Az elmúlt években a globális popkultúra, élén a Marvellel meg a szuperhősös sorozatokkal és filmekkel, egyre szívesebben játszik el a multiverzum elméletével (egyébként nem elsőként, a 90-es években már megannyi sorozat boncolgatta a témát, gondoljunk csak a Csillagkapura vagy a Slidersre), mondhatni ideje volt tehát, hogy az irodalom is elővegye a párhuzamos világok és életek teóriáját (szintén nem először).
A hogyan persze nem mindegy. Elő lehetett volna állni egy újabb tudományos fantasztikus történettel átjárókkal és összeomló világokkal, ahol a személyes érzéseknek tulajdonképpen nincs helyük, mert az egyéni döntések egyetemessé tágulnak ki és az egész emberiségre kihatnak. Matt Haig regényében viszont épp az az üdítő, hogy a kisemberre helyezi a hangsúlyt és engedélyez egy kis „önzőséget”, amitől sokkal átélhetőbbé válik a történet.
Fotó: Dan Wayman on Unsplash
Mert ugyan ki ne ábrándozott arról, miközben a lehetőségek széles tárháza és a választás súlya szinte szétszakította, hogy bárcsak lenne több élete, amelyekbe ki-be járkálhat, így megtapasztalva és megkapva mindazt, amire egy élet nem elég. Ahol egyik pillanatban lehet profi séf, a másikban rocksztár, a harmadikban egyszerű vidéki életet élő de boldog családos ember, a negyedikben meg sarkkutató. Vagy éppen ki nem kívánta legalább egyszer, bárcsak visszacsévélhetné az idő kerekét, hogy másként döntsön, vagy átugorhatna egy másik életbe, ahol több a tehetsége, a bátorsága, a kitartása, ahol nem vesztette el a szeretteit.
Nora Seednek megadatik ez a lehetőség. Igaz, sajátos áron. Miután kirúgták az állásából, elpusztult a macskája, lefolytatott néhány veszekedést a családjával és ismerőseivel, és arra a konklúzióra jutott, hogy egykori ígéretes tehetségből mára egy csődtömeggé vált, aki mindenkinek csak csalódást okoz, beleértve saját magát is, úgy dönt, harmincöt évesen ideje befejezni az életet. A túlvilág helyett azonban Nora az Éjfél Könyvtárban találja magát, ahol összes lehetséges életének kötete megtalálható és ahol esélyt kap arra, hogy mindent rendbe hozzon. Csak választania kell egy életet, amelyet tökéletesnek gondol, és amelybe belépve továbbélheti azt. De vajon tényleg létezik ilyen?
Amikor nehéz helyzetben találjuk magunkat és az élet folyamatosan kövekkel sorjáz meg, könnyű azt kívánni, bárcsak másként cselekedtünk volna, bárcsak tudnánk elsőre a helyes utat, bárcsak megkímélne bennünket a sors a szenvedéstől és attól, hogy újra és újra elbukjunk. Természetes, hogy a jóra vágyunk, hogy a fájdalmat nem fogadjuk tárt karral és szeretnénk elkerülni. De ha így lenne, sosem tanulnánk meg felállni, járni és értékelni a szépet.
Rá kell jönnünk, hogy emberek vagyunk: esendőek, nem tökéletesek, akik időnként hibáznak és megbánnak dolgokat. Mindig lesz olyan döntésünk, gondolatunk, amelyet idővel felülírnánk, mert többet tapasztaltunk, megváltoztunk, olyan tudás birtokába jutottunk, amelynek múltbeli énünk nem volt birtokában, épp ezért nem is marasztalhatjuk el őt. Ugyanakkor azt látni kell, hogy olykor túl nagy szerepet tulajdonítunk a megbánásainknak, feleslegesen ostorozzuk magunkat, s nem vesszük észre, hogy azok is csak időlegesek: talán a fájdalom mocsarában dagonyázva megváltoztatnánk a döntésünket, de idővel rájövünk, hogy mégis csak helyesen cselekedtünk korábban. S ha nem, még mindig előttünk a lehetőség, hogy alakítsuk a sorsunkat.
Fotó: Einar Storsul on Unsplash
Matt Haig regényében az a legjobb, hogy miközben végigkövetjük Nora különböző életeit és megpróbálunk rájönni a jó élet titkára, mi magunk is számvetést tarthatunk, önismeretre és számos bölcsességre tehetünk szert. És nem csak afféle Facebook bölcsességre. Haig a korábban filozófia szakot végző Norán keresztül rendszeresen idéz Henry David Thoreau-tól, Camus-től, Sartre-tól és Kierkegaardtól és közben a fentieken túl olyan fontos kérdéseket és témákat is feszeget, mint a másoknak való megfelelés, a szorongás, a felelősségvállalás, az élet teljességének megélése és az elköteleződés.
S bár az utolsó néhány fejezetben talán egy kicsit jobban kiütközik a történet fabula jellege és a szálakat túl meseszerűen varrja el a szerző, az Éjfél Könyvtár még így is remek olvasmány azoknak, akik úgy érzik, egy kicsit eltévedtek. S akik örülnének neki, ha valaki újra eszükbe juttatná: nem biztos, hogy ha más irányt vett volna a sorsuk, az jobb lenne. Csak más. Az életet azonban csak egy irányba lehet élni: előre. És hinni kell, hogy minden megpróbáltatás ellenére a megfelelő életet, a sajátunkat éljük.
