A könyvbemutatót csütörtök délután tartották a FOTON mozitermében és már a rendezvény forgatókönyve sem az ilyenkor megszokottak szerint zajlott. Ugyanis ebben az esetben négy olyan ember villantott fel fejezeteket a könyvből, akik a maguk módján valamiért szorosan kötődnek a városhoz.
Mártonffy Melinda például pont ennek a könyvnek volt a szerkesztője, így ő az utolsó vesszőig ismeri az összes fejezetet, az összes olyan titkot, amit a veszprémi épületek őriznek.
Márkusné Vörös Hajnalka, helytörténész, az EKF programfejlesztési tanácsadója talán az az ember, aki a ma élő veszprémiek közül a legnagyobb tudással rendelkezik a város és annak társadalmának történetéről.
Lamos Péter, építészmérnök, a Veszprém2030 Kft. ügyvezetője az utóbbi pár évben végig kísérte az összes infrastrukturális beruházást, ami történt, de tősgyökeres veszprémiként számos személyes épülethez gyermekkori emlékek is kötik.
Porga Gyula polgármester pedig nem csak hivatalból, hanem mint a későbbiekben kiderül szoros érzelmekkel is kötődik néhány ikonikus épülethez.
Rögtön ilyen volt a Vár utca 3. alatt lévő épület, ami évtizedekkel ezelőtt még a fiatal veszprémi képzőművészeknek volt az otthona, ma pedig a Vass-gyüjteménynek ad otthont a Művészetek Háza gondozásában. A polgármester filozofikus megfogalmazása szerint az épület sorsa a művészet, ami nem változott az évtizedek alatt sem, rendszerváltás ide, vagy oda.
Egy kevésbé központi helyen, a Kiskőrösi utcában van a Pesiczka-ház, amit már Márkusné Vörös Hajnalka emelt ki a könyv huszonhárom külön is taglalt épülete közül. A Pesicza-ház egyik különlegessége, azon kívül, hogy 1909-ben a Veszprémre amúgy is jellemző szecessziós stílusban készült az, hogy hat generáció óta ugyanaz a család lakja, ráadásul kívül és belül sem történt jelentős átalakítás.
Lamos Péter már egy olyan épületet hozott, amit ma már nem látni Veszprémben, pontosabban a helyén létezik egy ház, de annak a mélyén lapul az az épület, ami egykor a bányatröszt helyén állt. Ez volt a veszprémi zsinagóga, aminek közösségét a holokauszt tönkretette, az épületet pedig a szocializmus bekebelezte. Ennek ellenére a falakon belül még ma is felfedezhetőek az egykori patinás épület jegyei. Emlékét pedig ott őrzi az egykori kovácsoltvas kapu, amit a városnak sikerült megmentenie.
Mártonffy Melinda egy olyan épületet emelt ki a sorból, ami egykor templomnak épült, de volt már rögtönzött étterem, koncerthelyszín és kiállítótér is. Ez a Veszprémvölgyben lévő Jezsuita-templom, ami szakrális atmoszférájával képes folyamatosan új hangulatot adni a legkülönfélébb rendezvényeknek, amit a falai közé szerveznek.
A könyvben a 19. század elejétől a 20. századig végig követik Veszprém építészeti fejlődését, rengeteg képpel, korabeli fotóval és tervrajzokkal illusztrálva.
Na és persze az olyan történetekkel, ami az épületeken keresztül képes felrajzolni Veszprém társadalmát is, hogyan fejlődött, milyen elvek és irányvonalak mentén építették a ma is ismert várost.
A végére még egy érdekességet érdemes kiemelni, amit éppen Porga Gyula mondott el az egyik belvárosi házról. A Mackó cukrászdával szemben áll a Kapuváry-ház, ami egykor egyházi tulajdonú volt, majd 1886-tól sokáig itt működött a városháza. Furcsa, de Veszprémben soha nem építettek csak abból a célból házat, hogy az otthont adjon a városházának. A Kapuváry-házat is úgy vette meg az önkormányzat, ahogy a mostani Óváros téri épület is eredetileg hitelintézet volt.
Porga Gyula pedig reményét fejezte ki, hogy egyszer lesz lehetősége a városnak visszavásárolni a Kapuváry-házat, ami szintén sorszerűségbő, adódóan a veszprémieké kellene, hogy legyen.
A könyv megvásárolható ezen a linken, illetve a Várbörtön Látogatóközpont merch shopjában.
