Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C

Újabb rangadó előtt a Veszprémi KSE

2016. április 8. 18:23
A harmadik helyen álló veszprémi alakulat a második Dabast látja vendégül szombaton (18.00) a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságban. Tombor új szerepkörben.

Újabb rangadóval folytatódik a másodosztályú kézilabda-bajnokság, melyben a Veszprémi KSE egy kemény sorozat utolsó állomásához érkezett. Zsigmond György „fiai” a tabella első öt csapatával mérkőznek meg zsinórban. Az eddig eredmények felemásak: Csurgóról két ponttal térhettek haza Pásztorék, majd következett az éllovas Budakalász elleni döntetlen hazai pályán, illetve a győri vereség.

A feladat adott, az eddig három egységgel többet gyűjtő, második helyen álló Dabas ellen faragná hátrányát a VKSE (szombat, 18.00) a Március 15. utcai csarnokban. Igaz, az egykori válogatott jobbszélső, Tombor Csaba szerint a feljutás már elúszott együttese számára.

– A sok idősebb játékos edzői elfoglaltságit, munkáját nehéz összeegyeztetni az aktív játékkal, így több alkalommal is előfordult, hogy nem tudtunk teljes kerettel kiállni. Úgy vélem azonban, hogy a csapat így is várakozásokon felül teljesít. Mindent megteszünk a továbbiakban is azért, hogy minél előrébb végezzünk. Azt gondolom, egy érmes hely is hatalmas eredménynek számítana a gárdától – húzta alá Tombor, aki új szerepkörben mutatkozott be egykori csapatánál, az MVM Veszprémnél.

Javier Sabaté, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi teendői miatt van távol klubcsapatától, míg Josep Moya egy edzésen szenvedett Achilles-sérülést, így a klub kötelékében dolgozó, s az edzői stáb munkáját korábban is segítő Tombor ugrott be helyettesként.

– Január óta segítem Xavi munkáját. A junioroknak tartottunk közösen tréningeket azzal a céllal, hogy könnyebb legyen a fiatalok beilleszkedése a felnőtt keretbe, ha SEHA-liga vagy Bajnokok Ligája találkozókon szerephez jutnak. Kondicionális és termi edzéseket is vezényelek az itthon maradt játékosoknak a héten. Már korábban is kivettem részem a felnőtt csapatnál az edzői stáb munkájából kisebb feladatokkal, így nem teljesen idegen a közeg számomra. A Xavival végzett munka során igyekszem megtanulni azt a játékrendszert melyben az MVM Veszprém kézilabdázik, hogy át tudjam adni azt a junior csapat játékosainak, a zökkenőmentesebb beilleszkedés érdekében – fogalmazott.

A válogatott hét miatt egyébként mindössze hét felnőtt játékos maradt Veszprémben: Gulyás Péter, Isaias Guardiola, Mirko Alilovic, Renato Sulic, Chema Rodriguez és Momir Ilic.

A szerbek elleni világbajnoki selejtezős párharcra készülő magyar csapat szombaton Toulonban 16.30 órától mérkőzik meg a franciákkal.

Zatkalik Dániel
vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. december 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
37-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
39-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
31-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
40-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. március 20. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 16:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 3. 18:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
40-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
35-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.