Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C

Gulyás Péter: a töretlen munka meghozza gyümölcsét!

2018. december 29. 15:00
Mi nem a másodosztályba neveljük a gyerekeinket, de meg kell szerezniük a kellő tapasztalatot. Ha pedig sikerrel járnak, tárt karokkal várja majd őket az élvonal – fogalmazott Gulyás Péter, a Telekom Veszprém utánpótlás szakmai vezetője az U21-es csapat őszi teljesítménye kapcsán.

Gulyás István, a Telekom Veszprém U21 vezetőedzője még mielőtt szeptemberben eldördült volna a bajnokság kezdetét jelző sípszó a kézilabda-másodosztályban, úgy nyilatkozott, hogy nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis egy teljesen új gárdát kellett építeniük.

– Azt gondolom, hogy már beszélhetünk csapatról. Ugyanis elkezdett összeforrni a brigádunk. Igaz, voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyeink, de az utóbbi időben abszolút felfelé ívelt a teljesítményünk – kezdte a beszélgetést portálunkkal Gulyás Péter veszprémi kézilabda-legenda, a Telekom U21 másodedzője, az utánpótlásvonal szakmai vezetője.

Igaz, nem indult zökkenőmentesen a „kis építőknek” a 2018/19-es „kaland”, ugyanis az első négy fordulót követően nemhogy diadalmaskodni, még pontot szerezni sem sikerült nekik. Ekkor azonban fordult a kocka, méghozzá a legjobbkor, ugyanis az ötödik körben pont a nagy rivális Veszprémi KKFT-t fektette két vállra a Gulyás-duó legénysége. Az együttes ezzel a diadallal el is indult az alagút kijárata felé: öt győzelemmel és hat vereséggel a tabella hetedik helyén zárta a naptári évet.

– A bajnokság elején szükségünk volt négy-öt fordulóra, hogy összeforrjon a rendszerünk, s a fiúk felvegyék azt a ritmust, amit az adott bajnokság megkíván tőlük. Gondolok itt a közegre, a fizikumra. El kell hinniük a játékosoknak, hogy hiába fiatalok, ott van a helyük abban a bajnokságban. Természetesen a töretlen munka idővel meghozza majd a gyümölcsét – tette hozzá az egykori kiváló jobbszélső, aki Gulyás István sportigazgatói távollétében egyedül irányítja a „kis Telekomot”.

A sikeresség kulcsa: a töretlen munka – Gulyás Péter (Archív fotó)A sikeresség kulcsa: a töretlen munka – Gulyás Péter (Archív fotó)

A tavaszi folytatással kapcsolatban a KEK-győztes elárulta, a céljaik közé tartozik odaérni a dobogóra. – Azt gondolom, hogy ha sérülés nem sújt bennünket, akkor a dobogó környékén kell számolni velünk, mert komoly, igazi „nagybetűs” csapat leszünk. Én azt szeretném, ha a győri és váci társaság „megizzasztásán” kívül mindenkit két vállra tudnánk fektetni. Nem biztos, hogy sikerül, de ezért küzdünk, edzünk, ez a célunk! – szögezte le Gulyás, aki hozzátette, hogy játékost igazolni jelen pillanatban nem szeretnének.

Gulyás Péter portálunknak azt is elárulta, hogy szeretné feltüzelni a játékosait, ugyanis a róla elnevezett – legjobb feltörekvő játékosnak járó – díjra, egyelőre még nem látja a potenciális jelöltet. Viszont az egyesület hitvallása, miszerint az akadémiai rendszer segítségével veszprémi fiatalokat is beépíthetnek a felnőtt csapatba, jó úton halad: szinte minden bajnoki mérkőzésen lehetőséget kap valaki a „fiókcsapatból”, hogy az élvonalban is bizonyíthasson.

– Mi ezért dolgozunk, de megmondom őszintén, néha marad tüske bennünk. Ugyanis hiába lehetnek ott a felnőtt alakulatban a fiataljaink, ha nem játszhatnak annyit, amennyire rászolgáltak, vagy éppen amennyit mi szeretnénk. De ilyen az élet. Lássuk be, egy olyan hagyományokkal rendelkező klubnak a meccskeretébe, mint a Telekom Veszprém, nem egyszerű történet bekerülni. Ha leülhetsz a kispadra, már azt is sikerként kell elkönyvelned.

– Ami viszont fontos, hogy mi nem a másodosztályba neveljük a gyerekeinket! Ha itt egyelőre nem jártak sikerrel, akkor menjenek ki külföldre, tanuljanak, érezzenek rá, hogy mi is lakozik bennük, s lépjenek ki a komfortzónájukból. S ha majd megszerzik kellő a tapasztalatot, biztos vagyok benne, hogy a Telekom tárt karokkal fogja visszavárni őket! – mondta Gulyás Péter, aki hozzátette, hogy David Davisnak hálával tartoznak, ugyanis a hispán mester mellettük áll jóban-rosszban is, megadja a lehetőséget a fiataljaiknak.

Simon Dániel
vehirsport.hu
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.