Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
18°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
18°C

Egészség, életmentés, új esély az aulában

2019. október 19. 14:30
Új névvel, ám a régi nemes célt szem előtt tartva rendezték meg a véradónapot a Pannon Egyetem aulájában szombaton.

Ismét az egészség és az életmentés helyszínévé vált egy napra a Pannon Egyetem aulája, ahol idén is "vérünket adhattuk" a segítség jegyében.

A 9 órától induló 8 kilométeres közösségi futás résztvevői kellemes időben, sporttal indíthatták el a szombati Új esély napja programjainak sorát.

- Bizonyára kellemes élmény volt, de azoknak akik kevésbé szeretnek futni kellő motiváció lehetett a fél millió forint értékű nyeremény kerékpár, amelyet Csatári László ajánlott fel - mondta Bati János főszervező.

Minden futó egy tombola szelvényt kapott és a megnyitón kihúzva a nyertes számot, a kék 18-as hozott szerencsét gazdájának, aki a délelőtti futást követően haza már két keréken mehetett.

- 16 éve, amikor kitaláltuk a programot, akkor még nem volt túl sok hasonló rendezvény, ezért több véradó is volt, pedig jelenleg is legalább 1600-1700 véradóra lenne szükség országosan naponta ahhoz, hogy ne legyen "vér probléma" - emelte ki Bati János.

Hozzáfűzte, hogy mégis büszkék lehetnek, hiszen az "Adj vért és ments meg három életet!" szlogen alapján már több mint 5000 életet menthettek meg, ami a véradók dicsősége.

Idén az eddig Nagy véradó-és egészségnap elnevezésre hallgató esemény új nevet kapott, amiről Dr. Mészáros Gabriella főszervező beszélt.

- Szemléletváltásra volt szükség, hiszen lehet ezt a napot úgy megélni és megszervezni, hogy mindenki adjon és mindenki kapjon is valamit - fogalmazott.

Elmondta, hogy mivel ők nagyon értékelik ezt a cselekedetet, nemes szándékot, szeretnének valamit adni. Hiszen miért ne kaphatna ajándékot az, aki eljön más életét megmenteni.

A véradók között egy prágai utat, illetve a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. ajándékát sorsolják ki. Az értékes nyereményeken kívül élményt, egész napos sokszínű programokat, árusok minőségi termékeit, jógázási lehetőséget és ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat is ígért az Új esély napja.

A.J. Christian délelőtti párkapcsolatokról szóló előadását követően, délután Bedő Imre a Férfiak Klubjának alapítója beszélt. Később a rendezvény méltó zárásaként 17 órától az ABBA legnagyobb slágereire készített táncos, zenés show ősbemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
Miért szorong a modern ember, ha látszólag mindenünk megvan? Mathias Corvinus Collegium Miért szorong a modern ember, ha látszólag mindenünk megvan? Paradox helyzetben éljük a mindennapjainkat. A statisztikák szerint sosem kaptunk még ennyi időt és lehetőséget a sorstól, a modern ember mégis folyamatosan szorong és fáradt. De vajon mi áll a kollektív borúlátás mögött, és miként nyerhetünk vissza akár tizennégy évet is az életünkből? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képviseletének rendhagyó, Nemesvámoson tartott előadásán. 2026. május 13. 22:16 Lassítja a biológiai öregedést, ha gyakran merülünk el a művészetekben kultúra Lassítja a biológiai öregedést, ha gyakran merülünk el a művészetekben A University College of London (UCL) kutatói arra jutottak, hogy azok, akik rendszeresen részesülnek – akár befogadóként, de még inkább alkotóként – a művészetekben, azok orvostudományos eszközökkel is kimutatható mértékben profitálnak az élményből.  2026. május 12. 21:58 A címzetes főorvosokat köszöntötték a Városházán közélet A címzetes főorvosokat köszöntötték a Városházán Szerda délután az egészség világnapja alkalmából szervezett ünnepségen köszöntötték a címzetes főorvosokat, vagyis az egészségügyi alapellátásban dolgozó háziorvosokat, házi gyermekorvosokat és fogorvosokat, akik legalább 20 éve ezen területen végzik munkájukat Veszprém lakosaiért. 2026. április 2. 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.