Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C

Kárpáti Krisztián szerint előrébb tart a Szeged kézilabdacsapata, mint arra számított

2023. december 9. 22:36 // Forrás: MTI
Kárpáti Krisztián vezetőedző szerint az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata előrébb tart annál, mint amire a szezon előtt számított.

A szakember az M1 aktuális csatornának azt mondta, együttese mentálisan és fizikálisan is előre lépett az előző idényhez képest, és főleg a Bajnokok Ligájában voltak szép eredményeik.    

"Pozitív az összkép, kicsit előrébb tartunk, mint amit nyáron gondoltam" - fogalmazott a csapat irányítását nyáron átvett tréner.

Kárpáti megjegyezte, az őszi szezon legkellemesebb emléke számára egyértelműen az Aalborg elleni hazai BL-meccs, ugyanis az volt az első győzelme edzőként a Bajnokok Ligájában, ráadásul szerinte ott voltak a "legihletettebb formában".

"A szezon előtt sokat gondolkoztunk azon a stábommal, hogy milyen lesz a fogadtatásunk, hiszen ezen a szinten én még nem voltam vezetőedző, a játékoskeretben pedig nagy BL-múlttal rendelkező, többszörös bajnok kézilabdázóink vannak. A játékosok azonban nyitottak voltak, megtaláltuk a közös hangot, jó munkát végeztünk egy olyan közegben, ahol ők is és mi is örömmel dolgozunk" - foglalta össze az elmúlt hónapokat Kárpáti.

Kárpáti Krisztián: Pozitív az összkép! (archív fotó)Kárpáti Krisztián: Pozitív az összkép! (archív fotó)

A vezetőedző szerint ugyanakkor a következő hónapok nehezek lesznek, ugyanis a januári Európa-bajnokság miatt a keret hetven százaléka elmegy a válogatottakba, a torna után pedig alig egy hetük lesz arra, hogy újra megtalálják önmagukat.

"Kicsit aggódom emiatt, mert soha nem voltam még ebben a helyzetben, de a többi, velünk egy szinten lévő csapat ugyanezzel a problémával fog szembenézni. Meglátjuk, az Eb után ki milyen állapotban lesz, nehéz tavaszi szezonra számítok" - mondta a tréner.    

A célokról kijelentette: a Bajnokok Ligájában szeretnének bejutni az egyenes kieséses szakaszba, a magyar sorozatokban pedig döntőbe akarnak kerülni, és legalább az egyik fronton - Magyar Kupa vagy bajnokság - szeretnének meglepetést okozni.    

"Mindenki azért kezdi el a pályafutását, hogy olyan közegben szerepelhessen mérkőzéseken, mint én Szegeden. Jó a légkör, a szurkolók befogadtak, volt, hogy vereség után is zengett a csarnokban a szép volt fiúk. Büszke vagyok arra, hogy itt lehetek" - jelentette ki Kárpáti Krisztián.    

A szegediek a magyar bajnokságban 12 győzelemmel és egy vereséggel a Veszprém mögött a második helyen állnak, míg a BL-ben az A csoportban öt győzelem és egy döntetlen mellett négyszer kaptak ki, így 11 ponttal jelenleg ötödikek, de a hátrányuk mindössze egy pont a második Aalborggal szemben.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.