Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C

Női kézilabda-vb: Kovács Anna is szerepel a bő keretben

2019. november 3. 18:26 // Forrás: MTI
Az idén eddig mellőzött Kovács Anna neve is szerepel az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságra készülő magyar válogatott vasárnap kihirdetett 28 fős bő keretében.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány tavasszal úgy fogalmazott, hogy csak olyan játékosokat hív meg, akik mentálisan és fizikálisan is százszázalékosan készen állnak a feladatra. A Debrecen jobbátlövője akkor jelezte, hogy ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni. Kovács éppen ezért az Ausztria elleni világbajnoki selejtezőkről lemaradt, ősszel viszont már nem kapott meghívót az összetartásokra, pedig a tavaly decemberi, franciaországi Európa-bajnokságon fontos tagja volt a csapatnak.   

A keret tagjai közül Kovács Anna az utóbbi éveket is tekintve talán most van a legjobb formában, fizikailag is jó állapotba került

- idézi a magyar szövetség vasárnapi sajtóközleménye Rasmussent.

Fotó: MKSZ (archív)Fotó: MKSZ (archív)

A november végén kezdődő és december közepéig tartó, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon kizárólag a 28-as névsorban szereplő játékosok léphetnek pályára. A rajtra 16 játékos nevezhető, a torna során három cserére nyílik lehetőség.

A 28 fős keret legtöbb játékosa folyamatosan velünk dolgozott az utóbbi egy évben. Fontos, hogy stabilak legyünk a világbajnokságon. A tornára 18 játékos utazik majd, a jövő héten már a szűkített keretet is kihirdethetjük

- nyilatkozta a dán szakvezető.

Hozzátette, több fiatal kézilabdázó is kopogtat a keret ajtaján, közülük többen szerepelnek a névsorban. Akik ezúttal nincsenek ott, ők is berobbanhatnak, akár már jövőre, de már a mostani keret is az elmúlt időszak fiatalításának jegyében állt össze.

A nemzeti együttes november végén utazik a Koreai Köztársaságba, ahol részt vesz a Szöul Kupán, majd ezt követően a világbajnokság helyszínén, Kumamotóban folytatja közvetlen felkészülését.

A november 30. és december 15. közötti vb-n a magyarok Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, Románia és Montenegró csapatával szerepelnek azonos csoportban. A középdöntőbe az első három helyezett jut. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak jövő márciusban.


A magyar női válogatott 28 fős világbajnoki kerete:  

kapusok: Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győr), Szikora Melinda (Siófok), Triffa Ágnes (Debrecen)
jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győr), Kovács Anett (Békéscsaba), Lukács Viktória (Ferencváros)
jobbátlövők: Hámori Konszuéla (Vác), Kiss Nikoletta (Érd), Klujber Katrin (Ferencváros), Kovács Anna (Debrecen), Tomori Zsuzsanna (Siófok)
irányítók: Kovacsics Anikó (Ferencváros), Lakatos Rita (Vác), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (Debrecen)
beállók: Szabó Laura (Érd), Pásztor Noémi (Ferencváros), Tóvizi Petra (Debrecen), Bordás Réka (Debrecen)
balátlövők: Háfra Noémi (Ferencváros), Debreczeni-Klivinyi Kinga (Ferencváros), Kopecz Barbara (Békéscsaba)
balszélsők: Hársfalvi Júlia (Siófok), Márton Gréta (Ferencváros), Puhalák Szidónia (Győr), Schatzl Nadine (Ferencváros)

A Szöul Kupa programja (magyar idő szerint):

november 23., szombat: Oroszország-Magyarország 10.00
november 24., vasárnap: Koreai Köztársaság-Magyarország 10.00
november 26., kedd: Magyarország-Szerbia 8.10

vehir.hu
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.