Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
9°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
9°C

Bemutatták a Szombat folyóirat veszprémi, tematikus számát

2023. május 24. 11:38
Kedd délután az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy-terme adott otthont az eseménynek, a sok felújítás óta pedig ez volt az első rendezvény, mely megvalósulhatott a teremben.

Elsőként Brányi Mária alpolgármester szólalt fel. Különleges folyóiratot vehetünk a kezünkbe – kezdte, amely a veszprémi zsidó közösségek hagyományaira, múltjára tekint vissza. Az 1700-as években letelepedett zsidók a város értelmiségét képezték, sokat köszönhetünk nekik.

Szántó T. Gábor író, a Szombat folyóirat főszerkesztője is felszólalt, rávilágított, a lap mindig igyekszik egy-egy témát, helyet megragadni, hogy minél pontosabban, részletesebben bemutassa annak zsidó közösségét. Így született a mostani veszprémi tematikus lap is.

Schweitzer Gábor jogtörténész részletesen is bemutatta a lapot, kiemelve néhány cikket és tanulmányt a folyóiratból. A Szombat nem csupán Veszprémi kitekintést tesz, de megjelenik Szentgál, Tapolca, Balatonfüred, Taliándörögd. A jogtörténész elsőként Lengyel András irodalomtörténész cikkét emelte ki, aki a Cholnoky fivérekről írt tanulmányt, hiszen az író László és Viktor munkásságában erős a zsidó vonatkozás. A balatonfüredi zsidók életéről Katona Csaba történész írt, méghozzá a reformkor és a kiegyezés korszakát bemutatva.

Jakab Réka történész, levéltáros a veszprémi zsidó udvar felszámolásáról írt, és így beszélt a bemutatón. Részletesen, dátumokkal és térképekkel szemléltette a zsidó családok számának növekedését, terjeszkedését.

A Szombat bemutatójára rendkívül nagy volt az érdeklődés, a végén a közönség bátran tette fel kérdéseit.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. tegnap 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.