Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C

Büszke lehet Gulyás Péter tanítványaira

2019. október 19. 13:25
Hornyák Bence kimagasló teljesítményének is hála tizenhárom gólos diadalt aratott a Telekom Veszprém U21 a Rév TSC felett pénteken este a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának hatodik fordulójában.

Késő estébe nyúló vendégszereplés várt a Telekom Veszprém U21 növendékeire pénteken, akik a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának hatodik fordulójában a budapesti Rév gárdája ellen készültek szerencsét próbálni.

A tabellára pillantva meg kell jegyezni, hogy Gulyás Péter és Momir Ilics tanítványai abszolút jó esélyekkel szállhattak harcba a fővárosban, hiszen míg a Telekom U21 egálja mellett már két diadalmat is jegyzett, addig a Rév csak egyetlen győzelemmel jeleskedett.

A találkozó első tíz percében nyílt sisakos, fej-fej melletti küzdelem folyt a játéktéren (6-6). Palasics parádés hárításai és Hornyák gólváltásai után azonban sikerült néggyel is ellépnie a vendég Veszprém együttesének (20. perc: 8-12) Ilics Zoran révén pedig még a szünet előtt növelte egyel a különbséget a Telekom (félidő: 12-17).

Büszkék lehetnek az edzők a Telekom-növendékekre (archív fotó)Büszkék lehetnek az edzők a Telekom-növendékekre (archív fotó)

A 38. minutumot tapostuk, amikor Hornyák Bence triplázott, ezzel egyben tízgólos fórt kialakítva a bakonyi gárdának (13-23). Igazi profik módjára kézilabdáztak a veszprémi fiatalok, akik a mérkőzés derekánál járva is magabiztosan tartották tetemes előnyüket (46. perc: 16-28). A hajrában pedig így már kétség sem férhetett ahhoz, hogy a Telekom Veszprém U21 ünnepelhet győzelmet (végeredmény: 22-35).

Hornyák Bencéék leghamarabb november 9-én, szombaton 11.00 órakor adhatnak ismét számot tudásukról, amikor is a bajnokság hetedik fordulójában a szintén fővárosi PLER együttese látogat majd a „kis Telekom” otthonába, a Tüzér utcai DEVM Sportcsarnokba.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 6. forduló:
Rév TSC-Telekom Veszprém U21 22-35 (12-17)
Budapest, Elektromos Csarnok, 150 néző. Vezette: Asztalos, Szalay.
A Rév legeredményesebb játékosai: Gaál 6, Terenyi 4. Edző: Hutvágner István.
A Telekom U21 góldobói: Hornyák 11 (2), Ilics Z. 7 (2), Bodor 7, Melnyicsuk 4 (1), Szrnka 3, Dobi 2, Bakos 1. Edzőik: Gulyás Péter, Ilics Momir.
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/5.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc.

Simon Dániel
Domján Attila
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.