Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
12°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
12°C

Újabb egyetemi épületett fejlesztettek

2020. augusztus 30. 0:05
Több mint kétmilliárd forintot költött eddig meglévő épületeinek korszerűsítésére az elmúlt években a Pannon Egyetem, ezúttal az N épület fejlesztéseit mutatták be.

A májusban átadott, minden szempontot kielégítő, az N épület II. emeletét érintő bruttó 126 millió forint értékű teljeskörű felújítás több szempontból is jelentős változást hozott az egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának életébe. 

„A felújítással az eddig különböző helyszíneken működő kar minden munkatársa, oktatója és hallgatója ugyanabba az épületbe került. Az MFTK alap- és mesterszakos, osztatlan és doktori képzéseinek bölcsészet- és társadalomtudományi, valamint tanári szakjainak több mint 15 különböző nemzetiségű hallgatója számára is fontos találkozási pont lesz a megújult épületrész. Ennek köszönhetően tovább erősödhet a karon belüli kohézió, új együttműködésekre lesz lehetőség a szakok és szervezeti egységek között” – hangsúlyozta dr. Navracsics Judit, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának dékánja.

A felújítási munkálatok az irodák és az új közösségi helyiségek kialakítását, a vezeték- és csőhálózat korszerűsítését, az elektromos- és informatikai hálózat, a fűtés- és tűzjelző rendszer felújítását, valamint a belső nyílászárók és burkolatok teljes cseréjét érintették.

A felújítás végeredményét szerdán Ovádi Péter országgyűlési képviselő, dr. Gelencsér András rektor, Csillag Zsolt kancellár, dr. Navracsics Judit dékán tekintette meg egy bejárás során. 

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Megduplázódott a külföldi jelentkezők száma a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Megduplázódott a külföldi jelentkezők száma a Pannon Egyetemen A nemzetközi nyitás sikerei mellett stratégiai oktatási és sportcélú együttműködéseket jelentettek be a Pannon Egyetem sajtótájékoztatóján kedden. Az intézmény falai között nemcsak a hallgatói létszám, hanem a közösségi élet is szintet lép, hiszen 2026-ban az egyetem ad otthont szeptember 26-án az Európai Sporthét zászlóshajó eseményének, a #BeActive Night-nak. 2026. május 13. 14:40 Sportünnep Veszprémben közélet Sportünnep Veszprémben Magyarországon 2000 óta minden évben május 6-án ünnepeljük a magyar sport napját. A dátumválasztás nem véletlen, hiszen 1875-ben ezen a napon rendezte meg a Magyar Athletikai Club hazánk első hivatalos szabadtéri sportversenyét. Ez az emléknap kiváló apropót szolgáltat arra, hogy országszerte a testmozgást és az egészséges életmódot népszerűsítsék, Veszprémben pedig egy sokszínű eseménnyel tisztelegtek az ünnep előtt. 2026. május 9. 13:26 A Pannon Egyetem egyetemi tanára, Pósfai Mihály lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke közélet A Pannon Egyetem egyetemi tanára, Pósfai Mihály lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke A Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlése keddi ülésén megválasztotta új vezetőit. Az intézmény 22. elnöki posztját a jövőben Pósfai Mihály geológus, a veszprémi Pannon Egyetem egyetemi tanára tölti be. 2026. május 5. 11:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.