Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
9°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
9°C

Kapusgondok Veszprémben?

2010. május 5. 14:14
Dr. Hunyadfalvi Ákos társadalmi elnök bízik benne, hogy Peric és Fazekas is kitölti szerződését az MKB Veszprémnél.

A kezi.hu internetes portál a mai napon kiemelt hírként közölte, hogy az MKB Veszprém KC magyar válogatott hálóőre, Fazekas Nándor a kevés játéklehetőség miatt kérte a klubvezetést, állapítsanak meg számára egy kivásárlási árat, amelynek fejében más egyesülethez távozhat. Az oldal úgy tudja, hogy eközben a másik kapus kiválóság, a szerb Dejan Peric közölte: a játékos-pályafutása utáni jövőjét nem Veszprémben képzeli el, mivel kényelmetlenül érzi magát a szurkolók „Nándizása” miatt.

Az MKB VKC társadalmi elnöke, dr. Hunyadfalvi Ákos ugyanakkor bizakodó, s szeretné, hogy ha a Bajnokok Ligája búcsú okozta csalódást követően megnyugodnának a kedélyek, s mindkét játékos kitöltené a szerződését Veszprémben.

– A BL-ből való kiesést követően az indulatok és az érzelmek kerültek felszínre, azonban ahogy telnek majd a napok, s csendesednek az érzések, úgy megint az ész érvek kerekednek majd felül. Nagyon bízunk benne, hogy mindkét kapusunk Veszprémben folytatja pályafutását a szerződésében vállalt időpontig. A Barcelona elleni vereséget követően a csalódottság lett úrrá, de ma már mindenki a bajnoki döntő felé fordul, s a hétvégi Szeged elleni mérkőzésre készül – nyilatkozta Hunyadfalvi a vehir.hu-nak.


Fazekas és Peric is a klub erőssége

A nagy rivális Pick Szeged elleni bajnoki döntő első meccsét vasárnap (11.40) játsszák a Veszprém Arénában. Az aranyéremért vívott sorozat az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Zatkalik Dávid
további cikkek
Sok napsütés, csökkenő hőmérséklet időjárás Sok napsütés, csökkenő hőmérséklet ma 8:17 Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. tegnap 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. tegnap 21:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.