok a válságok, amiket már nem lehet a régi megoldásokkal kezelni. A megoldás az innováció, a Pannon Egyetem pedig régiónkban a jövő innovációs bázisának egyik sziklája, amire lehet építeni. Az egyetem oktatói közösségének tudása képes válaszokat adni a kor tüneteire, tudományos munkájuk mellett a jövő generációját is piacképes tudással látják el. Simon hangsúlyozta: minden itt végzett hallgató nagykövete lesz a Pannon Egyetem szellemi bázisának, ezért is segíteni kell őket tanulmányaik alatt.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Megduplázódott a külföldi jelentkezők száma a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Megduplázódott a külföldi jelentkezők száma a Pannon Egyetemen A nemzetközi nyitás sikerei mellett stratégiai oktatási és sportcélú együttműködéseket jelentettek be a Pannon Egyetem sajtótájékoztatóján kedden. Az intézmény falai között nemcsak a hallgatói létszám, hanem a közösségi élet is szintet lép, hiszen 2026-ban az egyetem ad otthont szeptember 26-án az Európai Sporthét zászlóshajó eseményének, a #BeActive Night-nak. 2026. május 13. 14:40 Sportünnep Veszprémben közélet Sportünnep Veszprémben Magyarországon 2000 óta minden évben május 6-án ünnepeljük a magyar sport napját. A dátumválasztás nem véletlen, hiszen 1875-ben ezen a napon rendezte meg a Magyar Athletikai Club hazánk első hivatalos szabadtéri sportversenyét. Ez az emléknap kiváló apropót szolgáltat arra, hogy országszerte a testmozgást és az egészséges életmódot népszerűsítsék, Veszprémben pedig egy sokszínű eseménnyel tisztelegtek az ünnep előtt. 2026. május 9. 13:26 A Pannon Egyetem egyetemi tanára, Pósfai Mihály lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke közélet A Pannon Egyetem egyetemi tanára, Pósfai Mihály lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke A Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlése keddi ülésén megválasztotta új vezetőit. Az intézmény 22. elnöki posztját a jövőben Pósfai Mihály geológus, a veszprémi Pannon Egyetem egyetemi tanára tölti be. 2026. május 5. 11:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.