Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
16°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
16°C

Női kézilabda BL: hatodik sikeréért száll harcba a Győr

2024. május 31. 9:51 // Forrás: MTI
A Győri Audi ETO KC hatodik sikeréért száll harcba a női kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, budapesti négyes döntőjében.

Az ETO 2004, vagyis húsz év után zárhat ismét trófea nélkül, amennyiben nem nyer. Akkor a bajnokságot és a Magyar Kupát is a Dunaferr SE nyerte, míg a győriek az EHF Kupában ezüstérmesek lettek. Idén a két hazai sorozatban a Ferencváros diadalmaskodott, így a kisalföldi alakulatnak ez az utolsó esélye a szezonban a trófeaszerzésre.

Az ötszörös BL-győztes Győr 16. alkalommal elődöntős, a négyes döntőben pedig - amelyet tizedszer rendeznek meg a magyar fővárosban - kilencedszer szerepel. A négyes döntőben részt vevő másik három együttes még nem játszott finálét a sorozatban.

Az ETO a csoportkörben aratott 11 győzelme után - már biztos továbbjutóként - kétszer kikapott és egy döntetlent játszott. A negyeddöntőben a címvédő Vipers Kristiansanddal találkozott, amely egy körrel korábban mindössze egy góllal kerekedett összesítésben a Debrecen fölé. A győrieknek a hétgólos idegenbeli győzelem után a hazai kétgólos vereség is elég volt a négyes döntőbe jutáshoz. A fináléért azzal az Esbjerggel küzdenek meg, amely a nyolc között kettős sikerrel búcsúztatta a Ferencvárost. Két éve az elődöntőben, tavaly a bronzmérkőzésen múlta felül a magyar csapat a dán együttest, amely két negyedik hely után érne el jobb eredményt.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba (archív)Fotó: MTI/Krizsán Csaba (archív)

Per Johansson győri vezetőedző a klub honlapján kiemelte: Henny Reistad, Nora Mörk és Kristine Breistöl olyan kulcsjátékosok a riválisnál, akik egyéni megmozdulásaikkal képesek eldönteni a mérkőzéseket.

"Úgy gondolom, az első soruk egy szinten van a miénkkel. Jelenleg talán ez a két legjobb csapat a világon" - szögezte le a dán Ulrik Kirkely helyére március közepén kinevezett svéd tréner.

A két csapat eddig hatszor találkozott egymással, és minden alkalommal az ETO győzött.

A magyar csapatban ezen a hétvégén lép pályára utoljára a nyáron távozó Line Haugsted, Szöllősi-Schatzl Nadine, Ana Gros, Stine Oftedal, Silje Solberg, Rinka Duijndam és Yvette Broch.

A másik ágon a francia Metz HB a nagy meglepetésre elődöntőbe jutott Bietigheimmel mérkőzik, a német együttesnek három magyar kézilabdázója is van: Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi és a térdműtét után gyógyuló Szikora Melinda. Reális esély Faluvégi és talán Háfra pályára lépésére van az MVM Dome-ban. A Bietigheimet megelőzően német csapatként a TuS Walle Bremen jutott elődöntőbe a női Bajnokok Ligájában, 1995-ben.

Amennyiben az Esbjerg döntőbe jut és ott diadalmaskodik, úgy a norvég Nora Mörk csatlakozik honfitársához, Katrine Lundéhoz a hétszeres BL-győztesek listáján. Mörk eddig a Larvik, a Győr és a Vipers színeiben ünnepelhetett elsőséget. A férfiaknál is csak egyetlen hétszeres BL-győztes van, az ukrán Andrij Csepkin a Barcelonával hatszor, a TWH Kiellel egyszer győzött.

Az európai szövetség erősorrendjét a Metz vezeti, a Győr a második, az Esbjerg a harmadik, a Bietigheim pedig a negyedik helyen áll.

Az elődöntőkre szombaton, a bronzmérkőzésre és a fináléra vasárnap kerül sor.

A négyes döntő programja (MVM Dome):

szombat, elődöntők:
Team Esbjerg (dán)-Győri Audi ETO KC 15.00
Metz HB (francia)-SG BBM Bietigheim (német) 18.00

vasárnap, helyosztók:
a 3. helyért 15.00
döntő 18.00

vehir.hu
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.