Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C

Egyezik Gulyás és Tombor hitvallása

2019. szeptember 9. 7:30
Két klub, két vezetőedző – a látásmód viszont azonos. A hétvégén rajtoló másodosztályú kézilabda-bajnokságban a Telekom Veszprém U21 – élén Gulyás Péterrel –, illetve a Tombor Csaba vezette Veszprémi KKFT is javarészt saját nevelésű játékosokkal készül bizonyítani.

Szeptember 14-én, szombaton bemutatkoznak megyeszékhelyünk másodosztályú kézilabdacsapatai a bajnokság Nyugati csoportjában. Ennek kapcsán portálunk meg is kereste a két gárda – a Telekom Veszprém U21, illetve a Veszprémi KKFT – trénereit, miként élték meg a felkészülés tapasztalatait, illetve mit várnak a 2019/20-as bajnoki kiírásban zömében utánpótláskorú játékosaiktól.

Gulyás Péter elmondta, hogy a Telekom reménységei augusztus elején kezdték meg az alapozást jó kedvvel, nagy motivációval. Hozzátette, a szakmai vezetőség korántsem volt könnyű helyzetben, de annál nagyobb büszkeségben, ugyanis szám szerint négy tehetségük is szerepelt a magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatottal az észak-macedóniai U19-es világbajnokságon.

Gulyás Péter, a Telekom U21 vezetőedzőjeGulyás Péter, a Telekom U21 vezetőedzője

– Hihetetlenül büszkék vagyunk Nagy Benedekre, Szuharev Levre, Kőhegyi Ákosra, illetve Melnyicsuk Viktorra ugyanis az ifjúsági világbajnokságon az előkelő ötödik helyen végeztek a honi gárdával. Igaz, némileg átírta ez a nemzetközi szereplés a felkészülésünket, de augusztus végére már összeállt a teljes brigádunk – árulta el.

A Telekom U21 edzője hozzátette, elismerés illeti Szűcs Bencét, Nkousa Dávidot, illetve Palasics Kristófot is, ugyanis a korosztályuknak megfelelő nemzeti együttesben nekik is feladatuk volt, melyet kétség kívül el is láttak.

A VKKFT háza táján már július végén megkezdték a kondicionálást. Tombor Csabától megtudhattuk, hogy fárasztó felkészülésen vannak túl a neveltjei: kemény terhelést kaptak, s nemcsak fizikailag, mentálisan is fejlődtek.

Tombor Csaba, a VKKFT vezetőedzőjeTombor Csaba, a VKKFT vezetőedzője

– Egészen július vége óta szívvel-lélekkel készülünk a közelgő bajnoki rajtra. Igazán fárasztó felkészülést tudhatunk magunk mögött, de a fiatalok abszolút vevők voltak a munkára: testileg, lelkileg, s mentálisan is rengeteget fejlődtek, büszke vagyok rájuk – hangsúlyozta.

A szakemberek kérdésünkre elmondták, kifejezett céljuk volt az, hogy az alapozás során „kizökkenthessék” a fiatalokat a hazai mindennapokból, ezért is terveztek külföldi edzőprogramokat. A VKKFT Csehországba utazott egy hatcsapatos felkészülési tornára, amelyen az előkelő második helyen végzett. A Telekom U21 pedig Szerbiában pallérozódott tovább, s gyűjtött újabb ismereteket.

Az idei keretről mindkét edző hasonlóképp vélekedett: a távozók helyeit elsősorban saját nevelésű játékosokkal töltötték fel. Igazolt játékosok tekintetében a piros mezesekhez Zorán Ilics a NEKA-ból, Bodor Márk pedig a Barcelonából érkezett. A Tombor-gárda Miklós Gergőt Nagykanizsáról, Boros Balázst pedig Tatáról igazolta le.

– Több játékosunk is távozott, így ahogy tavaly is, idén is azt gondolom, hogy komoly feladat vár ránk: új csapatot kell építenünk. Nem lennénk profik, ha azt mondanám, hogy nem a bajnokság megnyerése az elsődleges célunk… Mégis én inkább úgy fogalmaznék, hogy szeretnénk, ha minél több fiatalunkat megismerné a magyar kézilabdasport – fejezte ki reményét Péter.

Aki Gulyás István szövetéghez való távozása után nemcsak szakmai igazgatóként, hanem vezetőedzőként is szerepel a Telekom-utánpótlás kötelékében.

– István helyét én, saját magam másodedzői feladatit pedig Momir Ilics vette át. Momóval karöltve mindketten teljes erőnkkel azon leszünk, hogy minél több tanítvány szerephez juthasson az első csapatnál, mind a bajnokságban, mind a SEHA-ligában. S annyit elárulhatok, csak a játékosok akaratán fog múlni, hogy ez eredménnyel meg is valósul e – fűzte még hozzá búcsúzásképp.

Éles József és Tombor CsabaÉles József és Tombor Csaba

Tombor Csaba szerint a VKKFT szereplésében ott rejlik a meglepetés, de nem szeretne plusz terhet helyezni a fiatalok vállára, ezért is a fejlődést tűzte ki elsődleges célként.

– Mindössze négy felnőttkorú játékosunk lesz idén, ebből pedig két kapus. Ettől is szép ez feladatkör, ugyanis egy edzőnek a munkája sosem egyszerű. Értem ezalatt azt, hogy jelen helyzetben nem a végleges helyezésre kell még koncentrálnunk, hanem arra, hogy a fiataloknak segítőkezet nyújthassunk ahhoz, hogy felnőhessenek a feladathoz. Ami biztos: én maximálisan hiszek bennük – nyomatékosította zárásként a Jenővári-díjas, vagyis kiváló nevelőedzői munkájáért kitüntetett tréner.

Szeptember 14-én, szombaton mindét alakulat hazai pályán fog kezdeni az NB I/B Nyugati csoportjában. A tavalyi évadban kilencedik helyen végző Telekom U21 11.00 órakor a Tatai AC-t látja vendégül a DEVM Sportcsarnokban, míg az elmúlt idényben negyedik VKKFT 13.00 órakor a PEAC-cal találkozik a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Simon Dániel
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. december 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
37-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
39-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
31-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
40-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. március 20. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 16:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 3. 18:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
40-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
35-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.