Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C

Szeptemberben térne vissza keresztszalag-szakadása után Éles Benedek

2024. március 11. 11:16 // Forrás: MTI
Szeptemberben térne vissza a pályára keresztszalag-szakadása után Éles Benedek, a német másodosztályban szereplő GWD Minden kézilabdázója.

Az irányítóként és balátlövőként is bevethető 24 éves játékos az M1 aktuális csatornának felidézte: november 24-én sérült meg, december 6-án pedig meg is műtötték. Az első héten nem is tudott járni, ezt nehezen élte meg, utána viszont hétről hétre egyszerűbb volt a helyzete annak ellenére is, hogy még vannak fájdalmai. A rehabilitációja harmadik hónapjában van, jól sikerültek a legutóbbi tesztek, egy héten belül már futhat is. Elárulta: eddig a kondicionáláson volt a hangsúly, miután nagyon leépült a bal lába.

"Az volt a cél, hogy visszaépítsük legalább annyira, mint a jobb lábam, nyilván ehhez még kell idő" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy Németországban és Magyarországon is sok segítséget kap. Kiemelte, hogy ez a típusú sérülés általában 8-9 hónap kihagyással jár, sőt, a rásérülést elkerülendő akár 10-11 hónappal is. Ő a tervek szerint nyolc hónap elteltével, augusztusban már játékba állhat, ugyanakkor nem szeretné elsietni és a szeptemberi szezonkezdésre térne inkább vissza. Bízik benne, hogy felépülése után folytatni tudja a klubnál.

Fotó: GWD Minden (archív)Fotó: GWD Minden (archív)

Hangsúlyozta, hogy amikor tavaly nyáron a Bundesligából frissen búcsúzott csapathoz szerződött, még az volt a céljuk, hogy rögtön visszajussanak az élvonalba. Jelenleg viszont már a bennmaradás a cél a sok sérüléssel bajlódó keretnek, amely 24 forduló után 16., még épp bennmaradást érő helyen áll a 18 együttest felvonultató másodosztályban.

"A srácok karácsonykor is játszottak, rossz volt látni, hogy hétszer kikaptunk egymás után, ezt nem volt kellemes átélni" - mondta Éles Benedek. Jelezte, amikor tudja, még az idegenbeli találkozókra is elkíséri társait, akik március 1-jén újra begyűjtötték a két pontot. - "Hála Istennek nyertünk végre, bízom benne, hogy most már csak fölfelé vezet az út."

Kitért a csütörtöktől vasárnapig Tatabányán - sorrendben Tunézia, Norvégia és Portugália ellen - olimpiai selejtezőt játszó, Európa-bajnoki ötödik nemzeti csapatra is.

"Úgy érzem, hogy a magyar válogatott az eddigi legjobb formában van, nagyon jó játékosokkal rendelkezünk, ráadásul szinte mindenki a Bajnokok Ligájában játszik" - emelte ki.

"Majdhogynem csoportesélyesként indulhatunk, hiszen Norvégia nincs olyan jó passzban, Tunézia jó, de a magyarok jobbak, ahogy a portugálok is nagyon jók. A napi forma fog dönteni a mérkőzéseken" - vélekedett. Meglátása szerint a magyar és a portugál válogatott jut ki a csoportból a párizsi ötkarikás játékokra.

vehir.hu
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.