Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C

Veszprém–Kiel a BL-döntőért!

2014. április 29. 12:05
A német Kiel csapatával találkozik az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni elődöntőjében május 31-én.

A négyes döntőnek otthont adó Kölnben kedden kisorsolták a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőinek párosítását. E szerint a Veszprém a THW Kiel együttesével találkozik, a másik ágon pedig a Barcelona és a Flensburg mérkőzik meg a fináléba kerülésért.

Az elődöntőket május 31-én, a döntőt és a bronzmérkőzést pedig június 1-jén rendezik a hagyományos helyszínen, a húszezer néző befogadására alkalmas kölni Lanxess Arénában.

A korábbi döntős és elődöntős Veszprém a sorozat átszervezése óta először jutott el a final fourig, miután a negyeddöntőben kettős győzelemmel búcsúztatta a francia Paris Saint-Germain együttesét.

A korábbi háromszoros győztes (2007, 2010 és 2012) Kiel a mieinknél is simábban verekedte magát a legjobb négy közé, miután idegenben tíz, hazai pályán pedig nyolc góllal bizonyult jobbnak a Metalurg Szkopje együttesénél. A „zebrák” – a listavezető Löwennel megegyező pontszámmal – jelenleg a Bundesliga második helyén állnak. A Német Kupában azonban – jókora meglepetése – lemaradtak a négyes döntőről, melyet egyébként a Berlin nyert meg.

A Veszprém jól ismeri a Kielt...A Veszprém jól ismeri a Kielt...

A Veszprém és a Kiel a 2012/13-as idényben a BL csoportkörében, majd a negyeddöntőkben is összefutott. Előbb a magyar bajnok 31:30-ra nyert hazai pályán, ám a Sparkassen Arénában súlyos vereségbe szaladt (32:21-re nyertek a németek). A negyeddöntőben aztán mindkétszer a Gislason-csapat diadalmaskodott (mindkét találkozón egy-egy találattal), így egy évvel ezelőtt elütötték a mieinket a négyes döntőtől. Van tehát törleszteni valója az MKB-MVM-nek...

– Valóban ez az első alkalom, hogy a Veszprém bejutott a négyes döntőbe. Ez nagy öröm számunkra, pedig korábban már játszottunk döntőt is. A Kiel mindig veszélyes ellenfél, amely fantasztikus csapat, ráadásul szinte hazai környezetben kézilabdázhat. Nincs igazán nagy különbség a két csapat között, sőt, a négyes mezőny többi tagja között sem. Nagyon fontos, hogy vannak tapasztalt játékosaink, akik már átélték a négyes döntő hangulatát – fogalmazott Hajnal Csaba sportigazgató az EHF TV kamerái előtt a sorolást követően, aki a riporter kérdésére válaszolva hozzátette: örül, hogy elkerülték a Barcelonát, hiszen a katalánok a múltban többször is legyőzték a mieinket.

– Éreztem, hogy a Veszprémet kapjuk. Az előző kiírásban nagyon nehezen léptünk túl rajtuk, s ezúttal is nagyon kemény ütközetre számítok. Nem feltétlenül mi vagyunk a párharc esélyesei, más szempontból viszont a legjobb ellenfelet kaptuk. Örülök ugyanis, hogy elkerültük a favorit Barcelonát, és nem kell német bajnokit vívnunk a Flensburg ellen. Tavaly meghatározó játékosokat veszítettünk el, egyikük Momir Ilic, aki éppen a Veszprémben játszik. Nagy bravúr lenne, ha a fiatal csapatunk megnyerné a BL-t. Arra sem számítottunk, hogy idáig jutunk – mondta a Kielt képviselő Sabine Holdorf-Schust szintén a szövetség munkatársának. 

– Mindhárom lehetséges riválisról elmondható, hogy nagyon nehéz ellenfél, de úgy gondolom, mi is bizonyítottuk már, hogy erősek vagyunk. Ugyanakkor a Kiel az egyetlen olyan csapat a négy között, amely ellen tavalyról maradt törleszteni valónk – nyilatkozta a vehirsport.hu-nak Fazekas Nándor.

– A sorsolás előtt az éreztem, hogy a Barcelonát vagy a Kielt kapjuk. Nos, utóbbiakkal kerültünk össze. Úgy vélem, egyforma esélye van mindkét csapatnak a döntőbe jutásra. A tavalyi párharc után fűt minket a reváns vágya, s szeretnénk idén döntőt játszani. Több mint egy hónapunk van felkészülni a csatára, úgy vélem, hogy egyik csapat sem okoz majd meglepetést a másiknak. Nagyon bízom benne, hogy meg tudjuk őrizni a PSG ellen mutatott formánkat, sőt, Kölnben szeretnénk ezt fokozni – beszélt megkeresésünkre Iváncsik Gergő.

A második számú sorozatban, az EHF-kupában is ma sorsoltak. A berlini négyes torna elődöntőjében a Pick Szeged a házigazda Füchse csapatát kapta ellenfélként, a másik ágon pedig a francia Montpellier a román Constantával csap össze a fináléba jutásért.


Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő:

Elődöntők (május 31., 15:15 és 18:00)
FC Barcelona–SG Flensburg-Handewitt
MKB-MVM Veszprém–THW Kiel

Brozmeccs: június 1., 15:15
Döntő: június 1., 18:00

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 5. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
30-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
36-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
27-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 16:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
22-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Paris Saint- Germain Handball
Időpont
2026. április 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
20-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
Paris Saint- Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 9. 20:45
Helyszín
Párizs, Stade Pierre de Coubertin
Eredmény
35-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 13. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. április 18. 14:45
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Győri, Audi Aréna
Eredmény
34-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 23. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2026. április 30. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 2. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 6. 18:45
Helyszín
Berlin, Max-Schmeling-Halle
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
26-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém
Időpont
holnap 18:15
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. május 29. 19:00
Helyszín
One veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. június 2. 19:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.