Elsőként az a kérdés foglalkoztatott, miként került a veszprémi önkéntes csapatba, s miért gondolta úgy, hogy fontos az EKF csapatához tartozni?
2021-ben lett aktuális a szakdolgozati témaválasztásom, egyébként a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanulok, méghozzá turizmus-vendéglátás szakon. Két hét múlva lesz az államvizsgám, és amikor az EKF csapatához kerültem, a szakmai gyakorlatom helyszínét láttam benne, és persze egy remek lehetőséget. Becsatlakoztam, elsőként még önkéntesként, később a három hónapos gyakorlatom is ott zajlott. Ezek után találtak meg a kérdéssel, kimennék-e Tartuba, hogy segítsem a 2024-es év előkészítését, ami az Európa Kulturális Fővárosa eseményeket illeti.
Izabella elsősorban a közösségi médiáért felelt, valamint segített különböző események megszervezésében. A feladatok mellett adódik a kérdés, mennyire ijedt meg a kihívástól és attól, hogy magyarországi életét hónapokra fel kell számolnia.
Rögtön igent mondtam a felkérésre. Egyrészt megtisztelőnek éreztem, hogy rám gondoltak, másrészt jó kihívásnak, komoly feladatnak láttam. Nagy dolog, hogy Veszprémet, és egyúttal Magyarországot is képviselhettem. Amikor biztossá vált az út, első dolgom volt a rokonaimat és a barátaimat felhívni. Aztán három hét állt rendelkezésemre felszámolni az itthoni ügyeimet, és hogy elintézzek minden papírmunkát. Kicsit megijesztett, de a teendők elterelték a figyelmemet.
Amikor arról van szó, hogy felszámolja itthoni életét, eszembe jut, vajon miként lehet elbúcsúzni a szeretteinktől, barátainktól egy ilyen hosszú út előtt. Izabella úgy fogalmazott, a családdal kicsit egyszerűbb volt a történet, hiszen örök kötelékről beszélünk, attól azonban már tartott, hogy a barátságok megszakadnak.
Az érkezésem estéjén negyed órám volt bevásárolni magamnak aznapra, mielőtt bezárnak a boltok, egyébként egy koordinátor várt rám, ő vitt a szállásomra. A lakótársam csak három hét múlva érkezett meg, addig egyedül voltam. Amikor kiválasztottam magamnak a szobát, akkor éreztem meg igazán, hogy megérkeztem.
Arról, hogy a tíz hónap alatt volt-e lelkileg mélypont, amikor Izabella arra gondolt volna, hogy visszafordul, úgy felelt, őt is elérte a koronavírus, ráadásul eléggé megszenvedte. Az az egy komolyabb mélypont volt, aztán a csapatban megtalálta önmagát, és a munkában is mindenki partnerré lett.
Az előzetes sztereotípiákból tudtam, hogy az észtek kicsit távolságtartóak, de ahogy az országukban változtak az évszakok, úgy a hangulatuk is. Vagyis, abban az időszakban, amikor reggel kilenckor jött fel a nap, és délután háromkor már lement, a legtöbben inkább otthon maradtak.
Amikor elkezdtek hosszabbodni a nappalok, úgy a kedvük is jobb lett, akkor már nyitottabbak voltak a programokra is. Megteltek az utcák, a kávézók, vagy akár a jégpályák.
Egyébként nagyon kedves nép, a nyelvet sajnos nem sikerült úgy elsajátítanom, ahogy szerettem volna, de nem titkolt célom újra felvenni a fonalat. Feltűnt, hogy nem szívesen beszélnek magukról mélyebben, gondolom a saját történeteiket meghagyják a legszűkebb környezetüknek. A közvetlenség mégsem lehetetlen; köttettek barátságok is. Rendkívül fejlett ország, erősek a digitalizációban, néhány dolgot Magyarországon is meg tudnék szokni. Például a buszokon nem kérdés, hogy kártyával is lehet fizetni a jegyért.
Izabella kérdésünkre elmondta azt is, bár november óta itthon van, hiányzik neki Tartu. Remekül kialakult ott a saját élete, rutinja, tervezi a visszatérést a 2024-es év különböző programjaira. Idén azonban a veszprémi feladatokra fókuszál, jelenleg egy önkéntes csoporttal foglalkozik, tizenkilenc külföldi érkezett a királynék városába, hogy részt vegyen az Európa Kulturális Fővárosa program megvalósításában.
