Pannon KultúrKlub elnevezéssel indít rendezvénysorozatot a Pannon Egyetem, amelynek első beszélgetése a többnyelvűség témakörét járta körbe, méghozzá - ki is lehetne hitelesebb kérdező, ha a többnyelvűségről van szó? - Navracsics Judit többnyelvűségkutató segítségével, aki a beszélgetés levezénylésén túl ügyelt arra, hogy az egyébként nagylétszámú közönség a többnyelvűség minden oldalát megláthassa, megismerhesse. Számos tisztázó gondolattal kerekítette le vendégei válaszait, hiszen a szóban forgó téma körül még ma is rengeteg tévhit kering, amelyeket érdemes tisztába tenni. Az egyik, hogy egy kétnyelvű embernek mindkét nyelvet anyanyelvi szinten kell beszélnie. Mindig lesz egy dominánsabb nyelv, nem elvárható tehát, hogy tökéletesen beszélje mindkét nyelvet.
További tévhit, hogy a gyerekkori kétnyelvűség káros hatással lehet a nyelvi- vagy a személyiség fejlődésre: kis időutazással a vendégek gyermekkorától indult a beszélgetés: Molnár Claudia, egyetemi oktató, az Angol Nyelvoktatási és Nyelvpedagógiai Intézeti Tanszék vezetője, Can Togay filmrendező, forgatókönyvíró, a VEB 2023 művészeti és kreatív főtanácsadója, és Ladányi István, irodalomtörténész története tehát egy ponton összeér. Többnyelvűek, ugyan más és más élethelyzet okán, de mindhárom emberről elmondható, hogy egészen korán „találkoztak” új nyelvvel, nyelvekkel.
Molnár Claudia apukája magyar, anyukája német származású, az otthoni kommunikáció pedig angol nyelven folyt. Claudia mesélt a magyar nyelv elsajátításának humoros fejezeteiről, például amikor hallgatói magyarázták el neki, hogy a Vad Fruttik jól ismert dalában nem az hangzik el, hogy mehetek én is az egyetemre, hanem hogy lehetek én is az egyetlen.
Can Togay története egészen kalandos, hiszen török szülőktől származik, többszörösen idegennyelvű közegben nőtt fel, a szülei gyakran franciául beszélgettek, ha éppen nem akarták, hogy a fiuk is értse, ettől is lett annyira vonzó Can számára a francia, amit végül elsajátított. Az angol nyelvhez nem köti sok érzelmi szál, az csak természetes, hogy beszéli, de remekül tud németül, és valamennyire érti a görögöt és finn nyelvet is.
Ladányi István története a vajdasági Adorjánról indul, ahol az irodalmár született. Mint mondta, bár kisebbségben nőtt fel, közvetlen környezete magyarajkú volt, dominánsan egynyelvű környezet vette körül, az iskolában „kellett” találkoznia a szerbbel, ahol – bár ellenérzés nem volt benne – nem volt mindig könnyű megbirkózni a kihívásokkal, félelmekkel.
A gyermekkorban történő új nyelv elsajátításáról másképp szólnak a pedagógusok, logopédusok… és másképp a nyelvészek:
Navracsics Judit szerint egy új nyelv megtanulása egész életünkben kifizetődő, bármilyen korban is kezdi el az ember, ráadásul a többnyelvűekről kiemelendő, hogy rendkívül nyitott és rugalmas személyiségek, elfogadóbbak és fogékonyabbak.
A beszélgetés egyik kiemelt eleme a nyelv és a kultúra kettőse volt, vagyis, hogy törvényszerű-e, hogy ha egy adott nyelvhez érzelmileg kötődik az ember, akkor annak a nyelvnek a kultúrájához is fog. Egyáltalán létezhet-e érzelmi kötődés csupán a nyelvhez, vagy csupán a kultúrához?
Can Togay kiváló dramaturgiai érzékkel zárta le a beszélgetést egy igen érdekes gondolattal; szerinte a többnyelvűségből fakadó kívülállóság is az identitás része. A vendégek – a közönség kérésére – beszéltek arról is, milyen nyelven álmodnak, káromkodnak, és imádkoznak.
