Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C

Az exszegedi kivédte Élesék szemét

2016. november 19. 13:52
Mindkét pontot hazavitte a Pécs a Március 15. utcai sportcsarnokból szombat délután. A baranyaiak kapusa, Szente volt a nyerőember, aki tizennyolc(!) labdát fogott.

A papírforma alapján verhető ellenfél érkezett Veszprémi KSE otthonába szombaton – a pécsiek nyolc forduló után három ponttal szereztek többet Éleséknél, amivel a hetedik pozíciót tartották a tabellán.

Katasztrofálisan kezdte a meccset a hazai gárda, amely nyolc perc után sem talált be akcióból (1:3), negyed óra elteltével pedig tetemes, hatgólos hátrányt szedett össze (3:9).

Éles József időt kért, csapata kisvártatva aztán meg is rázta magát. A Szobol, Füleki, Kovács trió vezérletével, négy-nullás szériával tértek vissza a mérkőzésbe (21. perc: 7:9). A pécsiek tára sem fogyott ki, újabb négygólos széria következett a hullámzó játékot mutató félidőben (25. perc: 7:13). A hajrájában épp a mieink ültek a hullám tetején, Végh Zoltán, majd Füleki duplázott a szünet előtt (11:13).

Szobol hét gólja is kevés volt a Pécs ellen – archív fotóSzobol hét gólja is kevés volt a Pécs ellen – archív fotó

Fordulás után véget ért a hullámvasút, felváltva potyogtak a gólok, majd a jobban védekező Veszprém szépen lassan megérkezett ellenfele nyakára (45. perc 18:18). Kellettek ehhez Szász sorozatos bravúrjai, amelyek után együttese már a vezetésért támadhatott. Rosszkor jött Füleki elvesztése, aki egy csúnya ütést követően szinte tántorogva jött le a játéktérről. A bravúrt bravúrra halmozó egykori szegedi kapus, Szente szinte megbabonázta a hazai lövőket.

Hidasi fontos pillanatokban lőtte pontosan heteseit, s Győri sem hibázott, ismét hárommal ment a Pécs (49. perc: 18:21). Az utolsó hét percre fordulva ismét mínusz kettőre zárkóztak a mieink, de jött Szente, s tett róla, hogy elmaradjanak az izgalmak. Öt-nullás vendégszériával a meccs érdemben eldőlt, a jobban küzdő Pécs – kapusa vezérletével – nagy csatában győzött (22:26).

Férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 9. forduló:
Veszprémi KSE–Pécsi VSE 22:26 (11:13)
Március 15. utcai sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Bán, Szloska.
Veszprémi góldobók: Szobol 7, Végh Z. 4, Füleki, Vasvári 3-3, Márkus 2, Kovács Gy., Heiczinger, Vasvári G. 1-1. Vezetőedző: Éles József.
Pécsi góldobók: Hoffmann 9, Szakcsi 5, Fekete, Győri, Hidasi 3-3, Szommer, Császár, Oszlár 1-1. Vezetőedző: Fenyvesi Károly.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 9/6.

Edzői értékelés

Éles József: – Döntő volt, hogy Füleki kiesett a második félidőben, s a helyére nem nagyon tudtam kit behozni. A játékosaim hozzáállásával sem vagyok elégedett. Néhány kulcsemberünk gyengébben teljesített annál, amit eddig mutatott. Az ellenfél tudatosabban és összeszedettebben játszott, ehhez társult egy extra kapusteljesítmény. Fontos lett volna a két pont, de egyszerűen túl sokat hibáztunk ehhez. A szélsőinkkel is elégedetlen vagyok, hosszú ideje nem úgy teljesítenek, ahogy szeretném.

Fenyvesi Károly: – Értékes győzelmet arattunk. Egy kiválóan felkészített Veszprémet sikerült ma legyőznünk. A hullámvölgyek ellenére is jól küzdöttünk az egész meccsen, Úgy gondolom, hozzáállásban sikerült vendéglátóink felé kerekednünk ma.

Zatkalik Dániel
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. december 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
37-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
39-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
31-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
40-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. március 20. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 16:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 3. 18:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
40-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
35-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.