Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C

Strlek: „A Telekom továbbra is a világ legjobbjai között van”

2017. november 30. 7:30
Huszonegy éve fordult elő utoljára, hogy a veszprémi kézilabdacsapat zsinórban háromszor is kikapott a BL-ben. Ez azonban nem téveszti meg a lengyel Kielce együttesét, amely szombaton (18.00) a bakonyi megyeszékhelyen vizitál.

Zsinórban három Bajnokok Ligája fellépésén is vesztesként hagyta el a játékteret a Telekom Veszprém csapata. Ez utoljára huszonegy (!) éve esett meg a magyar rekordbajnokkal. Akkora történelmi válságról, melyet a meghökkentő statisztikai adat sugall, azonban szó sincs a Veszprém háza táján. A mieink a BL-trófea egyik legfőbb várományosától, a világválogatottal is felérő Paris Saint-Germaintől kaptak ki egymás után kétszer. Ezt követte egy a szurkolók szemében fájóbb vereség: a szűk elithez korántsem sorolható Aalborg otthonában is megbotlott Ljubmir Vranjes legénysége, amely így is harmadik helyen áll a BL „B”-jelű nyolcasában.

Az azonban biztosra vehető, hogy a Kielce elleni szombati BL-rangadó többről fog szólni a két pontnál. A Telekom kézilabdázóinak ezen a meccsen kell helyreállítaniuk azt a nimbuszt, ami miatt sokszor a világ legjobbjai is bevehetetlen várként tekintettek a Veszprém Arénára.

Tudja ezt a lengyel rivális játékosa, Manuel Strlek is, aki jövő nyártól már a királynék városának „katonája” lesz. A horvát balszélsőt telefonon értük utol, akit nem döbbentet meg Lékaiék dániai fiaskója.

Archív fotóArchív fotó

– Nem láttam a Veszprém–Aalborg meccset, így arról a találkozóról nem is tudok véleményt formálni. Azt azonban mi is megtapasztalhattuk a saját bőrünkön, hogy milyen kemény ellenfél az Aalborg. Pár hete hazai környezetben mindössze egy góllal tudtunk nyerni ellenük – emlékezett vissza Strlek, aki szerint a BL új lebonyolítási rendszerével eltűntek az „előre lejátszott mérkőzések” és a könnyedén verhető ellenfelek.

Afelől is biztosak lehetünk, hogy a lengyeleket nem altatja el a mieink rossz sorozata. – Nem is emlékszem, mikor esett meg utoljára, hogy két egymást követő hazai meccsén is kikapjon a Telekom. Egészen biztos vagyok benne, hogy mindent el fognak követni, hogy szombaton ez ne következzen be és továbbra is harcban legyenek a csoport első két helyének valamelyikéért. Mi is azért utazunk Veszprémbe, hogy javítsunk a mérlegünkön, így egészen biztosan parádést találkozót láthatnak majd a nézők – fogalmazta meg várakozásait a huszonnyolc esztendős kiválóság.

A két gárda lengyelországi mérkőzése gólzáporos döntetlennel zárult. Strlek szerint csapata tanult az akkor elkövetett hibákból, s pontosan tudják miben kell javulniuk ahhoz, hogy sikert érjenek el a Veszprém Arénában.

– Semmit nem jelent, hogy zsinórban háromszor is kikapott ellenfelünk. A veszprémi fiúk még mindig a világ egyik legjobb csapatát alkotják. Hazai pályájukon csak akkor lehetünk sikeresek ellenük, ha kellő türelemmel és pontossággal vezetjük támadásainkat – tekintett előre.

Nem először érkezik a Veszprém ArénábaNem először érkezik a Veszprém Arénába

Sokan már most odaítélnék a bombaformát produkáló Párizsnak a Bajnokok Ligája elsőségért járó „robotkart”, Strlek szerint azonban korai bármilyen következtetést is levonni a csapatok jelenlegi formájából. – Az igazán fontos kérdések jövő tavasszal dőlnek el. Egészen biztos vagyok benne, hogy a Kielce és a Veszprém is rá fog még tenni egy lapáttal, amikor igazán fontos lesz – vélekedett, s azt is kijelentette, hogy játékereje alapján jelenlegi és jövőbeli alakulatát is a kölni négyes döntőbe várja.

A vb-bronz- és Eb-ezüstérmes klasszis elismerte, különleges érzésekkel látogat majd Veszprémbe, hiszen nyártól már ő is piros mezbe bújik. – Boldog vagyok, hogy a világ egyik legjobb gárdájánál, a világ egyik legjobb közönségéért játszhatok jövőre, de kellően profi vagyok ahhoz, hogy ameddig a Kielce dresszét viselem, addig ha kell, véremet adjam a társakért.

Strlek azt is elárulta, nagy szívfájdalomként élte meg, hogy térdsérülése miatt lemaradt a 2009-es hazai rendezésű világbajnokságról. Kilenc évvel később, a jövő januári horvátországi Eb-n azonban újra lehetősége nyílhat nagy világversenyen hazáját képviselni. – Bízom benne, hogy számít majd rám a szövetségi kapitányunk, s semmi egyéb nem jön közbe addig. Remek játékosok alkotják a nemzeti csapatunkat minden poszton, s úgy vélem ezúttal összejöhet egy igazán nagy eredmény.

Természetesen a Telekom Veszprém együtteséből is szerettünk volna valakit megszólaltatni, de ezen a héten erre nem kaptunk lehetőséget.

Zatkalik Dániel
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 5. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
30-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
36-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
27-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 16:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
22-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Paris Saint- Germain Handball
Időpont
2026. április 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
20-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
Paris Saint- Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 9. 20:45
Helyszín
Párizs, Stade Pierre de Coubertin
Eredmény
35-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 13. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. április 18. 14:45
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Győri, Audi Aréna
Eredmény
34-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 23. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2026. április 30. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 2. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 6. 18:45
Helyszín
Berlin, Max-Schmeling-Halle
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
26-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém
Időpont
holnap 18:15
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. május 29. 19:00
Helyszín
One veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. június 2. 19:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.