Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
18°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
18°C

Faluvégi Rudolf súlyos sérülése nem érinti az új szerződését

2021. április 7. 18:31 // Forrás: MTI
Faluvégi Rudolf 14-szeres válogatott kézilabdázó súlyos térdsérülése nem érinti a következő szezontól érvényes franciaországi szerződését.

A TVB 1898 Stuttgart irányítójának keresztszalagja március 28-án szakadt el, és a térdét csütörtökön operálták meg. A 27 éves játékos szerdán az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, hogy már jól érzi magát, a térde viszonylag fájdalommentes. Hozzátette, a klubjánál minden nap vannak foglalkozások, amelyek elősegítik a gyógyulását, és a jövő héten talán már enyhén terhelheti is a sérült testrészt.

Faluvégi úgy fogalmazott, a környezetét jobban megviselték a történtek, mint őt.

"Éreztem, hogy nagy baj van, hogy nagy kihívás elé állított az élet, de összeszorítom a fogamat, és megpróbálok erős maradni"

- nyilatkozta.

Az irányító június végéig Stuttgartban marad a családjával, utána hazalátogatnak, majd júliusban utaznak Franciaországba. Mint elmondta, bízott benne, hogy az új szerződését nem érinti a sérülése, és a klub tájékoztatása szerint valóban nem változtak a korábban rögzített feltételek, mindenben támogatják, és az alapozás megkezdésével náluk folytatja a rehabilitációs munkát.

Faluvégi februárban jelentette be, hogy nyáron visszatér Franciaországba, de új klubját továbbra sem nevezte meg, és egyelőre az egyesület sem jelentette be az érkezését.    

A kézilabdázó úgy vélekedett, szinte biztos, hogy legalább hat hónapot igénybe fog venni a gyógyulása. Hozzátette, minden fázison végig akar menni a felépülés során, és az új klubja részéről semmilyen nyomást nem érez, hiszen a következő szezonból nem vesz el sokat a sérülése.    

Faluvégi 2017 nyarán Csurgóról igazolt a francia HBC Nantes együtteséhez, amelynél másfél szezont töltött, és ezüstérmet szerzett a Bajnokok Ligájában. Ezután 2019 tavaszán a Cesson Rennes csapatát erősítette, majd nyáron a Bundesligába szerződött, ám sok időt ki kellett hagynia váll-, könyök- és lábsérülések miatt.    

A válogatott szereplésről közölte, még nem mondott le arról, hogy szerepelhet a jövő januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságon, de ehhez már a körülmények szerencsés alakulására is szükség lenne.

vehir.hu
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.