Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
18°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
18°C

A bajnokaspiráns otthonában nyert a VKKFT

2018. április 14. 9:09 // Forrás: Veszprémi Kézilabda Kft.
Az ötödik helyezett Veszprémi KKFT az évad talán legkellemesebb meglepetésével szolgált azzal, hogy nyert a bajnoki címért küzdő Győr vendégeként a másodosztályú kézilabda-bajnokság pénteki meccsén.

A vendégeknek volt az ellenféllel szemben törleszteni valójuk, mert tavaly egy már „behúzott” mérkőzést engedtek ki a kezükből, ha úgy tetszik: „kínáltak fel tálcán” a kisalföldieknek. Az akkor történtek miatt lehetett hiányérzet Andorka Gáborékban, ezzel együtt nem ők voltak a párharc esélyesei.

A mieinken nem érződött megilletődöttség, ebből kifolyólag nem engedték, hogy a rivális lábra kapjon (2-2). Félelem nélkül játszottak, felkészültek a hazaiak nyitott védekezésére (5-5), elől pedig nem hagyták ki a helyzeteiket (6-8). Az előadásukban kevés volt az üresjárat, a kisebb megingásaik közepette bátor és pontos akciókkal szolgáltak; a pályán visszaköszöntek a tréningen gyakoroltak (10-11).

Nagy bravúrt ért el a VKKFT (archív fotó)Nagy bravúrt ért el a VKKFT (archív fotó)

Az addig fordulatos találkozón a vetélytárs – főként a nyitott védelmével, majd a zárt hatos falával – a nagyszünet után is próbálta megnehezíteni a veszprémiek dolgát, ám a Vágó-legénység tisztában volt azzal, hogy jó egyéni teljesítmények is kellenek a sikerhez (18-18). Haszilló Gergő hozta az immár „szokásos” tavaszi formáját, míg Heiczinger Zsolt jelezte: ha kijön számára a lépés, beállóként a legjobb hátsó alakzatokban is „megél” (21-24).

Csapatunk fegyelmezetten hajtotta végre a megbeszélteket, ezúttal sem tisztelték a szezonban eddig két vereséget számlált kisalföldiek pozícióját és eredménysorát, elhitték, hogy meg tudják azt csinálni, ami bennük van (26-30). Szerencsére a hajrára is megőrizték a nyugalmukat. A másik oldal nem volt képes kizökkenteni őket a ritmusukból, taktikusan tartották az előnyüket, éltek a lehetőséggel, bizonyították, hogy a győriek sem verhetetlenek. Így már a negyedik helyezettel megegyező pontszámmal állnak a tabellán…

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 22. forduló:
Agrofeed ETO SZESE–Veszprémi Kézilabda Kft. 28-30 (14-12)
Győr, 100 néző. Vezette: Natkai, Szalay.
Veszprém: Andorka – Szmetán P. 4, Haszilló 7, Tóth M. 1, Heiczinger 8, Bartha 3, Hári 3. Csere: Csíki (kapus), Füleki, Lovas, Bugyáki, Árpási, Kreisz 4, Bendicsek. Vezetőedző: Vágó Attila.

Edzői értékelés

Vágó Attila: – Régóta bennünk volt egy igazi bravúr lehetősége, ennek most jött el a pillanata, bár bevallom, mi is csak titkon reménykedtünk hasonló hőstettben. A győzelem a csapat érdeme. Az idényre kitűzött célunkat elértük – jó is a hangulat az együttes háza táján –, a középmezőny elején állomásozunk, de ha lehet, folytatnánk tovább a pontszerző „körutunkat”.

vehirsport.hu
Domján Attila
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. december 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
37-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
39-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
31-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
40-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. március 20. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 16:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 3. 18:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
40-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
35-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.