Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C

Bronzérmes az újonc VKSE

2016. május 6. 21:01
Zsigmond György együttese az Éles József vezette MVM Veszprém U23 ellen biztosította be harmadik helyét a férfi kézilabda másodosztályban.

A mérkőzés a papíron vendég Veszprémi KSE számára volt fontosabb, hiszen egy szerzett pont esetén matematikailag is bebiztosíthatta dobogós helyezését. Zsigmond György csapatából három gólvágó – Márton, Pásztor és Tombor – is hiányzott, azonban az ő hiányukban is a VKSE számított a találkozó favoritjának.

Éles fiataljai azonban tettek a papírformára, s ellenfelüknél gyorsabb kézilabdát mutatva kellemetlen meglepetéssel rukkoltak elő. Márkus révén még vezetni tudtak Gulásék, de az MVM U23 könnyedén játszotta át a lassan mozgó vendég védelmet, amely így a tizedik percben már két góllal ment (5:3).

Időt kért Zsigmond György, de csapata továbbra is csak futhatott ellenfele és az eredmény után. Felváltva estek a gólok, a találkozó első félidejéről elmondható, hogy inkább a támadásra fektettek hangsúlyt a felek. Lelkes révén tíz perccel a játékrész vége előtt egalizált a VKSE (10:10), de Éles József időkérése után négy-nullás hazai roham következett. A rendkívül agilisan kézilabdázó Varjú nyitotta a rohamot, majd Tóth, Molnár és ismét Varjú örülhetett (23. perc: 14:10). Támadásban magára talált a vendég gárda, így nem nőtt tovább a különbség a szünetig (17:14).

Fordulást követően egy új mérkőzés vette kezdetét. A VKSE kettős emberfogásra váltott, s ezzel sikeresen megakasztotta a hazai támadógépezet működését. A 41. minutumban Szobol átlövésből egalizált, s csapata is kevesebb technikai hibát vétett ebben az időszakban.

Azonban jött az újabb fordulat, s 3:0-s szériát produkált a Varjú vezette MVM U23. Éles József fiai végig szellemes kézilabdát mutattak, bő tíz perccel a vége előtt kínaiból is felavatták Szász kapuját (47. perc: 23:20).

A végjátékhoz közeledve tovább keményedett a VKSE védelme, melynek eredményeként 6-1-es széria következett. Gulás duplája után Szobol volt különösen elemében, aki zsinórban négyszer talált be, együttese így három perccel a vége előtt átvette a vezetést. Varjúék a végére érezhetően elfáradtak, így az utolsó percben nem maradt esélyük az egyenlítésre (25:26).

Győzelmükkel már biztosan harmadik helyen végeznek Pásztor Istvánék, akik újoncként vágtak neki az NB I/B mezőnyének, míg Éles József fiatal reménységei biztos bennmaradónak tekinthetik magukat.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 25. forduló:
MVM Veszprém U23–Veszprémi KSE 25:26 (17:14)
Március 15. utcai sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Buza, Cseszregi.
MVM Veszprém U23: Nagy B. – Varjú 9 (1), Tóth 3, Fűzi 3, Szeitl, Kreisz 4, Molnár 4 (2). Csere: Blázsovics (kapus), Szakály, Csirke 1, Schmid 1, Dávid. Vezetőedző: Éles József.
Veszprémi KSE: Szász – Szobol 7, Lelkes 5, Kis, Kovács 2, Heiczinger, Márkus 2. Csere: Csíki (kapus), Gulás 3, Kisék 1, Patkós 5, Végh 1, Vasvári, Bonyhádi, Falkner, Papp 1 (1). Vezetőedző: Zsigmond György.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 5/3 ill. 4/1.

Edzői nyilatkozatok

Éles József: – Büszke vagyok a csapatomra. Egész évben foghíjas kerettel játszottunk, s néhány kivételtől eltekintve tisztesen helytálltunk. A szerencse ma a Veszprémi KSE csapatával volt. Sajnos sok ziccert kihagytunk a második játékrészben, ami megpecsételte a sorsunkat.

Zsigmond György: – Köszönöm Éles József barátomnak és Kolep Miklósnak, hogy szeptember elején bizalmat szavaztak nekem, s ide hívtak edzősködni. Izgalmas és tanulságos éven vagyunk túl, köszönöm a fiúknak a munkát. Nagyon komoly eredményt értünk el, büszke vagyok a fiúkra. Azt, amit a gyengébb első félidőnk után átéltem, nem tudom szavakba önteni. Egy félidőnyi előnyt adtunk az ellenfelünknek, a második harminc perc viszont fantasztikus volt.

Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. december 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
37-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
39-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
31-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
40-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. március 20. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 16:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 3. 18:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
40-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
35-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.