1919-ben, száz éve kezdte meg működését két korábbi weimari művészeti iskola egyesítésével a Bauhaus, a XX. század egyik meghatározó művészeti intézménye.
Az iskolát alapító Walter Gropius álma az volt, hogy a korábbi művészet oktatással szemben, egy olyan ideális közösséget teremtsen, amely az ember harmónikus fejlesztésére törekedik a gyermekkortól az egyéniség teljes kialakulásáig.
A Bauhaus Gropius kilenc éves igazgatása alatt az egyéni és közösségi erők harmónikus kiteljesedésének példája.
Az iskola működését jelentősen befolyásoló történelmi és politikai események viharában szinte csodának számított a Bauhaus talpon maradása. Gropius után Hannes Meyer svájci származású építész vette át az intézmény igazgatását, majd Meyer irányítását követően az intézményt fenntartó szervek döntése Mies van der Rohéra esett.
Mies van der Rohe új tantervet vezetett be, amelyben a korábbihoz képest lényegesen bővült az építészeti képzés: a Bauhaus képzési szelleme határozottan az építészoktatás felé tolódott, ám a neves oktatók, tehetséges tanítványok és a korát felülmúló szemléletmód ellenére a fokozatosan erősödő politikai és költségvetési szorítások hatására az ekkor már Berlinben működő intézmény 1933-ban bezárta kapuit.
Felmerülhet a kérdés, hogy mégis miért ünnepelünk egy pusztán 14 évig működő intézményt, száz év után egy 1933-ban lezárult történetet?
A kérdésre Hegyeshalmi László a Művészetek Háza igazgatója adta meg a választ a száz éves Bauhaus előtt tisztelgő Molnár Farkas Megfagyott emlékek című kiállítás megnyitóján szombaton a Csikász Galériában.
- Miért csinál a Művészetek Háza egy ilyen jellegű kiállítást? A Bauhaus és története engem 50 éve nem hagy nyugodni, hiszen az egyik legjelentősebb művészeti iskoláról beszélünk, melynek a kisugárzása, hatása még a mai napig tart és folyamatosan újraépül. A centenáriumi ünnep ebben az esetben nem egy történelmi visszaemlékezés a múltra, egy valaha létezett dologra, ami már nincsen - fogalmazott.
A Bauhaus hatása még évtizedekkel később és a mai napig is erős hatást gyakorol a művészek újabb nemzedékeire, amely egyfajta mementoként őrzi az iskola tagadhtatlan nagyságát, a Bauhaus eszméjének halhatatlanságát.
A Bauhaus műkődése alatt számos magyar megfordult az iskola falai között oktatóként vagy tanárként. Csak néhányat említve: Moholy-Nagy László, Breuer Marcell, Weininger Andor, Molnár Farkas.
Molnár Farkas építész, festőművész, grafikus és szerző, aki sokszínű, olykor viszontagságos pályaútja ellenére a 20. századi magyar művészet, társadalomfilozófia, építészet nagy alakja volt.
- A hivatás kérdése nem volt szigorúan zárt Molnár számára: festőművészként, grafikusként, szerzőként is egyaránt működött és ezek a területek egymás kiegészítői nem pedig ütköző elemei voltak - mondta Dohnál Szonja művészettörténész, Bojár Iván András művészettörténész, író nyitó gondolatait közvetítve.
A londoni Barbicanben rendezett Architecture of Emergency (A vészhelyzet építészete) című klíma-csúcstalálkozón a beton építőanyagok előállításának, használatának a környezetre gyakorolt nagymértékű káros hatásaival kapcsolatos véleményekhez fűződően Bojár Iván András úgy fogalmazott: "Molnár és korosztálya szabadlelkű irányt nyitott és a kultúrtörténeti, történelmi érdem vitathatatlan, tőlük többé el nem vehető, ám az hogy építészetüknek a technológiai oldala ilyen hamar kerüljön zárójelbe, erre még pár éve sem gondolt talán senki. Molnár esetében, aki kimagasló képességű, újító szellem volt, számolnunk kell azzal a társadalomfilozófia megalapozottságú gondolkodásmóddal, amely épületeinek tájolásában, leginkább pedig belső térkialakításában érvényesül."
A művészettörténész szerint kevesebb szakmaisággal, a gondolatokkal játszva fogalmazhatnánk úgy is, hogy ha Molnár házai nem vasbeton, hanem fa szerkezetű technológiával keletkeztek volna, akkor is nagyon jól működő harmónikus és funkcionális épületek lennének, hiszen tervezői gondolkodása nem a technológia rabságában működött, hanem saját elvei, szemléletmódja alapján. Molnár Farkas építészete módszertani, technológiai és esztétikai rendszere akkor sem avuló, ha épp egy nagyon radikálisan változó korban sok bennünket körülvevő alapvetést kell újra gondolnunk.
- Alakját, életműve gazdagságát időről időre elő kell vennünk ahhoz, hogy a jelen sajátos viszonyaira okosabban tudjunk rápillantani - mondta Dohnál Szonja Bojár Iván András záró szavait idézve.
A kiállítás monografikusan próbálja összegezni Molnár Farkas életútját, alkotói személyiségének belső fejlődését, művészi-mérnöki képességének, látásmódjának kibontakozását, eközben igyekszik választ adni azokra a kérdésekre, hogy mit jelenthet 100 év után a bauhausi modernitás és mindezt hogyan látjuk ma, illetve hogy mit jelentett az első világháború modern, műszaki innovációit követő új életformát ígérő béke éveiben.
Molnár Farkas Megfagyott emlékek című kiállítása november 27-ig megtekinthető a Csikász Galériában.
