Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
15°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
15°C

Mocsai: több összetevője van a kudarcnak

2014. június 16. 15:59 // Forrás: MTI
Több összetevője volt annak, hogy a válogatott a szlovénokkal szemben nem jutott ki a 2015-ös katari vb-re, ugyanakkor ha sikerül mindenkit csatasorba állítani, akkor csapata ott lehet a 2016-os riói olimpián, mondta Mocsai Lajos.

A szakember az MTI-nek hétfőn elmondta: már a felkészülés sem volt zökkenőmentes, hiszen a veszprémi és a szegedi játékosoknak nagyon hosszúra nyúlt a klubszezon, köszönhetően annak, hogy a nemzetközi kupákban a négyes döntőig jutottak. Ezért a közös munka a teljes kerettel csak négy nappal az első összecsapás előtt kezdődhetett el, ráadásul sokan fáradtak voltak. A helyzetet tovább nehezítették az edzőtáborban vagy az első találkozón összeszedett sérülések, majd a selejtező vasárnapi, velenjei visszavágóján szintén sokan kidőltek.

"Nem emlékszem, mikor volt ennyi sérültem egy meccsen. A kényszerű cserék miatt megbomlott az egység, jöttek a hibák, amit aztán az ellenfél könyörtelenül kihasznált. Amíg bírtuk erővel, addig kezünkben volt a meccs és a továbbjutás" - mondta Mocsai, akinek ez volt kapitánykodása első sikertelen kvalifikációs párharca.

A tréner jelezte: megítélése szerint elsősorban nem edzői hibák okozták a kudarcot, de természetesen a "rá eső részért" vállalja a felelősséget.
"Most lényegesebb az, hogy miként tudunk összefogni, mert az olimpiai kijutáshoz ki kell kerülnünk az 2016-os Eb-re, ott jól kell szerepelnünk, és ez még csak a nehézzé vált út első része" - mondta Mocsai.

"Már nem azon kell rágódni, hogy Veszprémben miért csak 3 góllal nyertünk, amikor lehetett volna 6-7 gól is az előny. Az a feladat, hogy az Eb-n legyen ütőképes a válogatott" - tette hozzá.

"A németek, a szerbek, az izlandiak, a norvégok, a montenegróiak hasonló cipőben járnak, mint mi, ebből a hatosból az első számítások szerint két csapatnak lesz módja folytatni a riói olimpiára vezető utat" - tette hozzá a kapitány.

A férfi válogatott a pekingi ötkarikás játékok óta nem hagyott ki nagy tornát. Ott volt a 2009-es vb-n, a 2010-es Eb-n, a 2011-es vb-n, 2012-ben az Eb-n, az olimpiai kvalifikációs tornán és a londoni olimpián, majd a 2013-as vb-n és az idei Eb-n, azaz nyolc fontos világeseményen. Most megszakadt ez a sorozat.

Sokatmondó volt a vasárnapi, 32-26-os vereség utáni kép az öltözőfolyosón. Néma csend a magyar oldalon, sokan maguk elé bámultak a padokon. A Velenjében hat gólig jutó, és egy héttel korábban, Veszprémben szintén rengeteg időt pályán töltő Nagy László az öltöző ajtaja mellett a földön ült, hátát a falnak támasztotta, és alig tudott megszólalni.

"Keserű a vereség, főleg hogy 55 percig kézben volt a meccs. Sajnos, olyan hibák csúsztak be a végén, amelyek a kiesésünket jelentették. Borzasztó úgy elmenni nyári szünetre, hogy a bizonyítványban az áll: nem felelt meg. Most kemény hónapok jönnek, vagy inkább szűk két év következik, amikor meg kell próbálni pótvizsgázni, hátha kijutunk Rióba" - fogalmazott az átlövő.

Azok az európai csapatok, amelyek a 2015-ös vb-n nem szereznek olimpiai kvalifikációs helyet, a 2016-os Eb-n javíthatnak.

A magyar férfi kézilabda-válogatott azért nem jutott ki a jövő évi, katari vb-re, mert a selejtező vasárnapi, velenjei visszavágóján 32-26-ra kikapott a szlovén csapattól, így összesítésben 54-51-re alulmaradt. Mocsai Lajos együttese - amely a veszprémi első meccsen 25-22-re nyert - az 58. percig továbbjutásra állt.

vehirsport.hu
Melczer Zsolt
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.