Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C

Átadták Agárdon a Magyar Kézilabda Szövetség strandkézilabda központját

2024. június 6. 14:40 // Forrás: MTI
Agárdon csütörtökön ünnepélyesen átadták a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) strandkézilabda központját.

Biró Tamás, a Gárdony-Pázmánd NKSE társelnöke elmondta, 2019-ben indult a beruházás, amikor a szabadstrand és az Üdülők útja között lévő egyik telket sikerült megvásárolnia. Elkészült három pálya, mellettük csak egy konténer volt, abban kapott helyet a mellékhelyiség. Évről-évre fejlesztettek: 2020-ban lett még egy konténer, abban egy kis öltöző, 2021-ben felállítottak egy kisebb lelátót, 2022-ben pedig sikerült megvásárolnia a szomszéd telket is, és elkezdték oda megtervezni a most megvalósított strandkézilabda központot. Az építkezés tavaly januárban kezdődött, vagyis kevesebb mint másfél év alatt készült el a komplexum. Közben a pálya és a palánkrendszer teljesen megújult, és felállítottak még egy lelátót.

Leszögezte: sikerült egy olyan komplexumot létrehozni, ami reményei szerint a válogatottaknak, és az országnak, és a kézilabda sportágnak is nagyon hasznos lesz hosszú távon. Kiemelte, májustól júliusig a strandkézilabdáé lesz a főszerep Agárdon, hiszen mind a válogatottak, mind a klubcsapatok, mind a saját csapataik igénybe vehetik a pályákat és a szállást. Augusztusban a - felkészülés során alapozómunkát végző - teremkézilabda-csapatok használhatják a létesítményt, ugyanis Agárdon, Gárdonyban és Pázmándon is van szabvány méretű pálya. Szeptembertől májusig a saját játékosaikat szeretnék elszállásolni itt.

Az Európa-bajnok magyar férfi strandkézilabda-válogatott edzése a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) strandkézilabda központjában Agárdon az átadása napján, 2024. június 6-án. MTI/Bruzák NoémiAz Európa-bajnok magyar férfi strandkézilabda-válogatott edzése a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) strandkézilabda központjában Agárdon az átadása napján, 2024. június 6-án. MTI/Bruzák Noémi

A 2003-ban indult Gárdony-Pázmánd NKSE az első tíz évben a megyei bajnokságban szerepelt, majd a TAO-rendszer 2012-es bevezetése új lendületet adott a klubnak, olyannyira, hogy a nemrégiben lezárult idényben 13 teremkézilabda-csapatot indítottak az U8-tól az U21-ig minden korosztályban, illetve a felnőtt női NB I/B-ben. A strandkézilabdát is komolyan fejlesztik, a felnőtt csapatuk tavaly a négyes döntőbe jutott a bajnokságban, az egyik gárdonyi iskola pedig tavaly megnyerte a diákolimpia országos döntőjét.

"Amikor 2019 környékén hallottuk ezt a fantasztikus ötletet, hogy itt strandkézilabda központ épül, csak néztünk nagyokat" - mesélte Tóth István polgármester. - "Ebben benne van a kézilabda-szövetség támogatása, sokak támogatása, de mindig kell egy ember, aki összefogja, megálmodja és végigküzdi. Azt kívánom Gárdonynak, hogy ilyen beruházók érkezzenek a tópartra, és a vendégeink nagy része elsősorban azért jöjjön a Velencei-tóhoz, mert itt fantasztikus sportolási lehetőségek vannak. Ennek a koronája a mai létesítmény."

Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára, az Európai Kézilabda Szövetség strandkézilabda bizottságának elnöke elmondta, hogy a szakág rövid, de annál sikeresebb múltra tekinthet vissza. A 2000-es évek elejétől egyre népszerűbb strandkézilabda térhódítását jól mutatja a világversenyek egyre bővülő száma: ide sorolható a világ- és az Európa-bajnokság, a Világjátékok, a Strand Világjátékok és a különböző olimpiai fesztiválok.  

"Fontos megemlítenem, hogy idén a párizsi olimpián bemutatkozik a strandkézilabda, és nagy öröm, hogy Neukum Tamás szakágvezetőnk mellett öt játékos meghívást kapott a világválogatottba. A világelithez tartozunk, hiszen szinte minden világversenyről érmekkel térnek haza csapataink" - fogalmazott Horváth Gabriella.

vehir.hu
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.